Az Amasonas-medence trópusi őserdeje - a folyamatos irtás ellenére - olyan hatalmas, hogy ha az ember elindul az egyik végéből, 3000 kilométert tud úgy sétálni egyenes vonalban, hogy ne kelljen kijönnie a fák közül. Ez több mint a Budapest-Párizs távolság oda-vissza. Mindeddig azt hitte mindenki, hogy ez a világ egyik legérintetlenebb tája. Pedig messze nem érintetlen, az ember évezredek óta lakja, és az áthatolhatatlan bozót letűnt civilizációk sokaságának nyomait rejti. A területen kutató magyar régész vall tapasztalatairól.
Semmi meglepő nincs abban, hogy egy ökoszisztémáról, amely a földön élő állat- és növényfajok egytizedének ad otthont, a külső szemlélő azt gondolja, hogy az ember előtti Föld eszményi állapotait jeleníti meg a jelenben. Persze az igaz, hogy az ember előtti korokban is voltak trópusi őserdők, és azok hasonlóan nézhettek ki, mint a mai Amazónia (bár nem feltétlenül ugyanezek a fajok népesítették be őket). Ugyanakkor annak tudatában kell lennünk - derült ki az utóbbi években a legmodernebb, lombkoronán átlátni képes felszínletapogató vizsgálati módszerek alkalmazásával - hogy mindig is éltek emberek az Amazonas-medencében. Sőt, egykori településeik mérete, infrastruktúrájuk kiterjedése, és legfőképpen
környezetátalakító potenciáljuk messze meghaladta a mai őslakosok képességeit.
Ma már világosan látjuk, hogy az amazóniai őserdőt évezredek óta alakítja az ember. Már évezredekkel az európai gyarmatosítók megjelenése előtt lakott volt a dzsungel, és nem csupán néhány elszórt törzs, hanem emberek millióit összefogó államok léteztek az erdőben. A hajdani lakosok jelentős földmunkákat végeztek, monumentális épületeket emeltek, és temérdek kultúrnövényt termesztettek, állatokat (közöttük halakat) tenyésztettek. Senki sem tudja biztosan, hogy e kultúrák hogyan tűntek el a föld színéről, de az bizonyosnak látszik, hogy évszázadokig harmóniában éltek az esőerdővel. Ha jobban megértjük életüket, az segíthet a dzsungel megmentésében, még akkor is, ha Brazília új szélsőjobboldali elnöke éppen mindent megtesz az eltűnésükért.
A hajdan virágzó amazóniai civilizációkról szóló történetek azóta keringenek a köztudatban, hogy az első európai gyarmatosítók megérkeztek Dél-Amerikába. Már az 1540-es években ott járt Caspar de Carvajal domonkos rendi misszionárius is hatalmas városokat és elegáns műemlékeket írt le, de nem sokan hittek neki. A következő évszázadok során rengeteg kalandor próbálkozott a legendás (de vélhetően sohasem létezett) aranyváros, El Dorado felkutatásával, sokuk soha nem tért vissza az esőerdőből. Ha azt gondoljuk, hogy ez csak a kora újkorra jellemző hóbort volt, akkor nagyon tévedünk, hiszen még a múlt század húszas éveiben is kereste az általa csak Z-nek nevezett Elveszett várost Brazília Mato Grosso régiójában az Indiana Jonest ihlető Percy Fawcett brit felfedező (ő sem tért haza).
Aztán az esőerdő ökoszisztémájáról szerzett tudományos ismeretek lassan háttérbe szorították a letűnt civilizációkról szóló elméleteket, mivel úgy tűnt, hogy az esőerdő talaja túlságosan savas (vagy ahogy a talajtanban szeretik mondani, savanyú) ahhoz, hogy nagy civilizációkat eltartani képes mennyiségű kultúrnövényt lehessen termelni rajta. Csakhogy ez biztosan nem igaz: az elmúlt húsz évben egyre inkább gyűlnek a tudományos bizonyítékok arról, hogy kifejezetten nagy városok léteztek egykor a mai apró törzsi falvak helyén. Michael Hackenberger, a Floridai Egyetem régésze a kilencvenes évek elején egy évet élt a brazil őserdőben. A helyi törzsi vezető eközben mutatott neki több olyan árkot is, amelyekről kiderült, hogy a jelenlegi falunál legalább tízszer nagyobb település védelmére szolgáló vizesárkok lehettek évszázadokkal ezelőtt.
Mindez ellentmond a terméketlen talajról szóló teóriáknak.
