Index Vakbarát Hírportál

Telefonos appról tölthetjük az elektromos autóinkat

2019. január 31., csütörtök 09:08

Az elektromos töltőállomásokat üzemeltető NKM Mobilitás Kft. bővíti telefonos applikációját, az új funkcióval a Mobiliti néven működő országos hálózat töltőit már az applikációból tudják majd csatlakozás után elindítani az ügyfelek, közölte a Nemzeti Közművek.

A Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Mobilitás Kft. (Mobiliti) töltőin hamarosan megszűnik a kábel csatlakoztatása utáni automatikus töltés, amely ezután csak az applikációból lesz kezdeményezhető. Ennek segítségével az autósok nyomon tudják majd követni a töltéseket, és az elindított töltést is csak maguk tudják majd leállítani. Emellett RFID kártyás azonosítást is elérhetővé tesz a társaság, amellyel a töltők indításához és leállításához az applikációban történő regisztráció után már a telefont sem kell majd elővenni.

Az applikációból történő indítás először a budapesti KÖKI terminál parkolójában telepített Mobiliti töltőknél érhető el, itt három töltő már kizárólag az applikáció segítségével indítható el. Jelenleg még folyik az applikációs töltés tesztelése, majd a tervek szerint fokozatosan kiterjesztik az egész ország területére ezt a töltési módot. Az applikáció és a töltés is ingyenes az ügyfelek számára. Az applikáció Android és iOS okostelefonokra is letölthető.

A Nemzeti Közművek számos helyen működtet elektromos töltőállomást, például Békéscsabán, Budapesten, Szegeden, Monoron, Mezőtúron, Csongrádon és Kecskeméten, valamint az ország legnagyobb elektromos töltőpontját Sormáson üzemeltetik. Jelenleg 118 nyilvános töltőpont működik, de folyamatosan telepítenek újabb töltőket, céljuk az országos lefedettség elérése.

A Mobiliti most tucatnyi villámtöltő kiépítésén dolgozik országszerte, főleg az autópályák mentén, hogy az elektromosautó-tulajdonosok számára stratégiai fontosságú helyeken is elérhető legyen az NKM szolgáltatása. Az NKM nemrég stratégiai partnerséget kötött a Fortum Charge&Drive-val, amelynek köszönhetően a Mobiliti-ügyfelek 24 európai országban 85 000 elektromos autó töltőállomáson tölthetik a járműveiket. (MTI)

Nyitókép: Varga György/MTI

Rovatok