Gyakran mondják, hogy a földön már csak az óceánok mélyén maradt felfedeznivaló. A sok ezer kilométeres mélységekben még csak elvétve járt ember (illetve ember alkotta eszköz), de ez nem jelenti azt, hogy tevékenységünk hatásai ne érnének el oda. Hajóink zaja, illetve az olajat kereső, több száz decibel hangosságú robbantások tönkreteszik a hangokkal kommunikáló és táplálékot kereső állatok életét.
Tavaly év végén a Trump-kormányzat engedélyezte öt olajvállalatnak, hogy az Egyesült Államok keleti partvidéke mentén víz alatti lökéshullámokat létrehozó „hangrobbantásokkal” keressen újabb kiaknázható földgáz- és kőolajkészleteket (ezek nem keverendők össze a hangsebesség átlépéshez kapcsolódó hangrobbanásokkal). A szeizmikus légrobbantásnak nevezett módszer látszólag teljesen ártalmatlan. Hajók által húzott berendezésekből 10-15 másodpercenként olyan hirtelen és nagy erővel törnek elő a sűrített levegőből képzett légbuborékok, amely lökéshullámszerű hanghullámfrontot képez. Ez a hang akár 40 kilométer mélységig is behatol az óceáni aljzatba, ahonnan annak összetevői függvényében verődik vissza.
Szeizmikus lökéshullámkeltő eszköz által keltett sűrített levegős robbanás
A visszaverődő hangot a hangkeltő eszköz után húzott mikrofonok füzére érzékeli, és egy számítógépes modell segítségével a visszhang tulajdonságaiból következtetni lehet arra, hogy mi van (vagyis van-e olaj vagy földgáz) a mélyben. Egyszerre nem egy, hanem esetenként 15-20 eszköz is kelt sűrített levegős robbantást, amelyek hangerőssége egyenként is eléri a 200-240 decibelt. Ez a közegek hangterjedési különbségei miatt a szabad levegőn nagyjából 140-180 decibelnek felel meg, de az sem halk.
Ez hangosabb egy 30 méterről hallott sugárhajtású repülőhajtómű 140 dB-es hangjánál.
Minthogy a hajóknak nagy részletességű térképet kell készíteniük a tenger alatti szénhidrogén-készletekről, fűnyírószerűen végigpásztázzák a nekik kijelölt területet, miközben percenként átlagosan ötször robbantanak, majd hallgatóznak, éjjel-nappal. Azért használnak sűrített levegőt a konvencionálisabb robbanóanyagok helyett, mert azt környezetkímélőbbnek tartják.
Kémiai értelemben biztosan igazuk van, de környezetszennyezést nemcsak vegyületekkel lehet okozni.
Tökéletesen megfelel erre a folyamatos, és minden túlharsogó dörömbölés is. Afrika és Dél-Amerika partjai mentén már évek óta használják a szeizmikus légrobbantást, mivel a könnyen hozzáférhető olaj fogyatkozása miatt egyre extrémebb helyeken kell feltáratlan készletek után kutatniuk. Az Egyesült Államok partvidékénél azonban legutoljára 2017-ben dobták vissza a hasonló terveket, arra hivatkozva, hogy a robbantások vészesen veszélyeztetik a vízi élővilágot.
A mérések szerint a robbantások hangja több ezer kilométeres távolságban is hallható, sőt olyan hangos, hogy elfedi az egyéb, biológiai eredetű hangokat, például a bálnák énekét (amellyel párjukat hívják), illetve megzavarják más cetfélék visszhangokon alapuló táplálékkereső szonárjának működését. Az Atlanti-óceán közepén a mélytengeri hangokat vizsgáló kutatók szerint
a leghangosabb zaj, amit hallanak, az az amerikai és afrikai partok mellett robbantgató kőolajkutatóktól származik.
A gyakori robbantások fokozatosan (vagy ha túl közel vannak a forráshoz, azonnal) megsüketítik a tengeri emlősöket, és ezzel súlyosan csökkentik túlélési és szaporodási esélyeiket. Sőt, a szeizmikus hangrobbantások a sokkal kisebb, de a táplálkozási hálózatban betöltött alapvető szerepüknél fogva a jóval látványosabb bálnáknál ezerszer fontosabb ökológiai szerepet betöltő állatok számára halálos fenyegetést jelentenek.