Úgy tűnik, hogy a dzsungel egykori lakói a valóban csekély tápértékű talajt trágyázással javították föl. Már a hatvanas évek óta ismert, hogy szerte az Amazonas-medencében foltszerűen feketeföld, úgynevezett terra preta található, amely sokkal termékenyebb, mint az egyébként tényleg elég silány esőerdei talaj. Olyannyira más e föld minősége, hogy évtizedek óta voltak olyan (kevesek által meghallgatott) talajkutatók, akik szerint ezt csak hosszan tartó művelés révén lehet elérni. E területeken állati csontokat és növényi hulladékok égetéséből származó faszenet találtak, amit a feltételezések szerint trágyaként használtak. Talán először csak égetéssel akartak megszabadulni a szeméttől, és csak később jöttek rá, hogy a talaj termékenyebbé vált ezáltal.
Még így sincs azonban teljesen megoldva az ősi hatalmas civilizációk rejtélye, hiszen a terra treta legfeljebb 2000 éves lehet. Márpedig az első emberek akár már 18 ezer évvel ezelőtt is elérhették Amazóniát. Sőt, a 672 őslakos genetikai vizsgálata alapján felrajzolt, és tavaly publikált leszármazás-történet megállapításai szerint a népesség 17-13,5 ezer évvel ezelőtt jelentősen megnövekedett. A populáció gyarapodását az egymás után háziasított növények hajtották. 9000 éve domesztikálták az egyik legfontosabb helyi tápláléknövényt, a maniókát, és a rizs egyik változata is Amazóniából származhat. De nemcsak a klasszikus értelemben vett kultúrnövények elterjedése kapcsolható az emberhez. A föld mélyének rétegei arról tanúskodnak, hogy 4500 évvel ezelőtt gyakoribbá váltak az emberi települések közelében az ehető gyümölcsű fák. Ez arra utal, hogy ezeket ültették, illetve a nem ehető versenytársaikat szelektíven kiirtották a közelükből.
Összességében 83 fajt ismerünk, amelyet az Amazonas-medencében háziasítottak (bár a domesztikáció folyamata nem minden esetben jutott el arra a szintre, amit ma értünk növénytermesztésen). Így termesztettek édesburgonyát, dohányt, egy pálmafajt, ananászt. Az állati fehérjét főként halból szerezték be: az egyik hatalmas haltenyésztő telep maradványai között 37 különböző halfaj nyomait fedezték föl édesvízi teknősök mellett.
A fejlett gazdálkodás emberek millióit tarthatta el. William Denevan, a Wisconsini Egyetem kutatója beszédes című The Pristine Myth (Az érintetlenség mítosza) című, nagy hatású tanulmányában így fogalmaz: „rengeteg bizonyítékkal rendelkezünk arra vonatkozóan, hogy az őslakosok uralta amerikai tájon a 16. század elején szinte mindenhol az ember keze nyomát találtuk”. Ő 10 millióra tette az akkori népesség létszámát, de a kutatások szerint az Amazonas-medence déli peremén is legalább 1-5 millió ember élhetett, jól szervezett államokat és fejlett infrastruktúrát létrehozva.
De hol vannak ezek a legendás nagyvárosok?
- kérdezhetjük jogosan. Nos, ott rejtőznek a lombok alatt, de a vegetáció miatt egészen a legutóbbi időkig nem fértünk hozzájuk. A már említett Michael Heckenberger 25 év alatt térképezte fel egyetlen, viszonylag kis régió építménymaradványait. Összesen húsz várost és falut talált, egymástól néhány kilométeres távolságra, amelyeket sűrű úthálózat kötött össze, a településrészletek között egy hatalmas, 250 méter széles tér maradványait találták, külterületükön pedig kiterjedt maniókaültetvényekre leltek. Csak itt mintegy 50 ezer ember élhetett.
Az utóbbi években latin-amerikai esőerdőben rejtőző ősi építmények, részben a legmodernebb vizsgálati módszereknek hála, lassanként felfedik titkaikat. Tavaly a guatemalai dzsungelben soha nem látott maja infrastruktúrára bukkantak. Ott, ahol a tökéletesen összefüggő lombkoronából csak egy-egy magasabb épület tornya látszik ki, valójában épületek tízezreinek maradványait rejti a vadon. Ezek felderítéséhez nem kell erdőt irtani, hiszen a repülőgépekre szerelt lidar átlát a lombokon. A lidar (lézeres távérzékelés) a radarhoz hasonló technológia. Itt azonban rádióhullámok helyett lézerimpulzusokat lőnek a letapogatni kívánt területre. Az impulzusok a növényzeten áthatolnak, de a felszínről (és az esetleges építményekről) visszaverődnek.
