Index Vakbarát Hírportál

Évekig kereskedett a felhasználók helyadataival több amerikai mobilszolgáltató

2019. február 7., csütörtök 10:59 | aznap frissítve

Éveken át árulták a felhasználók helyadatait a nagy amerikai mobilszolgáltatók, és bár a tranzakciókat egy adatgyűjtő céggel bonyolították le, az információ végül jellemzően fejvadászoknál kötött ki – írja a Motherboard.

A lap azután kezdett el nyomozni az ügyben, hogy januárban egy telefonszám alapján mindössze 300 dollárért sikerült lekövettetniük egy fejvadásszal egy telefon pontos helyét. A botrányba az AT&T, a T-Mobile és  Sprint is belekeveredett, de akkor mindhárom szolgáltató azt mondta, hogy egyedi incidensről volt szó.

A lap által megszerzett dokumentumokból ugyanakkor az derült ki, hogy 2012 és 2017 között több ezer alkalommal használhatták fel óvadékügynökök és fejvadászok a szolgáltatók által eladott adatokat, melyeket egy CerCareOne nevű cégtől vettek meg.

Mint kiderült, ez a cég nemcsak a mobiltornyok alapján megsaccolt helyadatokat árult, hanem példátlan módon GPS, sőt AGPS adatokat is. Ez utóbbit használják többek közt a segélyhívásoknál is, ugyanis amellett, hogy gyorsabb a sima GPS-technológiánál, méterre pontosan, akár egy épületen belül is be lehetett mérni vele, hogy éppen hol tartózkodik a telefon tulajdonosa.

Ezt jellemzően az emberek csak azért adják ki a szolgáltatóknak, hogy vészhelyzet esetén biztosan megtalálják őket. Az, hogy a szolgáltatók ezek után arra használják, hogy profitot termeljenek belőle, a felhasználók bizalmának teljes és megdöbbentő kihasználása.

– mondta egy szakértő a lapnak, hozzátéve, hogy korábban sosem hallott még arról, hogy ezekkel az adatokkal kereskedtek volna.

A Motherboard kereste a mbilszolgáltatókat az ügyben, de érdembeli választ nem kaptak a kérdéseikre. Az ugyanakkor biztosnak tűnik, hogy a jövőben ilyesmi nem fog előfordulni, ugyanis a szolgáltatók múlt hónapban megerősítették abbéli szándékukat, hogy teljesen leállnak a helyadatok árusításával.

Rovatok