Számtalan elmélet látott már napvilágot az Oumuamua, a Naprendszer első csillagközi bevándorlójának eredetét és származását illetően. Egy új elmélet szerint a különleges formájú égitest egy szétesett csillagközi üstökös hulladékfelhőjének maradványa lehet – írja az MTI.

Az Oumuamuát 2017-ben fedezték fel. A fura szivarszerű alakjára akkor magyar kutatók kínáltak egy magyarázatot: mikrometeoridok csiszolták ilyenre. Tavaly több másik elmélet is született, az egyik szerint a gravitáció hozta létre a szivarformát, a másik szerint pedig akár idegen szonda is lehet, bár ezt a szerzőkön kívül minden más kutató kizárja. Mindeközben aszteroidából üstökössé minősítették át, és megtalálták a lehetséges származási helyeit.

Zdenek Sekanina, a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory csillagásza szerint az üstökös még az előtt esett szét, hogy elérte volna pályája Naphoz legközelebbi pontját, a perihéliont, és egy szivarformájú sziklás kőzettöredéket hagyott hátra. A tudós szerint a 2017 októberében észlelt égitest csupán töredéke az eredeti objektumnak, amely abban az évben belépett a Naprendszerbe.

A Naprendszerbe lépett Oumuamuát észlelő csillagászok pedig az elsők között az égitest különösen furcsa alakjára figyeltek fel. A Nagyon Nagy Teleszkóp (Very Large Telescope, VLT) adatai alapján a tudósok megállapították, hogy az Oumuamua egy sziklás anyagból álló, hosszúkás formájú objektum. Ezt követően megállapították, hogy az Oumuamua forgása kaotikus. A kutatócsoport akkor azt állapította meg, hogy ezt múltbéli összeütközések okozzák. Sekanina értékelése szerint azonban ezt az eredeti objektum szétesése is okozhatja.

Sekanina a kutatásában John E. Bortle vizsgálatára hivatkozik, amely szerint a szinte parabolikus pályán mozgó halvány üstökösök, amelyek a Naphoz egy csillagászati egységnél (1 AU) közelebb kerülnek, hajlamosak hirtelen szétesni röviddel az előtt, hogy elérnék a perihéliont. (1 AU a Nap és a Föld átlagos távolságának felel meg.)

Sekanina szerint korábbi kutatások bizonyították, hogy néhány esetben méretes töredék maradhat hátra, ez a töredék pedig hasonlíthat "laza kötésű porszemek száraz összességére, mely különleges formát ölthet, különleges rotációs tulajdonságokkal rendelkezhet, szélsőségesen porózus lehet, mindez a szétesési folyamat eredményeként". Ez a leírás pedig tökéletesen illik az Oumuamuára.

Sekanina összehasonlításokat végzett két olyan üstökössel, amelyek szétestek, amikor elérték a perihéliont. Mindkét esetben robbanás történt, majd hatalmas porfelhő szabadult fel. Ebből a csillagász arra következtet, hogy az Oumuamua nem bocsát ki gázokat és a Napból érkező sugárzás hatása alatt áll. A tudós szerint további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy meghatározzák, hol és mikor esett szét az üstökös, amelyből az Oumuamua született.

/Borítókép: M. Kornmesser / AFP PHOTO / ESA / Hubble / NASA / ESO /