A Nyíregyháza pályaudvar közelében találjuk meg az SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziumot és Szakközépiskolát, ahol közel fél évszázada zajlik szakképzés. A patinás múlt visszaköszön ránk a generációk által koptatott könnyűipari berendezéseken, ám az udvaron átvágva egy új építésű csarnokhoz jutunk, és ennek a bejárata egyenesen a 21. századra nyílik. Amikor odaérünk, pár diák drónokat röptet a hálóval elkerített pályán, a fal mentén robotkarok és 3D nyomtatók sorakoznak. Ez az ország első szakképzési centruma, ahol átadták ezt a modern Digitális Közösségi Alkotóműhelyt, amelyben a diákok megismerhetik a CNC-maró, 3D nyomtató és áramkörforrasztó gépeket, hogy menő dolgokat alkossanak velük.
Jókora kanyarral, Rómán át jutottunk el Nyíregyházára, ott találkoztunk tavaly októberben a Maker Faire - Alkotók Vására – rendezvényen Zsigó Zsolt felkészítő tanárral, valamint az olaszoknál kiállító diákcsapatával, a BánkiRobottal. A tehetséggondozó csoport foglalkozásainak is helyet ad ez a műhely, amelynek működését Zsigó Zsolt szakmai tanácsadóként is segíti. Rómában egy víztározók belső szerkezeti vizsgálatát segítő Cyclops búvárrobotot mutattak be a nagyközönségnek, és nem először jártak külföldön a találmányaikkal. Az ottlétük meglepetésként hatott, miután végig néztük a Maker Faire felhozatalát: a középiskolai kiállítók igen jelentős részét évszázados múltú és méregdrága olasz elitiskolák tették ki.
De hogyan jutottak el Zsigó Zsolték Nyíregyházáról Rómába? Nyilván fapados repülővel és vonattal, de minket inkább a szakkör fejlődése és pedagógiai háttere érdekelt.
Egy szakképző iskolába más típusú gyerekek járnak, mint a gimnáziumokba. Sokuknál van otthon műhely, esetleg az apuka maga is műszaki ember, aki lehet, hogy ide járt azelőtt. Nekik inkább az izgalmas, ha valamit kézzel fogható dolgot csinálunk
– magyarázta a Zsigó Zsolt. „Amikor elkezdtem tanítani, még 1991-ben, indítottam egy hagyományos fizika szakkört, de két hónapon belül mindegyik gyerek eltűnt. Akkor jöttem rá, hogy máshogyan kell belefogni.”
Már az elején, közel harminc évvel ezelőtt is olyan feladatokkal foglalkoztak, ami megegyezik napjaink pedagógiai gyakorlatával. Zsigó Zsolt felidézte a kezdeteket: egy több mint száz éve működő matematikai újságban, a Kömalban talált egy fizikai mérési feladatot, melyben a pezsgőtabletta feloldódásának az idejét kellett megmérni. „Kitűztek a lapban egy problémát, egy nyitott végű kérdést, amihez nekünk kellett kiválasztani a mérési eljárást, gondolkodni kellett. Ez sokkal izgalmasabb, mint a zárt végű feladatok, amelyekben a gyermek lát egy leírást, hogy ezt a műszert kell elővenni, azt a mérést elvégezni, és lesz a végén egy eredménye, amit előtte is tudtunk.”
Ha nem valódi a probléma, megunja.
Az internet is sok jó tippet adott, ennek hatására álltak neki 98-ban a brainstormingnak, amit akkoriban még nem sokat csináltak. Leültek ötletelni, hogy együtt találjanak ki valamint a szabadalmi hivatal pályázatára. „Akkoriban terjedtek el a dobozos üdítők, és mi egy visszaváltó automata tervével győztünk. Még azt is megoldottuk, hogy kifolyassuk a dobozban maradt üdítőt, egy tű szúrta ki a dobozokat.”
A szakkör működésének alapfilozófiáját Zsigó Zsolt egy Einsteinnek tulajdonított gondolattal foglalta össze:
Vannak olyan dolgok, helyzetek, amelyekről mindenki tudja, hogy nincsen rá megoldás. Erre odajön valaki, aki minderről semmit nem tud, és megoldja.
Fontos, hogy mindig legyen egy cél kitűzve a gyermekek elé, legyen egy termék, amit létre kell hozni – tette hozzá Zsigó Zsolt, ami nem feltétlenül egy tárgyat jelent, lehet ez egy cikk, tanulmány, előadás, bármi, csak legyen határidő, mert az a gyerekeknek is segít, hogy haladjon.
Ez a fajta tehetséggondozás azonban nem működik nagyobb csoportban, egyszerre húsz emberrel. Nem elég a szakmai dolgokra odafigyelni, a gyermeknek emberként is fejlődnie kell. „Amikor a jeltolmács kesztyűt készítettük, sok szociális készséget szedtünk magunkra, elmentünk jelnyelvet tanulni, és sokat beszélgettünk siket gyermekekkel, próbáltuk megérteni, hogy milyen az ő világuk.” Ezt a szerkezetet 2016-ban mutatta be Rómában Tóth Bence, aki azóta is tagja a csapatnak, és a búvárrobot fejlesztésében is részt vett.
Bár a modern épületben új bázist talált magának Zsigó Zsolt csoportja, a munka valójában állandó és virtuális. „Ez nem úgy működik, hogy péntekenként 3-kor összegyűlünk, ez a szakkör mindig működik, és ha valakinek van ötlete, azt bedobja cseten, beszélgetünk róla, keresünk hozzá szakértőket.” Maga a terem ettől függetlenül is fontos, hiszen tíz helyi iskola összesen hétezer diákját kiszolgálja, órákat visznek oda, kis csoportoknak mutatják meg a gépeket. „Szeretnénk egy kicsit szemléletet változtatni, közösséget formálni, és helyet teremteni annak, hogy ha valakinek akad egy ötlete, nekiállhasson megvalósítani. Szakmai közösségeket is szeretnénk idevonzani, hogy meetupokat tartsanak.”
Hogy miként lesz az ötletekből eladható termék, az még nyitott kérdés. Az egyik évben egy szenzorokkal ellátott okos tűzoltókabátot állítottak ki, és egy olasz üzletember odament hozzájuk, hogy megvenné, mondjanak egy árat. Nem lett belőle semmi, mégis, milyen alapon adtak volna el egy iskolai projektet? Ezen a területen is igyekeznek előre lépni, a szakkörösök tavaly ősszel jártak egy startup táborban, megtanultak üzleti tervet készíteni.
A több évtizede tartó pedagógiai munka természetesen mindig sok kísérletezéssel és kudarccal járt. A vízalatti kutatórobottal például elindultak egy másik, hazai versenyen is, és egy papírból készült társasjáték előzte meg őket, amelyben bábuval kellett lépegetni, és vízzel kapcsolatos kérdéseket tettek fel.
„Valahol ez kudarc, a robotunk két évig készült, komoly dokumentációt írtunk hozzá. Ezután néztünk egy darabig egymásra. De mindig szoktam mondani, hogy ahhoz, hogy megtanulj nyerni, veszíteni is meg kell tanulni.”