Három évvel ezelőtt dobta piacra a Nikon a Coolpix P900-as szuperzoomos fényképezőgépét, akkor a teszt során arra jutottunk, hogy a 83-szoros nagyításra képes kamera az emberiség 99 százalékának tökéletes fényképezőgép lehet. Idén nyáron mutatta be, majd szeptemberben már a boltokba is szállította a japán kameragyártó a gép utódját, a továbbfejlesztett Coolpix P1000-est, és mivel kíváncsiak voltunk, hogy mivel tud többet, miben fejlődött a brutális zoom-átfogású bridge fényképezőgép elődjénél, kértünk egyet tesztelni a Nikon magyar irodájától.
A péezres rekorder a maga nemében: nincs még egy olyan kamera, vagy objektív, ami 24-3000 mm fókusztáv átfogású zoommal rendelkezne. Ez valahol elképesztő teljesítmény: egyetlen kamerával a kézben
készíthetünk egy viszonylag nagy látószögű táj- vagy városképet (mondjuk), majd ugyanezzel a géppel lefotózhatunk egy több száz méterre üldögélő verebet az ág hegyén.
Ebben már a P900-as is mesterlövész kvalitásokat csillogtatott a maga 2000 milliméteres gyújtótávolságú beépített optikájával, és erre tett most rá egy kiadós lapáttal az új Coolpix.
Nagy várakozásokkal vettük kézbe a csaknem másfél kilós, meglehetősen bumfordi gépet. A méretek elsőre szokatlanok voltak, és pláne az volt furcsa, mikor a gépet kézben tartva, a zoom tartomány széléig kitolva az objektív tubusát, az egész kicsit előrebillent a súlyponteltolódástól. Igyekeztünk a P1000-est a lehető legtöbb szituációban kipróbálni, reggel és este, párás és tiszta időben, elsősorban a fő attrakciónak számító szuperközelítésekre koncentrálva. A kimerítő tesztidőszak után kissé vegyesek az érzéseink.
Kezdjük talán azzal, hogy miért lehet jó választás a nagyjából 350 ezer forintért kapható fényképezőgép? Egyszerű: aki extrém nagy gyújtótávolságú teleobjektívvel szeretne fényképezni, ennyi pénzért nem kap ekkora, kisebb csillagászati távcsövekkel vetekedő teljesítményt. Tudják, hogy néz ki egy 3000 mm-es teleobjektív? Mint egy kályhacső. Az áráról nem is szólva. Arról meg pláne nem, hogy nem is nagyon lehet ilyen ágyút kapni a fotóboltban. Szóval aki a kilométerre lévő verébre feni a fogát, viszonylag szolid befektetés után kedvére lődözhet szabad szemmel alig látható célokra is.
Ami a képminőséget illeti, a zoomtartomány csaknem teljes egészében vállalható képeket készít a 16 megapixeles, erősen kroppos (1/2,3 incses) szenzor, vannak azonban helyzetek, amikor kompromisszumokat kellett kötnünk. Lássuk ezeket.
Az egyik ilyen dolog, hogy a gép rekesznyílása f/2.8 és f/8.0 között változtatható. Nyilván megvan ennek a mérnöki oka, hogy miért, de az, hogy nem lehet f/8.0-nál jobban lerekeszelni az objektívet, egy nagyon fontos szegmenset kilő a témák közül: a naplementét, napkeltét. Ki ne szeretné a P1000-essel telibe fotózni a domboldal, fák, tenger mögé lebukó vörös napkorongot? Nos, senki se szeresse, mert nem lehet. A kelő vagy nyugvó napnak is akkora a fényessége, hogy alacsony fényérzékenység mellett is kiég a kép java része f/8.0 rekeszérték mellett. Ha lehetne mondjuk f/22-vel vagy még szűkebb rekesszel bűvészkedni akkor pazar fotók készülhetnének a Napunkról. (Olvasói megjegyzés: 77 mm-es fényszűrőt – ND4x vagy erősebb szürke – vásárolva ez a probléma orvosolható.)
