A NASA mérnökei kifogytak az ötletekből, hogy hogyan keltsék életre az Opportunity marsjárót, amellyel fél éve megszakadt a kapcsolat. Várhatóan heteken belül halottnak nyilvánítják a 15 évet Marson töltött rovert, ezzel az űrkutatás történetének egyik legsikeresebb űreszközétől kell elbúcsúznunk.
Tavaly június 10-én egy óriási homokvihar hónapokra elsötétítette a napot az Opportunity marsjáró számára, amely így nem tudott áramot termelni napelemei segítségével, akkumulátorai pedig lemerültek. Azóta nem adott életjelet magáról, pedig a NASA kutatói több mint 600 ébresztő parancsot küldtek neki. A következő hetekben eldöntik, hogy mit kezdjenek vele, de nincs sok remény arra, hogy az Opportunity valaha is újra működni fog (pontosabban arra, hogy kommunikálni tudunk vele).
A tudósok abban reménykedtek, hogy a Marson november és január között fújó erős szelek talán lefújhatják a marsjáró napelemeit beborító port, és ezzel újra képes lesz áramot termelni, de ez valószínűleg nem következett be.
A szeles évszak vége egyben a rover végét is jelentheti. De ha ez is a vég, el sem tudnék képzelni jobb befejezést a küldetésnek. Kezdetben csak 90 naposra terveztük a működését, de az Opportunityt csak a legnagyobb marsi homokvihar tudta elnémítani 15 év folyamatos működés után
- idézi Steven Squyrest, a Cornell Egyetem kutatóját és a küldetés vezetőjét a Science. Most a NASA vezetőségének döntésére várnak, amely eddig, az amerikai kormányzat leállása miatt nem tudott érdemben foglalkozni a kérdéssel. Az biztos, hogy a marsjáró felébresztésével már most is próbálkoztak annyit, mint amilyen hosszan testvérét, a Spiritet próbálták életre kelteni 2011-ben.
Bárhogy is alakul az Opportunity sorsa, eredményei már most is kitörölhetetlen helyet biztosítanak neki az űrkutatás történetében. Noha a NASA azt remélte (legalábbis hivatalosan, bár az előzetesen megadott számokat gyaníthatóan alultervezik), hogy három hónap alatt halad majd 900 métert, tavaly júniusi elnémulásakor távolságmérője már 45 kilométert és 160 métert mutatott.
Árvaházban éltem. Sötét, hideg és magányos hely volt. Éjszakánként felnéztem a csillagos égre, és ettől jobban éreztem magam. Arról álmodtam, hogy el tudok repülni oda. Itt, Amerikában minden álmom megvalósulhat. Köszönöm a „szellemet” és a „lehetőséget” (Spirit és Opportunity)
- írta az akkor 9 éves, Szibériában született, majd kétéves korában Amerikába örökbe fogadott Sofi Collins a NASA pályázatára, és ezzel megnyerte a verseny - ő nevezhette el a 2003-ben fellőtt marsjáróikreket. (És most ne rontsuk el az emelkedett pillanatot azzal, hogy a gyerekkori amnézia úgy hétéves korban effektíve reseteli a gyerekek memóriáját, így valószínűtlen, hogy bármire is emlékezne kétéves kora előttről.)
Az Opportunityt hordozó Delta II-es rakéta 2003. július 7-én, a Spirit három nappal később indult 455,4 millió kilométeres útjára. Mai szemmel nem is kerültek sok pénzbe - 800 millió dollár volt a két marsjáró összköltsége), és egy rakás műszerrel szerelték fel őket. Volt rajtuk számos kamera (közöttük panoráma és mikroszkopikus nagyítású képeket készíteni képes gépek is), három különböző spektrométer, egy sziklákból mechanikai módszerrel mintát venni képes kapirgáló szerszám, és mágnesességmérők is. Az érdekesebb leletekhez pedig robotkarjuk vitte közelebb őket.
A szonda 2004. január 25-én (szinte pontosan 15 évvel ezelőtt) szállt le a Marson. Az ereszkedés végső szakaszában ejtőernyők lassították a süllyedését, végül felfújt légpárnáin pattogott kicsit és nyugodott meg egy mindössze 20 méter átmérőjű, sekély kráterben.
Az Opportunity leszállásának pillanatai a NASA irányítóközpontjában
Az Opportunity leszállóhelyéül a Mars egyenlítője tájékán lévő Meridiani Planum nevű térséget választották ki, mert korábban a bolygó körül keringő Mars Global Surveyor hematitot (a vasoxid egy formáját) vett észre ott, és az űrkutatók ezt a hajdani víz jelenlétének tulajdonították. A marsi víz rejtélye nagyon régen foglalkoztatja a kutatókat hiszen az élet (már az általunk ismert változata) elképzelhetetlen folyékony víz nélkül. Az Opportunity fő feladata tehát az volt, hogy a víz nyomai után kutasson.
És e küldetését fényes sikerrel végezte el.
