Öt évvel ezelőtt egy nemzetközi kutatócsoport, a Historic Ice Core Project tagjai fúrásokat végeztek a svájci Alpokban található Colle Gnifetti-gleccser jegében, és egy több mint hetven méter hosszú rétegmintát emeltek ki belőle. A jég évente újabb rétegekkel gyarapszik, és az összetömörülő hó magába zárja a levegőből leülepedő szennyeződéseket. Az ismert időponthoz köthető események (például vulkánkitörések) nyomai segítségével a rétegek keletkezési időpontja szinte éves pontossággal meghatározható - összetételük elemzésével pedig a hajdani környezetre lehet következtetni.

Az elemzésből pedig az derül ki, hogy a svájci Alpok területét időszámításunk szerint 640-660-tól kezdődően sok ólom szennyezte. Christopher Loveluck, a Nottinghami Egyetem kutatója által vezetett csoport úgy véli, hogy ez az akkoriban intenzívvé váló ezüstbányászat jele lehet. Az ezüstöt Nyugat-Európában főként a galenit nevű érc formájában bányászták, amely az ezüst mellett ólmot és ként tartalmaz. Az ezüstöt olvasztással lehetett kinyerni belőle, a folyamat közben pedig rengeteg ólom jutott a légkörbe. Mindebből arra következtetnek, hogy ekkortájt, a VII. század közepén tértek át Nyugat-Európában az aranypénzekről az ezüstérmékre, és ezek előállításához volt szükség a nagy mennyiségű kibányászott ezüstre.

A régészeti ásatásokból előkerült érmék alapján a numizmatikusok eddig úgy sejtették, hogy e váltás - amit főként az aranyforrások kimerülése kényszerített ki - negyed századdal később, 675-680 körül ment végbe. A pénzek lecserélése természetesen nem egycsapásra történt meg, kezdetben csak titokban, hamisítási céllal kevertek egyre több ezüstöt az aranypénzekbe. A csalás hamarosan már olyan széleskörűvé vált, hogy mindenki értesült róla, és az aranypénzek elveszítették az emberek bizalmát. Ezután felgyorsulhattak az események, és néhány év alatt, talán 660-ra, amikor újabb ólomcsúcsot figyeltek meg a jégrétegekben, hivatalossá vált az ezüstpénzekre való áttérés.

Az ezüstpénzek vélhetően hozzájárultak a gazdasági növekedéshez, tartja Loveluck, az Antiquity szakfolyóiratban megjelent tanulmány első szerzője. Kisebb névértékük lévén ugyanis könnyebben voltak használhatók a mindennapos kereskedelmi tranzakciók során. “Egy aranyérme akkoriban három-négy tehén értékével is felért - nyilatkozta a kutató a New Scientistnek -, de gyakran az emberek csak kisebb árucikkeket akartak volna vásárolni. Az ezüstpénz hasznosabbnak bizonyult.”

A pénznemváltásnak messzemenő következményei lehettek a teljes gazdaságra, sőt a társadalomra is. A Nyugat-római Birodalom bukása utáni két évszázadban jó részt stagnált Európa fejlődése, mígnem a VII. század közepén megjelentek az első nagy kikötővárosok Nyugat-Európában. Ekkor indult fejlődésnek a mai London is (bár már a római korban is éltek ott emberek). Korábban nem kis fejtörést okozott a régészeknek, hogy e nagyvárosok fejlődése hogyan indulhatott be évtizedekkel az ezüstpénzre való áttérés előtt, miközben az elméletek szerint ezt a váltást éppen egy elhúzódó gazdasági válság kényszerítette ki. A felfedezés, amely előrébb hozta a pénznemváltást, ezzel a helyére illeszti az eddig oda nem illőnek tetsző puzzle-darabkát.

A kutatócsoport éghajlati modellek, illetve a jég szennyeződésének kémiai profilja segítségével azt is meghatározta, hogy honnan származhatott az Alpok havát beszennyező ólom: a nyugat-franciaországi Melle bányáiból. E városról eddig is tudott volt, hogy a XI-X. században a helyi ipar alapját az ezüstbányászat adta. De most úgy tűnik, e tevékenység lényegesen korábban kezdődött.