Index Vakbarát Hírportál

Játsszunk egy 58 lukas sakálok és kopókat?

2018. december 10., hétfő 15:55

Jellegzetesen elrendezett, kőbe vájt lyukakat találtak egy ásatáson a régészek Azerbajdzsánban. Az évekkel ezelőtt, de idáig homályos jelentésű leletet most megfejtették: a világ egyik legrégibb társasjátéka ez, az, ami „58 lyuk”, vagy „sakálok és vadászkutyák” néven is ismernek. A szabályok homályosak.

Ez lehet a világ egyik első igazán nemzetközi játéka, Egyiptomtól Mezopotámián át Anatóliáig játszották négy-öt évezreddel ezelőtt. Hogy milyen nagyra becsülték, abból is sejthető, hogy egy játékkészletet még IV. Amenemhat fáraó sírjába is elhelyeztek, az ott talált bábuk ábrázolják a kutyákat és sakálokat.

Ugyanez a játék az, aminek most Azerbajdzsánban egy valószínűleg még régebbi, kövekbe vájt verzióját azonosította Walter Crist, a New York-i természettudományi múzeum kutatója. A lyukak már korábban is ismertek voltak, arra azonban csak Crist figyelt fel, hogy az elrendezésük jellegzetes: ugyanazt a mintát rajzolják ki, mint az „58 luk” már ismert darabjai.

A társasjáték pontos szabályait egyelőre nem fejtették meg, de feltehetően az ostábla, vagyis a backgammonhoz hasonló logikájú, ahol a játékosoknak célba kell juttatni a bábukat. Utóbbiak kövek vagy botok lehettek, de ezeket még nem találták meg.

Azerbajdzsánnak ezt a vidékét négy évezreddel ezelőtt nomád pásztornépek lakták; a felfedezés azt is bizonyítja, hogy a társasjáték nem ismert határokat, gyorsan terjedhetett birodalmak és kultúrák között az egész térségben.

Bár nagyon régi és népszerű volt, nem ez a történelem első ismert játéka: Ur királyi játéka a suméroknál, illetve az egyiptomi Senet és Mehen tablajátékok már i.e. 3000 körül megjelentek.

Rovatok