Index Vakbarát Hírportál

Az eddigi legtávolabbi meglátogatott égitest úgy néz ki, mint egy mogyoró

2019. január 2., szerda 09:35

A New Horizons űrszonda újév napján elhaladt az eddigi legtávolabbi meglátogatott égitest, a 2014 MU69, becenevén Ultima Thule mellett. Azóta a randevú előtti utolsó fotó is visszaérkezett, és fény derült egy eddig megmagyarázatlan jelenségre is – írja a Science Magazine.

A szonda az elhaladáskor 3500 kilométerre közelítette meg a Földtől 6,6 milliárd kilométerre, a Kuiper-övben keringő égitestet. A fotó még korábban, 800 ezer kilométerre készült. Még elég pixeles és homályos, de már kirajzolódik rajta azó 32 kilométer hosszú és 16 kilométer széles Ultima Thule földimogyorószerű alakja. Némi esély még mindig van rá, hogy valójában két különálló objektumból áll.

A képek és más adatok tíz órával az Ultima Thule elérése után érkeztek meg a Földre, ebből négy óra volt, amíg a szonda elvégezte magukat a vizsgálatokat, majd további hat órába telt, míg az adatok elérték a NASA Deep Space Network nevű hálózatának madridi antennáját.

Az Ultima Thule megfigyelése azért nagy jelentőségű – már amellett, hogy ilyen távoli objektumot ilyen közelről még sose sikerült megvizsgálni –, mert az égitest nagyrészt változatlan formában maradt fenn a keletkezése óta, így bepillantást enged a Naprendszer történetének korai szakaszába.

Egy rejtélyt már sikerült is megoldani. Eddig nem tudták a kutatók, hogy miért nem ingadozik az égitestről visszaverődő fény, ahogy arra egy szabálytalan alakú, forgó objektumtól várták volna. A megfejtés, hogy az Ultima Thule forgástengelye épp a szonda felé nézett, így az égitest úgy forgott hozzá képest, mint egy propeller. Egyébként minden 15 vagy 30 órában tesz meg egy teljes fordulatot.

Az Ultima Thule vizsgálatából származó legfontosabb adatok még csak ezután fognak visszaérkezni a New Horizonsról. A szonda pedig tovább folytatja az útján. Ha minden jól megy, 2027-ig vagy 2028-ig lesz a a Kuiper-övben, a tervek szerint még két tucat további objektumot fog itt megvizsgálni távolabbról, és ha mindez igaz, maradt még annyi üzemanyaga, hogy később egy újabb égitest mellett haladhasson el, még ha nem is olyan közel, mint most az Ultima Thule esetében.

Rovatok