Index Vakbarát Hírportál

Az Uber vezetői már a baleset előtt tudták, hogy az önvezető autóik veszélyesek

2018. december 11., kedd 10:35

Az Uber menedzsereinek az önvezető autók fejlesztésével foglalkozó részlegben már a márciusi halálos baleset előtt tudniuk kellett, hogy az autóik nem biztonságosak, sőt, több, nyilvánosságra nem hozott balesetük is volt, mégsem tettek semmit.

Az Uber februárban kezdte tesztelni rendes városi forgalomban az önvezető autóit az arizonai Tempében. Egy hónap sem telt el, amikor bekövetkezett az a baleset, ami miatt az egész programot hónapokra fel kellett függeszteniük: az önvezető SUV-juk fékezés nélkül ütött el egy gyalogost, aki biciklit tolva kelt át az úttesten. A 49 éves áldozat belehalt a sérüléseibe, a rendőrség pedig nyilvánosságra hozta a fedélzeti kamera felvételeit, melyekből az is kiderült, hogy teljesen feleslegesen ült a volán mögött az Uber biztonsági sofőrje: miközben a szoftverhibás kocsi önvezető üzemmódban ment, ő a telefonján videókat nézegetett, csak a csattanásra kapta fel a fejét.

A tragédia megrendítette a hitet az önvezető autók biztonságában, a városi teszteket az Uber csak júliusban kezdte újra, igaz, azóta ők is és riválisaik is újabb fejlesztéseket jelentenek be, leginkább az önvezető taxik elterjedése van napirenden.

Most azonban a minőségi tech-újságírással foglalkozó The Information-hoz eljutott egy belső levelezés az Ubertől, mely azt bizonyítja, hogy a cégnél már előzetesen is tudtak a súlyos biztonsági problémákról. A márciusi, baleset előtt írt emailekben egy Robbie Miller nevű, a tesztelésért felelős középvezető figyelmezteti feljebbvalóit, hogy az Uber kocsikkal súlyos biztonsági problémák vannak. Levele szerint az önvezető autóik még rutinszerűen kerülnek kárral járó balesetekbe, a volán mögé ültetett biztonsági személyek pedig nincsenek megfelelően felkészítve.

Miller már ekkor arról írt, hogy javítani kell a kocsik biztonságán:

Szinte kétnaponta sérültek meg az autók februárban. Nem kellene nekimennünk valaminek 15 ezer mérföldenként

– állt a levélben, melynek szerzője azonban néhány napon belül távozott a cégtől. Öt nappal később az Uber önvezetője elgázolta a biciklit toló Elaine Herzberget. Az áldozat családjával a cég két héttel később peren kívül megállapodott, majd a biztonsági garanciákat újragondolva negyedévvel később újrakezdték a városi teszteket.

Rovatok