Ezzel kapcsolatban egy különös működési rendellenességet figyeltünk meg: egy naplementés tesztfotózás során a kihajtható kijelzőn megjelenő kép valamennyire elfogadható, esztétikus látványt nyújtott, exponálás után azonban az elkészült kép finoman szólva elmaradt a várakozásoktól (nem finoman szólva katasztrofális lett). Erről lenne szó:
Ez persze egy valamelyest szélsőséges felhasználási terület, a szuperzoom lehengerlő teljesítménye kárpótol is valamennyire ezért. Például a Holdat ekkora ráközelítéssel fényképezni megunhatatlan, bár kétségtelen, hogy a fókuszálás gyorsasága és pontossága esetenként hagy némi kívánnivalót maga után. Itt érdemes talán kitérni egy érdekes szempontra: ekkora gyújtótávolságnál a képélességet nagyon nagy mértékben befolyásolja a légkör állapota. Párás időben jócskán lecsökken a kontraszt, szeles időben vagy instabil hőmérsékleti viszonyok mellett a levegő remegése 3000 mm-en már kiküszöbölhetetlen torzulásokat okoz. Ezzel bizony számolni kell a kamera használatakor.
Ami elengedhetetlen a P1000 használatához, az az állvány. 3000 mm-en kézből már reménytelen éles képet készíteni, a legkisebb rezdülés is borzalmas elmozdulásokká transzformálódik, egy rossz lélegzetvétel és a kívánt célt száz méterekkel is el lehet téveszteni. E területen ismét leltünk kötekedni valót: az állványcsavar helye a váz alján, nagyjából a szenzor alatti területen van, meglátásunk szerint sokkal jobb lenne, ha valahol az optika súlypontjának közepére (is) került volna a stratégiai fontosságú menetes lyuk. Hiába van ugyanis masszív állványra csavarozva a kamera, ha 3000 mm-en, teljesen kitolt objektívtubussal a kamera olyan mint egy vitorláshajó: a hosszú műanyag csőbe a legkisebb fuvallat is könnyen belekap, bemozdítva a kamerát és a képet. Ha a csavar középtájon lenne, vélhetően stabilabb lenne a felszerelés.
Egy másik fontos kiegészítőre is nagy szükségünk van, ez pedig a távkioldó (a Nikon az ML-L7et ajánlja a Coolpixhez). 3000 mm-en ugyanis még akkor is bemozdul a kép az exponálógomb lenyomásával, ha állványra szereltük előzőleg a gépet. Áthidaló megoldás lehet, hogy a kamera elvileg okostelefonos távvezérléssel is működtethető, de ebben nem volt túl sok sikerélményünk. A Nikon SnapBridge app csak sokszori próbálkozás után tudott összekapcsolódni a Coolpix-szel, és a kontroll bőven hagyott maga után kívánni valót. Csak hogy kettőt említsünk: az appban nincs lehetőség fontos manuális beállítások elérésére és a szuperzoom is csak lassan, szakaszosan működik. Mindezért némi kárpótlást nyújthat, hogy a gép wifin keresztül rögvest a telefonunkra tudja tölteni a fotókat, amik így egy mozdulattal mehetnek is a különféle közösségi médiás megosztásokra.
Na de térjünk vissza még egy kicsit az orbitális fókusztávolságra. Ha valami számít ugyanis, akkor az ez. A P1000 méretéből és brutális zoomjából adódóan a tökéletes paparazzó-, vagy kémkamera. Zavarbaejtő, hogy bárkiről és bármiről olyan részletes fotókat lehet készíteni, amihez nem kell semennyire sem közel menni. Teszteltük a gépet a Duna budai oldaláról, és beláttunk vele a parlamenti könyvtárba, a késő este ott olvasgatókat kukkolva. Az irodaházunk átellenes szárnyában a teakonyha ablakán belesve a teásdobozok feliratait el tudtuk olvasni. Benézhettünk vele a tér túloldalán a panelházak ablakain. Szabad egyáltalán ilyet? Kis túlzással elég komoly etikai kérdéseket vet fel egy ilyen kamera.
Ha ezeken az erkölcsi skrupulusokon sikerül túltenni magunkat (leginkább azzal, hogy nem tolakodunk mások magánéletébe a szuperzoomos kameránkkal), akkor remek szórakozást nyújt a P1000. Természetfotózásban is értékelhetőt lehet vele alkotni, de legjobban városi környezetben teljesít. A teret extrém módon összehúzó optikai hatása korábban sosem látott fotók elkészítésére nyújt alkalmat: olyan épületek, objektumok kerülhetnek egy képre, egymás társaságába, amik máskülönben nem. Na de jöjjenek is a szuperzoomolások, tudjuk hogy mindenki erre kíváncsi:
Főbb műszaki adatok: