Felgyorsultak az események az AIDS betegséget okozó HIV (emberi immundeficiencia-vírus) elleni küzdelemben: az elmúlt napokban rögtön két meggyógyított páciensről is beszámoltak az orvosok. Ők mindössze a második és harmadik betegek, akiket a betegség több évtizedes történetében sikerült meggyógyítani. Természetes, hogy ilyen hírek hallatán az érintettek és családtagjaik számára felcsillan a remény, hogy ők is meggyógyulhatnak a nemrég még a halálos ítélet szinonimájaként számon tartott kórtól. A felbuzdulás indokolt, valóban áttörést értek el a HIV-fertőzés gyógyítása terén, de a hatásosnak mutatkozó kezelés jelenleg még csak nagyon speciális esetekben alkalmazható. A jövő azonban kifejezetten reményteli. Cikkünkben igyekszünk megválaszolni néhány alapvető kérdést.
2007-ben egy 42 éves amerikai HIV-fertőzött, emellett leukémiában is szenvedő betegen csontvelő-átültetést végeztek egy berlini klinikán. Őt azóta csak berlini betegként emlegetik, és vélhetően így is fog bevonulni az orvoslás történetébe.
A kezelés hatására nemcsak a daganatos megbetegedését sikerült orvosolni, de – csodába illő módon – az AIDS-et okozó vírusok is eltűntek a szervezetéből.
Kiderült, hogy a csontvelődonor, akitől saját elpusztított immunsejtjeit pótolandó kapott őssejteket, egy ritka mutációt hordozott. A génhiba miatt a donor immunsejtjei nem fejezték ki felületükön a CCR5 jelű receptort, amely szükséges a HIV számára, hogy bejusson a sejtbe.
A véletlen szerencse a HIV-fertőzöttség gyógyításának teljesen új útvonalát tárta fel, de akkor, 12 évvel ezelőtt az immunológusok még igyekeztek hűteni a kedélyeket a küszöbön álló gyógymódot illetően. Ez indokolt is volt, mert egészen mostanáig kellett várni az újabb sikeres esetekre, viszont az elmúlt pár napban gyors egymásutánban nyilvánosságra hozták a „londoni beteg” majd a „düsseldorfi beteg” kezelésében elért sikereket is.
A harmadik, düsseldorfi páciens három hónapja fejezte be az antiretrovirális terápiát, és a legújabb vizsgálatok szerint a bél- és nyirokcsomóiból vett mintákon már nem találtak új vírusokat, illetve olyanokat sem, amik képesek lennének reprodukálni magukat. A Seattle-ben tartott, retrovírusokkal és a hozzájuk kapcsolódó opportunista fertőzésekkel foglalkozó konferencián az is kiderült, hogy ugyanezzel a módszerrel kezelnek még két embert, akik állapotát folyamatosan nyomon követik az orvosok.
„A CCR5-mutáció teljességgel összeegyeztethető az élettel, sőt Európa lakosságának 10 százaléka hordozza a mutációt az egyik alléljén (tehát heterozigóta). A mi laboratóriumunkban is vizsgáltuk a mutációt 15 éve, és kiderült, hogy
én magam is ilyen heterozigóta mutáns vagyok
– mondja Nagy Károly egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézet volt igazgatója. – Ez azt jelenti, hogy az átlag lakosságnál rezisztensebb vagyok a HIV-re. Minthogy azonban a másik allélem vad típusú (a többségi jelleg a populációban), így kis mértékben termel olyan receptorokat a szervezetem, amelyekhez kötődhetne a HIV. De kisebb esély van a fertőzésre.”
Joggal feltételezhetjük, hogy a jövőben egyre több ilyen hír fog érkezni, és talán hamarosan már nem is fognak feltűnést kelteni a közöttünk élő, meggyógyított HIV-fertőzöttek. De vajon mennyire megalapozottak a várakozások? Az biztos, hogy a 35 évvel ezelőtti felfedezése óta legalább 35 millió ember életét követelő HIV/AIDS kezelésében, a fertőzés menedzselésében és betegek életének meghosszabbításában (ami nem egyenlő a gyógyulással), jelentős eredményeket értek el a kutatók az elmúlt évtizedben.
Néhányan már azt is megkockáztatják, hogy a HIV-fertőzöttség ma már nem halálos, inkább csak kezelhető krónikus betegség. Ez azonban túlzott optimizmus, sőt káros is lehet, ha az embereket felelőtlen viselkedésre, a megelőzés elhanyagolására sarkallja. Ugyanakkor nem szabad letagadni a kétségtelen sikereket sem.
A fejlett országokban, ha időben észreveszik a HIV-fertőzöttséget, a gyógyszeres kezelés hatására a beteg akár öregkoráig is élhet. Az úgynevezett kombinációs terápiában több hatóanyagot egyszerre alkalmaznak, és ha egy-egy komponenssel szemben a vírus rezisztenciát fejleszt ki, azt le lehet cserélni a rendelkezésre álló több tucat gyógyszer valamelyikére. Míg 20 évvel ezelőtt öt éven belül meghaltak a fertőzöttek, addig ma már a 20 éves túlélés könnyen biztosítható. Ez óriási dolog. Sőt, elhagyhatják a kórházat, dolgozhatnak, és viszonylag teljes életet élhetnek.
