Index Vakbarát Hírportál

Privát képekhez fért hozzá több alkalmazás a Facebookon

2018. december 14., péntek 19:10

Közel hétmillió ember képeihez férhetett hozzá jogtalanul több Facebookos alkalmazás egy hiba miatt szeptemberben, köztük olyanokhoz is, amiket a felhasználók elkezdtek feltölteni, de végül nem fejezték be a folyamatot – derült ki a Facebook közleményéből.

Mint írták, a hiba szeptember 12-e és 25-e között állt fenn, és összesen nagyjából 1500 alkalmazást érintett, amelyek ebben az időszakban több képhez fértek hozzá, mint amihez a jogosultságaik alapján kellett volna. Az alkalmazások fejlesztői így egyebek mellett láthatták

A Facebook azt írta, jelenlegi ismereteik szerint akár 6,8 millió érintettje is lehet a dolognak, akiket mind értesíteni fognak a hibáról. Önmagában ez egyébként annyira nem tűnik komoly problémának, de az idei Cambridge Analytica-botrány után valószínűleg egy ilyen ügy hiányzik a legkevésbé a cégnek.

Ahogy arról korábban már mi is írtunk, a Cambridge Analytica-botrány lényege, hogy a brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég közel 90 millió – jogtalanul megszerzett – Facebook-felhasználó adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta meg befolyásolni őket tudtuk nélkül például a Brexit-kampány idején és a 2016-os amerikai elnökválasztáskor.

Rovatok