Egy két évvel ezelőtt közölt tanulmányban tesztelték, hogy hogyan hat a hangrobbantás az apró rákocskákból álló zooplanktonra. Nos, igen rosszul. Gyakorlatilag a teljes tengeri állatvilág léte a zooplanktontól függ, hiszen közvetve-közvetlenül minden belőlük táplálkozik. Ausztrál kutatók egy víz alatti hangrobbantást keltő berendezést durrantottak el a Tasmániához közeli vizekben, és ezután mintát gyűjtöttek a zooplanktonból. Pontosabban a maradványaiból, ugyanis a kihalászott planktonban kétszer-háromszor több halott állatot találtak, mint a robbantást megelőzően.
Szonár segítségével megmérték a zooplanton teljes mennyiségét, és úgy találták, hogy a hangrobbantás után kétharmaddal csökkent a tömegességük (vagyis elmenekültek a környékről vagy elpusztultak). Ezek a hatások még a robbantástól több mint egy kilométeres távolságban is kimutathatók voltak. Mindez pedig naponta sok ezerszer ismétlődik, hiszen
Minden pillanatban 20-40 szeizmikus légrobbantás történik a világban.
Mindezen eredmények dacára az amerikai Országos Óceán- és Atmoszférakutató Hivatal (NOAA) most úgy ítélte meg, hogy a hangrobbantások veszélytelenek a tengeri élővilágra, ezért engedélyt adott a felmérések megkezdésére. A bálnákért aggódók megnyugtatására minden robbantóhajón jelen lesz egy NOAA-tisztviselői is, aki figyelni fog, hogy biztonságos legyen a művelet. Emellett figyelni fogják a bálnákat is, és ha azok 90 kilométernél közelebb tartózkodnak a hajókhoz, akkor nem robbantanak. Ez persze nem nyugtatta meg az állatvédő szervezeteket, akik meg is támadták az engedélyt a bíróságon, arra hivatkozva, hogy az sérti a tengeri emlősök védelméről rendelkező törvényt.
Még ha le is állnak a zajongással (nem fognak), az alapproblémán ez mitsem változtat. Gépeinkkel olyan hangzavart okozunk a tenger mélyén, ami a felszín feletti, lakott térségekben már az ember visszafordíthatatlan fizikai és pszichikai károsodáshoz vezetne. A hangszennyezés biológiai következményei kiszámíthatatlanok. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a szeizmikus hangrobbantások, a kutatóhajók és a tengeralattjárók szonárjai, illetve legfőképpen a hatalmas tankerhajók motorbőgése lassan vagy azonnal a tengeri életformák halálát okozzák, megsüketítik őket, agyvérzést keltenek bennük, és lehetetlenné teszik kommunikációjukat.
Bár a légrobbantások a legújabb és igazán figyelemfelkeltő formái a víz alatti hangszennyezésnek, valójában a megszokott hajómotorzúgás majdnem ilyen hangos - és ezerszer gyakoribb. A tankerek motorhangja 190 decibeles erősségű általában. Fontos tudni, hogy a decibelskála logaritmikus, így 10 decibelnyi különbség tízszeres különbséget jelent a valóságban.
A tengeri szállítás nő a legdinamikusabban minden más transzportálási mód közül, így a hajók keltette zajok erőssége az előrejelzések szerint 2030-ra megduplázódhat. A hajók nemcsak motorbőgésükkel szennyezik zajjal a vizeket, hanem a propellereik keltette milliónyi buborék együttes kipukkanása révén is. Ez a jelenség a kavitáció: a hajócsavar gyors forgása következtében hirtelen leesik a nyomás, aminek hatására a víz folyadék halmazállapotból gázzá alakul. Ezután a buborékok össszeroskadnak, ez pedig hanghullámokat kelt.
A kavitáció, vagyis a propellerek által képzett buborékok létrejöttének folyamata
Az állandó zúgás pontosan ugyanúgy felőrölheti a rendkívül intelligenst tengeri emlősök szervezetét, ahogy teszi azt az emberrel is. Folyamatos környezeti stresszt okoz, ez pedig megemeli vérükben a stresszhormonok koncentrációját. A magas stresszhormonszint élettani hatásai sokrétűek, de egyik sem nevezhető pozitívnak (emésztési zavarok, súlyvesztés, megemelkedő pulzusszám), végső soron pedig az élet lerövidüléséhez vezet. A hajók bálnák stresszeltségében játszott kitüntetett szerepét 2001. szeptember 11. után bizonyították.
