Index Vakbarát Hírportál

Véget vetnének a Facebook adatgyűjtésének a németek

2019. február 7., csütörtök 15:39

Csütörtöki döntésével elég komolyan beleszállt a Facebookba a német versenyhivatal, arra utasították ugyanis a céget, hogy a jövőben csak akkor összesítsék a különböző forrásokból származó felhasználói adataikat, ha abba a felhasználók is beleegyeztek – írja a The Verge.

A döntés nemcsak az összes, Facebook-tulajdonban lévő platformra vonatkozik – mint a WhatsApp, vagy az Instagram–, hanem azokra a külső forrásokra is, amelyeket a közösségi oldal a profilozáshoz használ. A határozatot három éves nyomozás előzte meg, a cégnek pedig most egy hónapja van fellebbezni ellene.

Ha ez utóbbi nem jár sikerrel, akkor négy hónapjuk lesz arra, hogy garantálják, hogy az adatbázisokat nem kombinálják a felhasználók beleegyezése nélkül, ennél is fontosabb azonban az, hogy előfordulhat, hogy más országok is hasonló lépéseket tennének a Facebook ellen.

Ezt a cég is pontosan tudja, ezért csütörtökön blogjukon válaszoltak rá, ahol egyebek mellett azt emelték ki, hogy a versenyhivatalnak nem áll jogában ilyen döntéseket meghozni. A németek szerint ugyanakkor a cég piaci részesedése, illetve az, hogy több közösségi platformot is birtokolnak, kimeríti a monopolizálási törekvés fogalmát, ez pedig beavatkozást igényel.

Domináns cégként a Facebookra speciális versenyjogi szabályok vonatkoznak. A cégnek muszáj figyelembe vennie azt, hogy a felhasználók lényegében nem tudnak más közösségi platformra váltani, úgyhogy vagy elfogadják  az adatgyűjtést, vagy kivonják magukat az egészből.

– mondta Andreas Mundt, a versenyhivatal elnöke, hozzátéve azt is, hogy ebben a helyzetben a felhasználók beletörődését nem lehet beleegyezésként felfogni.

A Facebooknak azét lehet fájdalmas egy ilyen szabályozás, mert a saját oldalaikon kívüli adatgyűjtés fontos része az üzleti modelljüknek, de erre általában nem szeretik felhívni a figyelmet. Mark Zuckerberg például a tavalyi kongresszusi meghallgatása során többek közt arról is beszélt, hogy a felhasználók bármikor megnézhetik, sőt törölhetik a róluk gyűjtött adatokat – ami utána amúgy tényleg megvalósult –, de ez például teljesen irreleváns az olyan árnyékprofiloknál, amiket azokról készít a cég, akik nincsenek is fent Facebookon.

A cég egyébként a folyamatos nyomás ellenére sem áll le azzal a törekvésével, hogy a különböző platformokon jelenlévő felhasználóit egy nagy masszába sűrítse be: múlt hónapban jelentették be, hogy egy platformot csinálnának a Messengerből, az Instagramból és a WhatsApp-ból.

Rovatok