Az auschwitzi haláltábor 74 éve ezen a napon, vagyis 1945. január 27-én szabadult fel. Ezért ma van világszerte a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. A most következő történet azonban egy olyan országról szól, ahol a holokauszt szerencsésen elmaradt.
Albánia és a szintén albánok lakta Koszovó szegény európai országok, amelyeknek nem a legjobb a hírük. Cigarettacsempészet, kábítószer-termelés, fegyverdealek, utóbbiban viszonylag elterjedt még az iszlám szélsőségesek támogatása is.
Mindkét mai ország lakói azonban kifejezetten büszkék lehetnek a második világháborús időszakára, hiszen előbb az olasz, majd a német megszállás ellenére, a lakosság tömeges ellenállása, segítsége és pozitív közönye (értsd nem jelentgették fel a zsidókat bújtatókat) miatt ez a kis térség lehetett az egyetlen Európában, ahol a második világháború végén több zsidó élt, mint a kezdetén.
Mint ahogyan a Times of Israel cikke is megemlíti, ebben komoly szerepet játszott, hogy a környező balkáni országokból, de Ausztriából és Németországból is tömegesen érkeztek zsidó menekültek az országba, és a menekülők itt védelmet nyertek.
A második világháborús albán zsidómentés fontos faktora volt, hogy ebben az országban - leszámítva persze a hivatalosan is ateista kommunista éveket - mindig is teljes vallási tolerancia volt. A legnagyobb vallási felekezet a szunnita muzulmánok, de sok katolikus, ortodox és evangélikus is él, illetve itt maradt fenn az iszlám egy teljesen izolált közössége, a bektási irányzat. Számunkra érdekesség, hogy Gül Baba, a Rózsák Atyja, vagyis a magyar területen elhunyt híres költő is bektási volt. Ez a muszlim irányzat még talán a legközelebb az alavitákhoz áll (e szír felekezethez tartozik Bassar el-Aszad szír elnök is).
A Johannesburgi Holokauszt Központban most ebben a témában nyílt kiállítás - írja a Balkan Insight. Tirana és Johannesburg? Távolinak tűnhet ugyan a két helyszín, de Dél-Afrikában komoly albán közösség található és két évtizedig itt élt az albán királyi család is, Zogu, a király, felesége, a magyar Apponyi Géraldine és fiuk, a Dél-Afrikában saját kereskedőházat alapító Leka.
Az albánok holokauszt-ellenessége egy régi szokáshoz, társadalmi törvényhez kapcsolódik. A besa albán szó alapvető jelentése biztonság. Vélhetően sokkal kevésbé ismert, mint a hallgatás törvénye, az omerta, a vérbosszú szabálya, a vendetta, vagy a gyengék egzecíroztatása, a pogrom, pedig sokkal szebb tartalma van.
Arról szól ugyanis, hogy a gyengét, a menekülőt meg kell védeni, ha pedig erre még ígéretet is tettünk, akkor akár az életünk árán is be kell azt tartani.
A besa több, mint szokás és több, mint ígéret, valamennyire inkább egyfajta szent eskü. Több film is született a témáról, van Besa címmel is európai koprodukciós film, de az adott szó hatalmát akár az Eső előtt című, a délszláv konfliktusok idején játszódó macedón filmben is megtapasztalhatjuk.
Visszatérve a fő történetünkre, Albánia ugyan nem tűnt ideális helynek a zsidó menekültek számára a második világháború idején, de aki erre indult, jól járt. Hiszen bár szinte végig az új világrendet akaró olasz-német oldalt támogató vezetése volt Albániának, de az olasz fennhatóság alatt azonban a hatalom sem forszírozta még annyira a zsidók elleni fellépést, de a német időkben sem volt az sikeres, noha ekkor már nagyon kemény világ volt arrafelé, a környező országokban még albán Waffen-SS egység is működött.
De mégis a döntően muszlim Albánia volt az egyik legbiztonságosabb hely Európában a zsidók számára, mert ahogy a kiállítás egyik tablója fogalmaz, "a Besa az albán kultúrában mélyen gyökerező viselkedési kódex, amely azt követeli meg, hogy aki bajban van, hiányt szenved, azért felelősséget kell vállalni."
A kiállítás sok olyan zsidó család életét mutatja be, akikért vadidegen albánok kockáztatták az életüket, ezekről a történetekről a Szombat cikkében is találhatóak részletek.
Sajnos áldozat nélküli országról azért nem beszélhetünk, a kiállítás egy család öt tagjáról biztosan megállapítja, hogy holokauszt áldozataivá váltak, de Albánia így is több ezer zsidót mentett meg, elsősorban a nácik által megszállt megszállt Jugoszláviából.
Az Albániában védelmet keresők többsége Koszovón keresztül lépett be az országba. Sok hős, így Arsllan Reznqi, a nyugat-koszovói Decan egyik kereskedője az átkelésben is segített, tömegesen mentette az embereket, legalább 40 család köszönheti neki, hogy átjutott Albániába, előtte rendre a saját házában bújtatta a menekülőket.
Mint Leke Rezniqi, a hős unokája elmondta:
„A nagyapám több zsidó kereskedővel is üzleti kapcsolatban volt korábban. Amikor először hallott a menekülési terveikről, beszélt a többi albán kereskedelmi partnerével arról, hogy segíteni szeretne, és úgy döntöttek, hogy ígéretet adnak és menedéket biztosítanak a családi házunkban Decanben”. A kis hálózat tagjai arról is gondoskodtak, hogy a zsidó menekültek beilleszkedjenek a társadalomba, gyakran fals munkákkal."
Petrit Zorba, az Albán - Izraeli Baráti Társaság elnöke szerint, aki civilben meteorológus, a vidéki Albánián ez a fajta vendéglátás ma is jelen van, ha egy utazó szállást kér, szinte biztosan megoldják a háziak..
A johannesburgi központ igazgatója, Tali Nates, egy Oskar Schindler által megmentett ember fia, rámutatott, hogy a fényképek és a történetek ma is bizonyítják, hogy amikor zsarnokság van, az emberek és a kis közösségek mennyi mindent tehetnek.
Mert, ahogy a besa mondja, a vendégedért te felelsz, és annál nincs nagyobb szégyen, ha a te hibádból bántódása esik. És bár a német megszállás idején Albániát is elérte a második világháború legcsúfabb öldöklése, a szomszédok feljelentgetése itt nem volt gyakori.
"A szomszéd ugyanis a te szomszédod, melletted lakik, nem ártasz neki, nem mondasz róla rosszat." - mondja a bölcs albán.