A Sünispotály az Állatkert egy nemrég átadott részlegén, a játszóudvarként is szolgáló Holnemvolt vár területén működik. A mentőhely maga új, de az állatmentés már több évtizedes múltra tekint vissza. A 1980-as években kezdtek csak úgy beviszegetni sérült énekes madarakat az Állatkertbe, ahol aztán a Madárház főápolója, Becsei Anna gyógyítgatta őket önkéntesen, idézte fel a kezdeteket Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője. „Az állatmentés később intézményesült, 1999-től már külön mentőállomás működött az élet körforgását bemutató Élet-Halál házban, amit azért szívesebben neveztek Életháznak az ott dolgozók” – mondta dr. Sós Endre, az Állatkert főorvosa. Kezdetben évente csak néhány tucat, majd néhány száz mentett állat került be évente, de mostanában már évi 1500-2000 mentett állattal foglalkoznak. „A behozott állatok többsége madár, a széncinege, vörös vércse, fekete rigó a leggyakoribbak, ezt a városi környezet is indokolja, de kisemlősöket is hoznak: denevérek, sünök, pelék kerülnek be, de néhányszor már hóddal is volt dolgunk” – mondta Hanga. (Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

A Sünispotály létezéséről tavaly decemberig János sem tudott, de akkor belefutott egy sérült macskabagolyba, amit pár telefon után az Állatkertbe vitt. A bagoly azóta is az ispotály páciense, az agya sérült meg egy ütközéstől, és nem tudni, hogy a bevérzés valaha felszívódik-e. A bagoly elég természetellenes módon hátrahajtott fejjel pihenget, nem nagyon eszik, de a fogyása legalább már megállt. Egyelőre nem úgy néz ki, hogy majd újra vadászni fog, de azért nem teljesen reménytelen a helyzet. Egy másik macskabagoly is fejsérüléssel került be augusztusban, és az elmúlt hetekig úgy nézett ki, hogy agysérülése miatt bekövetkezett látásromlása miatt nincs esélye a természetben. A hirtelen javulás miatt viszont már bizakodóak gondozói. (Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

Az állatok, míg kezelés alatt állnak, általában nem kapnak nevet, csak azokat nevezik el, akik már nem térhetnek vissza a természetbe. A cél minden sérült állatnál az, hogy emberi segítség nélkül tudjon élni, és vissza lehessen engedni őket a természetbe. Néhányan közülük viszont olyan fokú sérülést szenvednek, hogy valószínűleg azonnal elpusztulnának, ha magukra maradnának, főleg ha vonuló fajokról van szó. Ők legtöbbször az Állatkert valamelyik bemutatóhelyére kerülnek, például gólyák a margitszigeti Kisállatkertbe. Igaz, hogy néha okoznak egy kis galibát, mert rövidebb távokat képesek repülni, így aztán fürdőzhetnek a Palatinus Strandon is. Az Állatkert a mentésben és a szabadon engedésnél is több nemzeti parkkal, természetvédő szervezettel együttműködik. Az állatokat ritkán engedik vissza ott, ahol megtalálták őket, bejáratott helyekre viszik őket, ahol elég táplálékot és búvóhelyet találnak maguknak a túléléshez. Ritkább ragadozómadaraknál arra is figyelnek, hogy újra együtt lehessenek a költőpárok. (Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

A Sünispotályba a mindenki által ismert állatfajok (mint például a balra látható kis szárnyaszegett kuvik) mellett Magyarországon nagyon ritkán előforduló fajok is bekerülhetnek, mint a jobbra látható kis fenyérfutó, ami egy alapvetően tengerpartokon honos vízimadár. Mostani vendégek közül a fenyőszajkó is elég különleges, az elmúlt húsz évben nem volt belőle az Állatkertben, Magyarországon is ritkán figyelik meg, mondta Sós. Korábban jeges búvárt és pusztai sast is vittek be, amit szintén csak pár tucatszor jegyeztek fel itthon, ahogy az a főként tengerpartokon fészkelő fenyérfutó sem gyakori, ami a Balatonfelvidékről érkezett. Az állatok elég váratlan helyekről érkeznek, fogtak már a pusztához kötődő túzokot a XIV. kerületben, és hoztak bölömbikát a X. kerületből. A legnagyobb táv rekordja pedig azé a kamionsofőré lehet, aki Franciaországban csapott el egy baglyot és az állatkórházhoz utaztatta. (Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

