Index Vakbarát Hírportál

Angliában iskolai tantárgy lesz a mindfulness

2019. február 6., szerda 16:11

Hamarosan 370 angliai iskolában vezetnek be új tantárgyat: kísérleti jelleggel a mindfulness is az oktatás része lesz – írja a New York Times.

A diákok szakemberek segítségével fognak elsajátítani relaxációs technikákat, légzőgyakorlatokat és hasonló módszereket, amelyek "segítenek szabályozni az érzelmeiket" – olvasható a kísérleti programot bejelentő brit kormányközleményben.

A kísérlet 2021-ig fog tartani, és az a célja, hogy feltérképezze, milyen módszerek segítenek leginkább a fiataloknak alkalmazkodni a mai gyorsan változó világhoz, illetve megőrizni benne a mentális egészségüket. A diákok már az általános iskola elejétől elkezdenek majd ismerkedni a különféle mentális egészséget, jólétet és boldogságot érintő témákkal.

A program bevezetését megelőzte egy 2017-es nemzeti felmérés, amely szerint az 5-19 éves angol gyerekek között nyolcból egy szenvedett legalább egyféle mentális rendellenességtől. Két parlamenti bizottság ugyanakkor kritizálta a program alapjául szolgáló kormányzati jelentéseket, amiért azok szerintük a problémák kezelésére fókuszálnak a megelőzés helyett.

A mindfulnesst indulatoktól sem mentes vita övezi, egyesek csodaszernek, mások kuruzslásnak tartják. Korábban mi is írtunk a módszer ellentmondásos tudományos megítéléséről, cikkünkre pedig a mindfulness két hazai szakértője válaszcikkben reagált.

Rovatok