Index Vakbarát Hírportál

Gyerekek, ki dzsuvázta így össze az űrállomás vécéjét?

2018. november 29., csütörtök 13:41

Azt tudjuk, hogy ahová az ember beteszi a lábát, oda a baktériumok is elkísérik. Nincs ez másként a Nemzetközi Űrállomással (ISS) sem. Bár azt eddig is tudták, hogy az űrhajósok mikrobákat visznek magukkal az ISS-re, egy új elemzés szerint ennek aggasztó következményei lehetnek.

Az ISS vécéjéről összegyűjtött mintákban egy kutatócsoport olyan baktériumokat talált, amik ellenállnak az antibiotikumoknak. Az asztronautákra ez pillanatnyilag nem jelent veszélyt, de a NASA Jet Propulsion Lab (JPL) kutatói szerint egy olyan elzárt helyen, mint amilyen a Nemzetközi Űrállomás, ez komoly veszélyforrás lehet.

A JPL kutatói a baktériumok genomjának leírása közben összevetették az eredményeket az  eddig ismert 1291 földi Enterobacter-törzzsel. A baktériumok genetikai felépítésének vizsgálata közben megfigyelték, hogy a szóban forgó baktérium ellenállhat az antibakteriális készítményeknek.

Nitin Singh, a tanulmány vezető szerzője megjegyezte, hogy az azonosított baktériumtörzsek nem virulensek, így nem jelentenek veszélyt az űrhajósokra. Ugyanakkor a számítógépes elemzés azt mutatta, hogy az egyik megfigyelt baktériumtörzs, az Enterobacter bugandensis potenciális veszélyforrás lehet a jövőben.

A mostani vizsgálat egy nagyobb kutatás része volt, ami azt vizsgálja, hogy a miniatűr űrhajósok hogyan befolyásolhatják az emberek életét az űrben.

A mikrobiális élet tanulmányozása az ISS-hez hasonló zárt környezetben segíthet, hogy jobban felkészüljünk az űrutazással járó egészségügyi kockázatokra. Az ISS-en közvetlenül vizsgálhatjuk az űrutazás gyakran figyelmen kívül hagyott aspektusát: azt, hogy milyen kapcsolatban állnak a mikrobák és a létfenntartó rendszerek

– mondta Singh.

(Discover Magazine)

Rovatok