Gyakorlatilag bebizonyította, hogy a Mars felszínén hosszú időn keresztül folyékony víz volt. Erre nemcsak a hematit utalt, de a marsjáró által talált gipsz, karbonát- és szulfátásványok is, amelyek a Földön jellemzően vizes közegben alakulnak ki. Emellett a rover ősi hidrotermális formációkra is bukkant - megint csak a víz bizonyítékaiként.
És ekkor még szinte el sem hagyta az Eagle-nek (sas) elnevezett krátert. A következő években lassan felfedezte a környéket, és 2005-ben eljött életének legveszélyesebb pillanata (ha a végét nem számítjuk). 2005 márciusában ugyanis beragadt a homokba. A NASA kénytelen volt vakon kivezetni a csapdából a marsjárót (amelyben öt hetet töltött), vagyis olyan parancsokat adtak neki, hogy anélkül vezessen ki a homokból, hogy törődne az elé kerülő akadályokkal. A művelet kisebb döccenők után sikeresen zárult (az egyik 30 centiméter magas, egy méter széles homokdombból csak több mint 190 méternyi kerékfordulat árán tudott kiszabadulni), de végül az Opportunity újra szabadon mozgott. Pedig ekkor már nem működött a jobb elülső kereke (szerencsére maradt még öt működőképes).
2006 szeptemberében az Opportunity felmászott a Victoria-kráter peremére, majd néhány hónapig a peremen furikázott fotózkodva, és a kráter falán látható réteges szerkezetű sziklaformációkat vizsgálva. Ekkor, 2007 nyarán, azonban megint nagyot kockáztatott a NASA.
Úgy döntöttek, hogy belevezetik a marsjárót a kráterbe.
Nem volt semmi biztosíték arra, hogy a rover valaha is ki tud majd mászni a kráterből, de azon a véleményen voltak, hogy a lenn megszerezhető tudományos ismeretek megérik a reszkírozást.
Csábító annak esélye, hogy megvizsgálhatjuk a kráter mélyén felszínre került kőzetek összetételét és textúráját, amelyek az ősi, nedves környezet nyomait őrizhetik. Ahogy a rover egyre mélyebbre ereszkedik a lejtőn, egyre régebbi kőzeteket tud majd megvizsgálni
- indokolták a döntést akkor. Alig néhány héttel később a tavalyi, végzetesnek bizonyult homokviharhoz hasonló természeti katasztrófa tört az Opportunityre. A porral belepett napelemeinek kapacitása 80 százalékkal csökkent, és energiaszintje kritikus szintre csökkent. De ezt a megrázkódtatást akkor túlélte.
Végül több mint egy évet töltött a Victoria-kráterben, és 2008 augusztusában sikeresen ki is mászott belőle. Ezután hosszú útra indult, hiszen az újabb célpont a 21 kilométerre lévő Endeavour-kráter volt. Három évig tartott az út, hiszen az Opportunity figyelmét lépten-nyomon elterelték az út mentén talált érdekes célpontok. Mire 2011 augusztusában odaért, ikertestvére, a Spirit már hónapok óta halott volt. Még 2010 márciusában beleragadt a homokba, utána még üzemelt statikus megfigyelőállomásként, de a marsi telet követően már nem tudtak lelket verni belé.
A következő évek az Endeavour-kráter kutatásával teltek, ahol a marsi víz újabb és újabb, immár megdönthetetlen bizonyítékai kerültek elő. Az egyik, Esperance-nak (remény) elnevezett sziklában vízben kialakult agyagot találtak, illetve olyan ionokat, amelyek csak nagy mennyiségű folyadék hatására kerülhettek a felszínére.
Idővel azonban megjelentek az Opportunity öregedésének jelei 2014-ben és 2015-ben számos próbálkozást tettek, hogy helyrehozzák a marsjáró flash memóriáját, de ez nem sikerült. Így a kutatóknak át kellett állniuk a RAM használatára, amely azonban csak addig őrizte az adatokat, amíg a rover be volt kapcsolva (tehát például homokviharok idején, kikapcsolt állapotban, törlődtek az emlékei). Ez azonban inkább csak technikai nehézséget okozott, a nagy fontossággal bíró adatokat ettől kezdve mindig azonnal hívták le az Opportunityből, és nem vártak a küldésükkel egy későbbi alkalomig.
Mindezen problémák dacára az Opportunty 2014 júliusában 40,2 kilométerrel földönkívüli távolsági rekordot állított fel, hiszen ekkor körözte le a Szovjetunió 1973-as Lunokhod-2 távirányítású holdjáróját. 2015-ben olyan, magas alumínium- és szilíciumtartalmú ásványokat fedezett fel, amelyeket korábban nem találtak a Marson, később pedig magnézium-szulfátra is bukkant. Így érkezünk el a tavalyi nagy homokviharig, amely - nagyon úgy tűnik - lezárta az Opportunity történetét.
Az eredetileg tervezett 90 helyett 5111 marsi napig (szolig) volt működőképes.
A földi irányítói, akik az elmúlt 15 évet a földinél 40 perccel hosszabb marsi napok diktálta, folyamatosan elcsúszó időbeosztás szerint élték (és ez gyakran lehetetlenné tette magánéletüket), mindaddig nem adják föl, ameddig a NASA vezetői nem utasítják őket erre. De a reményt már elvesztették.