– mondja Nagy Károly.
A kezelési sikerek, illetve a hatékony megelőzés hatására az új HIV-fertőzések száma is csökkenni kezdett a világon. A WHO tervei szerint 2030-ra a világ minden HIV-fertőzöttje hozzájuthat majd a legmodernebb gyógyszeres kezeléshez, amelyet a harmadik világ (főként Fekete-Afrika) számára már most is gyártási áron, esetenként ingyen biztosít az Egészségügyi Világszervezet.
De hogyan illeszthető e fejlemények sorába a minap nyilvánosságra hozott két sikeresen meggyógyult beteg? Változnak-e ettől bármiben is a HIV-fertőzöttek kilátásai? Azonnal biztosan nem, hiszen a három sikeres kezelés leginkább egy elmélet helytállósága igazolásának tekinthető, és még hosszú éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy az egyre reménytelibbnek tűnő módszerből sokak számára gyógyulást ígérő terápia legyen – ha lesz egyáltalán. Ugyanígy semmiben sem változtak azok a szükséges megelőző óvintézkedések (legfőképpen az óvszer használata), amelyek megvédhetik a veszélyeztetettek egészségét.
A kezelés talán megoldást jelent e három beteg számára, viszont semmiképpen sem megoldás az AIDS-kérdésre. A csontvelő-transzplantáció mindig is heroikus beavatkozás, óriási orvosi felkészültséget kíván, a donornak és recipiensnek immunológiai, genetikai szempontból kompatibilisnek kell lennie, és nagyok a kockázatok is. Ez tömeges gyógyításra nem alkalmas
– óv a megalapozatlan várakozásoktól a virológus professzor.
Ezt nem lehet jelenleg tudni. Gyógyulásnak hívjuk, ha az összes vírus örökre eltűnik a beteg szervezetéből. Ennél óvatosabb kifejezés a remisszió, amikor a betegség és a kórokozók a kezelés hatására visszahúzódnak (akár kimutathatatlan szintre), de nem tűnnek el teljesen, és adott esetben visszatérhet a betegség. A néhány napja nyilvánosságra hozott londoni beteg már másfél éve abbahagyta a HIV-ellenes gyógyszerek szedését (ezek gátolják meg a szervezetben lévő vírusokat, hogy újra terjedni kezdjenek), és mindeddig
a legérzékenyebb tesztek sem tudták nála újra kimutatni a HIV jelenlétét.
Vannak orvosok, akik szerint ezzel már gyógyultnak tekinthető. Mások ennél óvatosabbak, hiszen sokszor előfordult már, hogy sikeresnek látszó kezelés után, a gyógyszerek hatásának elmúltával a szinte kiirthatatlan HIV új erőre kapott, és újfent támadásba lendült. Nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, vannak betegek, akik betegsége csontvelő-átültetés nélkül is évekre remisszióba vonul, a feltételezések szerint ilyenkor a szervezet saját immunrendszere képes úrrá lenni a víruson.
A csontvelő-átültetés rendkívül kockázatos beavatkozás, nem véletlen, hogy csak életmentő céllal alkalmazzák. A világ számos kutatócsoportja dolgozik olyan terápiákon, amelyek az átültetés veszélyei nélkül érik el a CCR5 receptor működésképtelenné tételét, és ezzel meggátolják a vírus sejtfertőzését. Természetes módon felmerülhet, hogy génmódosítási technikákkal úgy módosítsuk a receptor génjét, hogy a fehérjetermékéhez ne csatlakozhasson a HIV. Ezzel próbálkoznak is (ahogy más betegségeket, például a vérzékenységet vagy a sarlósejtes vérszegénységet is kezelik ily módon), de az eredmények eddig nem kielégítők.
„Nem lehet arra számítani, hogy a jövőben tömegesen végeznek majd csontvelő-átültetést a HIV-fertőzötteken. Viszont a más okból indokolt beavatkozások adatait jó eséllyel felhasználhatjuk a jövőbeli terápiák kifejlesztéséhez. Már ma is léteznek olyan gyógyszerek, amelyek blokkolják a CCR5 receptor működését – mondja Nagy Károly. –
Igen ám, de a HIV ilyenkor megpróbálja megkerülni a védelmet.
A CCR5 receptorhoz hasonló fehérjékből legalább 20 található az emberi fehérvérsejtek felszínén, és bizonyos hatékonysággal ezekhez is kötődhet. De az ezeken keresztül történő fertőzés valószínűsége jóval kisebb.” Bármelyik lehetséges megközelítéssel is érnek majd el sikereket a jövőben, arra legalább 10 évet kell még várni.
Így a megelőzés fontosságát semmi sem írja felül a jövőben sem.