1945. július 16. és 1992. szeptember 23. között az Egyesült Államok 1054 nukleáris tesztrobbantást hajtott végre a Szovjetunióval folytatott fegyverkezési verseny részeként. A kísérleti atomrobbantások egyötöde, összesen 219, úgynevezett légköri atomrobbantás volt, azaz a földfelszín fölött elhelyezett, vagy repülőgépről ledobott töltetet robbantottak föl.

Az amerikai légköri tesztek csaknem felét, pontosan százat Nevada egyik sivatagos, hegyes részén, a Nevada Test Site néven ismertté vált, 3500 négyzetkilométeres területen hajtották végre 1951-től kezdve. A robbantások gombafelhőit látni is lehetett a kísérleti teleptől száz kilométerre fekvő Las Vegasból, sőt még a földmozgást is érzékelni lehetett az akkor még alig harmincezres városban.

A légköri atomrobbantásokkal 1962-ban hagyott föl az USA, miután az Egyesült Királysággal és a Szovjetunióval külön egyezményben korlátozták a lakosság egészségére veszélyes légköri, űrbéli és víz alatti nukleáris teszteket. Így bő fél évszázad távlatából visszanézve őrülten bizarr korszaknak tűnik az a 11 év, míg lakott területekhez ennyire közel robbantottak atombombákat, és igazából az is volt. Hogyan is lehetne másképp jellemezni azt, hogy tömegpusztító fegyverek teszteléséből képesek voltak jolly joker marketinget kovácsolni a kaszinózást épp csak felfuttató városban?

Las Vegas az ötvenes években még nem volt a szerencsejátékosok Mekkája, egymásba érő játéktermekkel és luxusszállodákkal, viszont ekkortájt kezdett igazán beindulni az amerikai reklámipar, és a „mindennek lehet marketingértéke” elv kitűnő példája lett a város és a szomszédban zajló katonai célú tevékenység. Hogy a pár tízezres kisvárosból azzá lett Vegas, ami (a világ egyik leglátogatottabb turistalátványossága, évi negyvenmillió látogatóval), jó részben az atomrobbantásoknak, és az arra épülő atomturizmusnak köszönhető.

A Szovjetunióval hidegháborúban álló amerikai kormány elég komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy elhitesse az emberekkel: az atomenergia biztonságos és az atomfegyverek gyártása, tárolása és tesztelése is az (a korszak egyik kötelezően ajánlott filmje Kubrick remeke, a Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni). A propaganda sikerét jelezte, hogy amikor Nevadában elkezdődtek a kísérleti robbantások, az emberek tömegesen zarándokoltak a környékre, hogy saját szemükkel lássák a Japánt térdre kényszerítő fegyverek működését. A legtöbben természetesen Las Vegasban szálltak meg, ahol nagyon hamar felismerték az atomrobbantások vonzerejét: a város hivatalos becenévként felvette az Atomic City nevet, és szószerint divatba hozták az atombombát.

Valóságos őrület lehetett akkoriban Las Vegasban szórakozni: a bárokban atombomba-koktélt szolgáltak fel, az éttermek gombafelhő alakú édességeket, a kaszinókban Miss Atombomba szépségversenyeket tartottak. A csúcs persze az az évi 8-10 alkalom volt, amikor a tesztek zajlottak: a szállodákban külön ezen alkalmakra szervezett tetőpartikon várták a mulatók a vakító atomrobbanást, a lökéshullám arcukat simogató szelét és csodálták a horizonton elnyúló szépséges hegyláncok előterében lassan égbe nyúló gombafelhőt (a bátrabbak sivatagi bulikon, közel a tesztterülethez itták atomrészegre magukat). A városról készült postai képes levelezőlapokon mint fő vonzerő jelentek meg az atomrobbanások, neonreklámok sora utalt így vagy úgy a kézzelfoghatóan beköszöntött atomkoszakra. Aztán persze rájöttek, hogy mégsem túl ártalmatlan dolog kísérleti atomrobbantásokhoz közel élni vagy legalábbis turistáskodni – mondjuk ehhez az kellett, hogy a tesztterülethez legközelebb fekvő kisvárosban pár év alatt az egekbe szökjön a rákos megbetegedések száma (a Las Vegas-i turisták egyébként a relatíve biztonságos távolság miatt ezt nagyrészt megúszták).

A kevés Las Vegas-i múzeum egyike az amerikai kísérleti atomrobbantásoknak állít emléket, egyrészt a korszak tárgyi emlékeit gyűjtve, másrészt az atomfegyverprogram gazdáinak (Lawrence Livermore National Laboratory, Los Alamos National Laboratory,  National Nuclear Security Administration) nevadai "hagyatékát" kezelve. A 2005-ben megnyitott, majd rohamosan fejlődő National Atomic Testing Museum 2011 óta működik a Smithsonian intézet nonprofit partnereként, a 37 amerikai nemzeti múzeum egyikeként. Gazdag, látványos és interaktív (helyenként kissé radioaktív) kiállítása 1951-től napjainkig követi a nukleáris fegyverekkel folyó amerikai kísérletek történetét – ebbe nyújtanak betekintést az alábbi képek.