A Sünispotály rászolgál a nevére, az állatok közül legnagyobb egyedszámban a sünök vannak. Az őszi, avarégetős időszakban kerül be sok belőlük. Az állatok már telelni készülnek, amikor megzavarják őket. „Egészen elképesztő dolgokat, csodálatos gyógyulásokat képesek felmutatni a sünök. Egyszer behoztak egy összeégett sünt, alig volt már tüskéje, két hónapig füstszaga volt, de két év után mégis felépült Jeanne d’Arc.” (Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

Benedek, a háromlábú sün is régi lakó, teljesen jól viseli az ember közelségét. Ha megérintik, Nagy Ágnes gondozó teszteli is előttünk, nem is rezzen össze, mint fajtársai, – ennek idegrendszeri sérülés is az oka lehet – , és szemmel láthatólag azt is jól tűri, hogy a többi sün rajta hempereg. Időnként a túlzott segítőszándék miatt is kerülnek állatok az ispotályba. „Volt, aki azért hozott be egy sünt, mert az erdőben találta, amit túl mostoha élettérnek talált - el kellett magyarázni, hogy normál esetben a sünök ott élnek. A feketerigó fiókák szokása, hogy szétugrálnak a fészekből azelőtt, hogy repülni tudnának. Belőlük is sokat behoznak, épp azért szoktuk mondani, hogy ez normális, ne szedjék össze a többit” – mondta Hanga. (Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

A sérült állatokról sok minden kiderül fizikai vizsgálatokkal, tapogatással is, de műszeres vizsgálatokra is van mód. A röntgen persze nem a legegyszerűbb, mert nem igazán együttműkődők az állatok, egy gázos altatással persze arra is rávehetők. A képen az állatkert korszerű állatorvosi műtője látható, ahol a gyakran életmentő beavatkozásokat végzik. (Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

Az is sok furcsa helyzetet szül, amikor dobozban adják be a sérült állatokat. Jó esetben az van benne, amit a megtaláló mond, de nem mindig találják el a fajt. A gondozók így óvatosan nyitják a dobozt, a gémfélék már döfnek is, általában szemre. Egy bölömbika a dobozát át is szúrta csőrével, úgy kellett aztán leoperálni róla. Az is többször előfordult már, hogy a sérültnek hitt madár, mikor kinyílik a doboz, huss, már repül is el. Ekkor néhányan szégyenkezve bizonygatták, de hiszen még rosszul volt, amikor betettem. A gondozók igyekeznek megnyugtatni mindenkit, hogy ez teljesen normális, kisebb agyrázkódások után, pár óra pihenéssel helyrejönnek maguktól a madarak. Az Állatkertben hangsúlyozottan forró drót is működik, de csak hazai védett fajokkal foglalkoznak, papagájokat, tengerimalacot senki ne vigyen be hozzájuk. A vadászható fajok sem hozzájuk tartoznak, de ha valaki mégis őzzel vagy vaddisznóval keresné meg őket, igyekeznek segíteni, állatvédő szervezetekhez irányítani az embereket. A Sünispotály dolgozói arra senkit nem biztatnak, hogy folytasson otthon kezelést – ez törvényellenes is, védett állatot nem lehet otthon tartani – , de abban tudnak segíteni, hogy hogyan tartható életben az állat addig, amíg beérkezik a kórházba. Egyébként magának az ispotálynak is tartási engedélyt kell kérnie, ha 90 nap után is még mindig ott lakik náluk egy sérült védett állat. A behozott állatok sajnos nem mindig épülnek fel, a bal oldali képen egy horgot nyelt madár röntgenképe látható, amelyik nem élte túl a bélrendszerébe akadt fémdarab okozta sérüléseket. Jobbra egy kissé könnyedebb hangvételű preparátum az állatkerti kórház gyűjteményéből. (Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

