Index Vakbarát Hírportál

Ma lesz a leglátványosabb a Geminidák meteorraj

2018. december 13., csütörtök 12:30

Aki szeret hullócsillagokra vadászni, annak mától érdemes igazán figyelnie az éjszakai eget, mert a napokban lesz a leglátványosabb a Geminidák nevű meteorraj. Ma a Google főoldala is a Geminidák előtt tiszteleg egy alkalomhoz szabott rajzcsokorral.

A Geminidák minden évben december elején éri el a Földet, idén december 4-én érkezett, és nagyjából két héten át lehet megfigyelni, de legnagyobb számban december 13-án és 14-én éjjel láthatók a meteorok, akár óránként több mint száz. A légkört 35 kilométer per másodperces sebességgel érik el, ami lassabb más meteorrajokénál, cserébe fényesebbek az átlagnál.

A raj forrása a 3200 Phaethon nevű kisbolygó, amely nem üstökös ugyan, de már kétszer is megfigyelték, hogy a Nap közelébe érve üstökösökéhez hasonló csóvát "növesztett". A kisbolygó tehát a Nap közelébe érve port dob le felszínéről (feltehetően a napszél nyomására), ebből lesznek a Föld légkörébe lépve a meteorok. A Geminidák a nevét az Ikrek (Gemini) csillagképről kapta, mert annak irányából éri el a Földet.

Rovatok