Ehhez hasonló léptékű földmunkák nyomait az Amazonas-medence őserdejében is találni. Az Exeteri Egyetem kutatócsoportja tavaly publikált eredményei szerint 81 hatalmas, esetenként több száz méter átmérőjű építményt (illetve földből készített, emberkéz nyomát viselő struktúrát) tártak fel. A készítésükért felelős kultúra egykor egymillió lakost is számlálhatott, és közvetlenül Amerika „felfedezése” előtt virágozhatott 1250 és 1500 között. A felfedezés egy hosszú kutatóprogram része, amelyben az Exeteri Egyetem magyar régésze, Gonda Regina is részt vett, akit eredményeiről kérdeztünk.
A doktori kutatásom célja az volt, hogy rekonstruáljam a Kolumbusz előtti és a korai Kolumbusz utáni idők növényzetét és a talajviszonyait a Rio Negro és az Amazonas találkozásánál lévő Manaus és Humaitá városok közötti országút 600 km hosszú szakasza mentén, ahol korábban ilyen típusú kutatás még nem történt
- kezdi a történetet Gonda Regina. Azt kutatták, hogy éltek-e a helyszínen őslakosok a az európaiak megérkezése előtt, és ha igen, gazdasági tevékenységükkel milyen mértékben változtatták meg a környezetet. A kutató és helyi munkatársai talajmintákat vettek és botanikai felméréseket végeztek. Eközben tradicionális amazóniai lakóhajón laktak és egy kis folyón, a Rio Igapó-Açun hajóztak, hogy addig még feltáratlan régészeti lelőhelyeket kutassanak fel.
„Az utazás során a helyi segítőim vadásztak, halásztak, mivel lehetetlen volt annyi élelmet magunkkal vinni, amennyi elég lett volna. Szóval rengeteg helyi halfajtát ettem a folyókból (így piráját is), de kajmánt, egy pettyes paka nevű nagytestű rágcsálót, illetve tapírt is. Az expedíciónk sikerrel járt, a tudományos világ számára eddig még nem ismert régészeti lelőhelyet találtam, ami különleges elhelyezkedésével arra utalhat, hogy igen sok őslakos élhetett az Amazonas-medencében, és ők nagy területen voltak hatással az őserdő fejlődésére."
- érvel Gonda. A talajmintákban talált mikroszkopikus növény maradványokból (úgynevezett fitolitokból) az Exeteri Egyetem régészeti laboratóriumában rekonstruálták a növényzetben végbemenő változásokat. A talajmintákon geokémiai vizsgalatokat is végeztek, így rekonstruálták a talaj átalakulását az idők során. A mintákban lévő mikroszkopikus faszén mennyisége alapján az erdőtüzek gyakoriságára és súlyosságára is következtetni tudtak.
A kutatási eredményeink azt bizonyítják, hogy az őslakosok erdő- és mezőgazdálkodási technológiái több ezer éven keresztül kulcsszerepet játszottak a modern erdő kialakításában. Ebben elsősorban a tűz használata, és az úgynevezett amazóniai feketeföld, a világ egyik legtermékenyebb földjének létrehozása volt a leghatékonyabb eszközük.
Tehát az érintetlen őserdő mítosza végleg megdőlt.
Ez nagyon fontos információkkal szolgálhat az esőerdő megvédéséért dolgozó szervezetek számára - folytatja Gonda Regina -, hiszen ezek mindeddig elhanyagolták az őslakosok szerepét a modern táj kialakításában. Emellett az őslakosok jogaiért folytatott harcban is nagy szerepet játszhat e tudás, hiszen azt bizonyítja, hogy ezek az emberek már évezredek óta ezeken a területeken élnek.
Most pedig nemcsak a földjeik, de puszta életük is veszélybe kerülhet az új brazil elnök környezetvédelem- és az őslakosellenes intézkedései miatt.
Az utóbbi pár évben, a távérzékelési módszerek (például a műholdak, a lidar és a drónok) alaposan felforgatták az amazóniai régészeti munkamódszereket és megváltoztatták az elfogadott elméleteket is. Mielőtt ezek a technológiák elérhetővé váltak volna a tudósok számára, Regina szerint az őserdei expedíciók elengedhetetlenek voltak a kutatáshoz. Mivel ez logisztikailag sokszor nagyon nehézkes és drága volt (és jelenleg is az), a kutatások nagy része a könnyen elérhető területekre koncentrálódott. Ezért szinte kizárólag a legnagyobb folyók (az Amazonas, a Madeira, a Rio Negro) mentén, valamint később az őserdő déli, dél-nyugati szélén folytak feltárások, ahol az esőerdő találkozik a szavanna növényzettel. Hiszen ott egyszerűbb a közlekedés, mint a sűrű erdőben.
Ez viszont azt eredményezte, hogy hosszú ideig a kutatók nagy része nem is feltételezte, hogy az őserdő más részein is élhettek őslakosok, mivel nem volt erről megfelelő információjuk.