Az őszi-téli időszakban sok denevér is bekerül az Állatkertbe. Nekik a változó idő sem segít, a plusz fokokra előjönnek, de aztán kénytelenek észrevenni, hogy hiába van relatíve meleg, táplálék az nincs. Sok elgyengült példányt talának ilyenkor az utcákon, de panelházak réseiből is előkerülnek telelésre készülő példányok. Olykor egész kolóniák kerülnek be. Az egészséges állatokat egy külön teremben próbálják meg teleltetni, a betegek saját lakosztályt kapnak. Béla, a rőt korai denevér is már két éve albérlő a Sünispotályban, ízületi problémái vannak, megsérült a kapaszkodó karma és vitorlája is a szárnyán. Egy másik, kései denevért Sós doktor előttünk vizsgál meg, mutatja, hogy kisebb lyukak vannak a szárnyvitorláján, ami ki is van száradva, nincs meg a megfelelő feszessége, és az állat egyik ujjperce is sérült. A denevérek speciálisnak számítanak, mert veszettséget is terjeszthetik. A denevéreket behozókat meg is kérdezik, hogy megharapták-e őket, ha igen, akkor az ÁNTSZ-szel is fel kell venni a kapcsolatot. (Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

A természetbe vissza nem térő állatok egyrészt a bemutatóhelyekre kerülnek – a Sünispotály is látogatható, meg lehet ismerni az ott folyó munkát – , vagy amolyan nagykövetekké válnak. Az egyik gólya, Margit például rendszeres résztvevője a különböző állatkertes eseményeknek, így volt már múzeumban és könyvtárban is. Hangáék csak kultúrgólyának nevezik emiatt. A darázsölyv már felépült, de mivel télen ő sem találna magának táplálékot, ami jellemzően rovarokat jelent, az ispotály röpdéjében van vakáción. Elég fura ízlése van, ragadozó létére, túrót, banánt, mézet és mazsolát is fogyaszt. Hanga elmondta, az Állatkerthez azért is jó mentőhely, mert az itt lévő 850 faj miatt vagy 300 fajta takarmányt tartanak, így szinte bármilyen állatot tudnak táplálni. (Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

Arra különösen ügyelnek az állatgondozók, hogy ne legyenek kezesek a páciensek, maradjanak csak „vadak”, mert így van esélyük a természetben. Szívesen tutujgatnának ők jószágokat, de ezt a vágyukat csak egy-két egyedél tudják kiélni. Tádé, a kuvik erre tökéletes alany. Tádé, ember közelségében nőtt fel, úgy kobozták el őt egy férfitől, és egyáltalán nem baglyos a viselkedése. Míg a többi kuvik, egy másik röpdében, tisztes távolból olyan szúrós szemmel néz ránk, mintha anyagyilkosok lennénk, addig Tádét teljesen feldobja az ember közelsége. Amikor belép hozzá Papp Noémi, egyből a kezére száll, aztán úgy nyomja hozzá a fejét, mint egy hízelkedő macska. Állítólag még doromboláshoz hasonlító hangokat is kiad. Tádé levakarhatatlan. Amikor ott akarják hagyni egyedül a ketrecben, egyből a gondozója cipőjére veti magát, és nem ereszti. Csak akkor lehet elslisszolni, ha a bagoly ébersége mondjuk egy kis bedobott kukac miatt lecsökken. Jacko, a holló is emberek között szocializálódott, ő kirándulóktól próbál egy kis uzsonnához jutni, persze félreértették közeledését. A Sünispotály röpdéiben a baglyok például vegyesen vannak, kijön egymással a réti fülesbagoly, a gyöngybagoly és a kuvik, de a vörös vércsék már nem tűrnek meg más fajokat maguk mellett. Erre is figyelni kell, hogy kit kivel lehet összezárni. (Fotó: Nagy Attila Károly / Index)