Egy nemzetközi tudóscsoport a hetvenes években a földre hozott holdkőzetmintákat elemezve jutott arra a következtetésre, hogy az egyik szikla a földről származik, méghozzá bolygónk legősibb földtörténeti időszakából, a hadaikumból.
A NASA berkein belül működő Holdkutatási Központ munkatársai bizonyítékot találtak arra, hogy a szikla a Földből szakadt ki, amikor az egy nagy aszteroidával vagy üstökössel ütközött. A becsapódás olyan erejű volt, hogy az általa kirobbantott anyag elhagyta a fiatal Föld primitív atmoszféráját, majd orbitális pályára állva egyszer csak nekiütközött a Holdnak.
Kísérőbolygónk akkoriban (3,8-4,6 milliárd évvel ezelőtt) háromszor közelebb keringett hozzánk, mint manapság.
A becsapódásból fennmaradt kőzettöredék ezután más holdbéli kőzetekkel keveredett össze, és együttesen alkotják a hazahozott sziklát. A nemzetközi kutatócsoport olyan módszert dolgozott ki, amelynek segítségével azonosíthatóvá váltak a sziklákban lévő, űrből érkezett fragmentumok.
Az eredményeik szerint az egyik szikla, amelyet az Apollo-14 legénysége hozott a Földre 1971 februárjában, egy két grammos töredéket tartalmaz, amely kvarcból, földpátból és cirkonból tevődik össze. Ezek az ásványok mindennaposak a Földön, viszont rendkívül szokatlanok a Hold felszínén. A töredék további kémiai elemzése feltárta, hogy a kristályai a földihez hasonló oxidációs környezetben jöttek létre, mégpedig földi hőmérsékleten, nem pedig a Hold cudar körülményei között.
Rendkívüli leletről van szó, amely segít abban, hogy tisztább képet alkossunk a fiatal Földről, és arról, hogy az űrből becsapódó kőzetek milyen hatást gyakoroltak bolygónkra az élet hajnalán.
– mondja Kring, az Egyetemközi Űrkutatási Szövetség (USRA) elnevezésű nemzetközi tudományos konzorcium kutatója. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a kőzetminta mégsem a Földről származik, és a Holdon alakult ki. De ebben az esetben olyan körülmények uralkodhattak a hozzánk közeli égitesten a régmúltban, amelyekre utaló jeleket még soha korábban egyetlen más holdkőzet vizsgálata során sem találtak. Talán nagy mélységben, a Hold köpenyében jött létre a kőzet, bár ott teljesen más kristályösszetételt gyanítanak a kutatók.
Magyarul a legegyszerűbb magyarázat még mindig az, hogy a kő földi eredetű.
A vizsgálatok további részleteket is feltártak a kőzetminta múltjáról. Eszerint nagyjából a föld felszínétől számított 20 kilométeres mélységben alakulhatott ki 4-4,1 milliárd évvel ezelőtt. Miután becsapódott a Holdba, őt is több űrből érkezett meteorit találta el, az egyik becsapódás 3,9 milliárd évvel ezelőtt részben meg is olvasztotta. Ezután a szikla vélhetően betemetődött, és a felszín alatt pihent a legutóbbi időkig (konkrétan 26 millió évvel ezelőttig), amikor egy újabb becsapódás kiásta a hold mélyéről. Ez a becsapódás hozta létre a kicsi, 340 méter átmérőjű Cone-kráter, ahonnan az Apollo-14 űrhajósai begyűjtötték 48 évvel ezelőtt.
Forrás: USRA