Az új technológiák megmutatták azt, hogy a korábbinál sokkal nagyobb területen éltek őslakosok és valószínűleg sokkal nagyobb mértékben alakították át az őserdőt, mint az korábban a régészeti közösségben a konszenzus volt. Persze ezek után is nagyon fontos az, hogy terepen is igazolják a kutatók, amit a műhold- vagy lidar-képeken látnak. A nagy kérdés továbbra is az, hogy
Erről a kérdésről a mai napig vitatkoznak a régészek. Mivel az Amazonas-medence hatalmas, és ehhez képest még csak nagyon kevés információval rendelkezünk, ez még így is fog maradni egy darabig - tartja Gonda Regina.
A klasszikus teória az volt, hogy az őslakosok minimális hatással voltak az őserdőre, hiszen csak kis csapatokban vadásztak, halásztak és gyűjtögettek. Ez az elmélet nagyon felkapott volt a gyarmatosítás hőskorában, mert ezáltal a fehér ember úgymond felhatalmazva érezte magát arra, hogy ezen „érintetlen földterületeket” lefoglalja magának. Egy későbbi teória szerint az őslakosok a manapság is használatos tarvágással hatalmas területeken irtották ki az őserdőt és ültettek kukoricát vagy maniókát. (A már korábban említett) William Denevan régész viszont egy új elméletet dolgozott ki. Denevan úgy gondolja, hogy mivel a Kolumbusz előtti időkben az őslakosok nem rendelkeztek fém eszközökkel (baltákkal, kesékkel), tehát tulajdonképpen még a kőkorszakban éltek, az ilyen nagymértékű tájátalakítás számukra lehetetlen volt. Viszont a feketeföld létrehozásával és a tűz okos használatával mégis nagy mértekben alakították át a környezetüket- méghozzá a tarvágás helyett kevésbé drasztikus és jóval fenntarthatóbb módon. Ez pedig akár a modern időkben is jó például szolgálhat.
Ha ennyire sikeresek voltak, miért tűntek el?
Ezzel kapcsolatban még sok a megválaszolatlan kérdés, számos teória létezik - mondja Gonda. Mivel Amazónia hatalmas, Dél-Amerika területének nagyjából 40 százalékát foglalja magába, nagyon sok különböző ökoszisztéma és őslakos nép élt itt egymás mellett. Emiatt valószínűleg egyetlen, kizárólagosan igaz válasz erre a kérdésre.
Amazónia dél-nyugati részén több száz geometrikus, földből épített struktúrát, geoglifát fedeztek fel kutatok az 1980-as években, amikor az erdőirtás miatt a repülőkön utazók már ráláthattak a „meztelen” talajra. Bár azóta is rendszeresen végeznek ott kutatásokat, a mai napig nem találtak semmilyen információt arról, hogy kik építhették ezeket a hatalmas, valószínűleg ceremoniális célokat szolgáló központokat. És azt sem tudjuk, hogy miért hagyták el a területet később. A kormeghatározás azonban azt mutatja, hogy a geoglifák építése már azelőtt befejeződött, mielőtt az európaiak megjelentek volna. De Dél-Amerika más területein, például Francia-Guyana part menti területein, fekvő hatalmas intenzív mezőgazdasági területeket is valószínűleg az európaiak megérkezése előtt hagyták föl tulajdonosaik. Amikor elnéptelenedik egy terület, látszólag minden különösebb belső vagy külső hatás nélkül, akkor a eltartóképességének túllépésére vagy a talajok elszegényedésére gyanakodnak a kutatók, de ezt nagyon nehéz bizonyítani - érvel a régész.
Az Amazonas mentén viszont valószínűleg valami egészen más történt. Néhány kutató úgy véli, hogy itt annyira sikeresek voltak az őslakosok, hogy már több ezres városállamokban éltek időszámításunk után 1000-1500 között, és mire az európaiak megérkeztek, a túlnépesedés és territoriális harcok miatt már sok városállam egyébként hanyatlani kezdett.
De ezen eredmények tudatában sem szabad elhanyagolni az európaiak megérkezésének hatását. A régészek, geográfusok, néprajzkutatók, történészek egyetértenek abban, hogy a fehér emberek megjelenése végleg betett az őslakosoknak. Az Európából behurcolt betegségek, például az influenza vagy a himlő teljesen váratlanul érte az őslakosok immunrendszerét. Ezek hatására, illetve a fehérekkel folytatott harcok és az erőszakos térítés miatt 90-95 százalékuk meg is halt a következő száz évben.
A túlélők valószínűleg kis közösségekre felbomolva visszaértek a vadászó-halászó-gyűjtögető életmódhoz az őserdő mélyebb területein.