Index Vakbarát Hírportál

Kevesebb okostelefon fogyott tavaly

2019. február 25., hétfő 08:33

Tavaly csökkent az okostelefonok iránti globális kereslet az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor nőtt az eladásból származó bevétel, áll a nürnbergi GfK piackutató cég tanulmányában. A GfK számításai szerint 2018-ban 1,44 milliárd okostelefon-készüléket adtak el a világon, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest. Az okostelefonok értékesítéséből származó bevétel ugyanakkor 5 százalékkal, 522 milliárd dollárra nőtt.

A tavaly eladott okostelefonok mintegy 12 százaléka több mint 800 dollárba került, 2017-ben ez az arány 9 százalék volt. A tavaly eladott összes okostelefon 46 százalékának az ára 150 és 400 dollár között mozgott, 2017-ben ez kisebb, 44 százalék volt. A GfK 2019-re az okostelefonok eladásának szerény, 1 százalékos növekedésével számol. (MTI)

Rovatok