A több mint 100 000 áldozattal járó 2004-es karácsonyi cunami óta óriási erőfeszítéseket tesznek a tudósok és a világ kormányai, hogy előre jelezhetők legyenek az ilyen természeti katasztrófák. A hétvégi indonéziai szökőár mégis teljes meglepetésből csapott le.
(A szerző geológus és vulkánkutató, az ELTE Kőzettan-Geokémiai tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportjának vezetője.)
Indonéziában a 2018-as év a nem megszokott szökőárak esztendeje. A celebeszi Palu települést ért szeptemberi szökőár több mint 2000 áldozatot követelt. Az ok kőzettestek vízszintes irányú egymás melletti elmozdulása volt, ami önmagában nem okozhat szökőárat. Most azonban ehhez víz alatti földcsuszamlások is kapcsolódtak, ami már előidézhet ilyen vízmozgást. A szökőárat felerősítette a Palu előtti vékony öböl.
Karácsony előtt aztán újabb rejtélyes szökőárról érkezett hír: a Szunda-szoros két oldalán, Jáva és Szumátra partvidékén csapott le váratlanul a mindent elsöprő vízáradat, ami csaknem 300 ember halálát okozta. De mi indította el és miért nem lehetett figyelmeztetni a lakosságot?
A Szunda-öbölben található Anak Krakatau vulkán 1927-ben született. A Krakatau gyermeke azóta szépen felnőtt és rendszeresen, mégpedig igen látványos kitöréseket produkál. December 22-én is egy igen erős lávaszökőkút-kitörés zajlott, izzó lávafolyam ereszkedett le a vulkán oldalán. Aztán az éjszakai sötétségben egyszer csak mintha mindezt elvágták volna, megszűnt a működés.
Néhány perccel később elérte a partokat a szökőár.
Nem sokkal utána a műholdas érzékelők már azt jelezték, hogy több mint 15 kilométer magasra emelkedett fel a vulkáni hamufelhő. Találgatások sora indult meg, az okok kiderítése azonban nem volt könnyű, mivel éjszaka történt mindez. Földrengés jeleit nem észleltek, pedig a szökőárakat általában földrengések indítják el.
Kezdetben a hatóságok a telihold idején történt árapály jelenséggel magyarázták, azonban a figyelem egyre inkább a vulkán felé fordult. Másnap, december 23-án nyilvánosságra kerültek a Sentinel-1 radaros műholdképei, amelyek világosan jelezték, hogy a vulkáni sziget déli része egyszerűen megsemmisült, a vízbe omlott. A nagy tömegű kőzetanyag vízbe jutása nem okozott egyértelmű földrengés jelet, ami segíthetett volna a gyors intézkedésben. A nem sokkal később érkező fotó- és filmfelvételek is megerősítették az értelmezést, sőt választ kaptunk arra is, hogy miért volt utána olyan magasra feltóduló vulkáni kitörési felhő. A fotókon egyértelműen az úgynevezett freatomagmás vulkánkitörések jellemzőit lehetett felfedezni: kakastaréj alakú ötét vulkáni hamukilövellések és fehér-szürke színű gőzfelhő gomolygása mind arra utalt, hogy forró magma és tengervíz keveredése okozza a heves robbanásos kitörést. Mindez pedig pontosan a vulkáni sziget beomló sebhelyén történt.
Ez teljesen új működési forma az Anak Krakatau esetében, ilyen kitörések csak az 1927-es születése során voltak. Mindez ráirányítja a figyelmet, hogy
egy tűzhányó körül történhetnek olyan események, amik teljesen megváltoztathatják a korábban megszokott vulkáni működését.
A következő kérdés az volt, hogy vajon mi okozta a váratlan és jelentős vulkáni lejtőösszeomlást. Az egyik ok az lehetett, hogy az elmúlt időszak kitörései során nagy tömegű friss lávakőzet halmozódott fel az oldalán. Ez pedig egyre instabillá tette a vulkáni felépítményt.
A másik ok maga a vulkán helyzete. Az Anak Krakatau egy hatalmas, mély tenger alatti kaldera peremén épült fel. A kaldera az 1883-as vulkánkitörés során alakult ki, amikor az óriási mennyiségű vulkáni kitörési anyag következtében a tengeraljzat több száz métert berogyott. Az új vulkáni sziget egy olyan helyen növekedett, terjeszkedett, amelynek előterében egy meredek mélyedés van. Ez szakembereknek is szemet szúrt korábban. 2012-ben egy francia kutatócsoport (Giachetti és munkatársai) publikálta tudományos eredményeit arról, hogy mi várható, ha a vulkáni sziget instabil déli része leomlik. A tudományos cikkben modellezték, hogy mennyi idő alatt érné el a partvidéket a kapcsolódó szökőár és milyen következményekkel járna.
Az előrejelzések, a modell eredményei mondhatni tökéletesen beteljesültek jó 6 évvel később.
A lejtőcsuszamlás meggyengített a vulkáni felépítményt, a továbbra is aktív kürtőcsatornába tengervíz jutott. A feltörő magmával való keveredés pedig egy nagyon heves robbanásos kitörést okozott.
Természetesen minden természeti eseménnyel kapcsolatos katasztrófának vannak tanulságai. Ez esetben ismertek voltak a veszélyek, azonban azt nem lehet előrejelezni, hogy az mikor következik be. Kérdés, hogy vajon mennyire volt ismert, mennyire foglalkoztak a hatóságok egy ilyen veszélyhelyzettel? Láttuk, hogy a klasszikus gondolkodásmód, azaz hogy szökőár földrengés után következik, itt nem vezetett eredményre, így előrejelzést sem lehetett kiadni.
Fontos tanulság, hogy szükség van alapkutatásokra, mert ezek adott esetben hozhatnak olyan hasznosítható eredményeket, vagy beépülhetnek újabb modellekbe, amik segíthetnek megelőzni vagy csökkenteni, illetve megérteni a természeti veszélyt jelentő folyamatokat. Azonban fontos azt is hangsúlyozni, hogy mindez csak akkor segít, ha a tudományos eredmények hozzáférése nyílt, azaz bárki hozzájuthat, olvashatja azokat és nem kell a kutatóknak súlyos összegeket fizetni azért, hogy szabad elérésű legyen a munkájuk.
Végül fontos tanulság az is, hogy miképpen lehet hatékonyabbá tenni azt, hogy a tudományos eredmények eljussanak a döntéshozókhoz, sőt eljussanak, érthető módon az emberek felé is. Mert adott esetben nekik kell cselekedni és gyors döntéssel tudni, hogy ilyenkor mit kell tenni. Fontos tehát a tudománynépszerűsítés és fontos a megfelelő információs csatornák megtalálása, kialakítása. Van tehát bőven elemezni való és csak bízni lehet abban, hogy ez a természeti folyamathoz kacsolódó katasztrófa segít a fenti pontok átgondolásában és a tudomány és társadalom közötti kapcsolat erősítésében.
Borítókép: Antara Foto / Reuters.