A New England-i Akvárium kutatói és munkatársaik kimutatták, hogy miután a terrortámadásokat követően szinte a teljes amerikai teherhajó-forgalmat leállították, a bálnák hirtelen elkezdték tök jól érezni magukat. A hajók elcsendesülésével átlagosan 6 dB-lel csökkent a tenger alatti zajszint, és különösen abban a mélyebb frekvenciatartományban lett halkabb a környezet, ahol a bálnák kommunikálnak egymással - és ahol a hajók szoktak dübörögni. Ez élettani jellemzőikben is megmutatkozott:
ürülékükben csökkent a stresszhormonok bomlástermékeinek koncentrációja.
Minthogy a víz alatt a láthatóság erősen korlátozott (egy bizonyos mélység alatt pedig már teljes sötétség honol), a hangoknak kiemelt és pótolhatatlan jelentőségük van a kommunikációban. Ha a hajók zaja elfedi, a többi állat számára érthetetlenné teszi a bálnák hangjait (ahogy egy vizsgálat teszi ezt a kiadott hangok 80 százaléka esetében), az nemcsak a szociális kapcsolataikban okozhat törést, de navigációjukat is ellehetetlenítheti, és szükségtelen agresszióhoz is vezethet.
Ironikus módon eddig éppen a hajók hangja szolgáltatta a legfontosabb információt a bálnák számára, hogy elkerüljék a velük történő, gyakran halálos ütközést. Ha a hangrobbantások általánossá válnak, az állatok várhatóan sokkal gyakrabban fognak a nagy olajszállító tankereknek ütközni.
Mára talán 4-500 északi simabálna maradt az Egyesült Államok keleti partjainál, amelyek vándorolnak, és borjaikat jellemzően az Észak-Karolina és Florida közötti tengerszakaszon nevelik fel. A bálnákat már most is súlyosan érinti a felmelegedő óceán jelentette környezeti stressz, így termékenységük drasztikusan visszaesett. A hangrobbantások végleg megpecsételhetik a sorsuk a tengerbiológusok szerint. A NOAA ezzel szemben úgy véli, hogy mindent megtesznek a simabálnák megóvása érdekében, aggodalomra semmi ok. Csakhogy ez a veszély korántsem a mindenki által szeretett és fontosnak tartott cetfélékről szól.
A süket és néma halakról szóló közhiedelmekkel ellentétben legalább 20 ezer halfaj hall, és legalább 800 faj hangokat is kiad, miközben vadászik, tájékozódik, párzik.
Egyes állatok a hangrobbantások hallatán pánikban törnek ki, és esetenként halálos károkat tesznek magukban. A feltételezések szerint 2008-ban a kanadai Baffin-öbölben a szeizmikus légrobbantásoktól rettegő narválok nem indultak el időben délre, a melegebb vizek irányába. Amikor végre biztonságosnak ítélhették volna az utat, már késő volt, és több mint ezren pusztultak el az összezáró jég fogságában. De a gerinctelenek ugyanilyen veszélyben vannak. A polipok, rákok és más tengeri gerinctelenek szervezetében található, sztatocisztának nevezett egyensúlyozószerv károsodik az erős hangnyomás hatására, ami miatt megzavarodó állatok gyakorlatilag beleúsznak a ragadozóik szájába.
Persze a döntéshozók közül keveseket hat meg, hogy egy polip (egyébként is ronda állat) elveszti a fent és a lent érzékelésének képességét. Az viszont már elgondolkodtathatná őket, hogy a hangszennyezés a halászott halállományokat is elriasztja. A norvég halászok például 40-80 százalékkal gyérebb fogással kénytelenek hazatérni, ha a közelben szeizmikus robbantások zajlanak.
A hajók zúgása és a kőolajkutatók sorozatos hangrobbantásai élhetetlen, soha nem szűnő robajt okoznak a tenger alatt.
1932 · Feb 12, 2019 04:51am Tovább a kommentekhez