Az orvosválasztás sosem könnyű, hiszen a betegeknek általában nincs ismeretük arról, hogy miben térnek el a választható doktorok képességei, emberi kvalitásaik. Ez főként a szinte teljesen üzleti szemléletű egészségügyi piacokon, így az Egyesült Államokban probléma. Az általában feszült és kiszolgáltatott betegek döntéseiben nagy szerepet játszanak az orvosi díjak és kitüntetések, amelyek hátterében azonban az esetek nagy részében szimpla csalás áll, és valójában semmit sem jelentenek. Pénzért bárki beszerezheti őket.
A 77 éves nyugdíjas logopédus, Maribeth Chase agyműtétre vonult egy kansasi kórházba; meg kellett szüntetni a koponyája és agya közötti vérzést. A sebész, Robert Tenny, akinek az igen tekintélyes nevű Consumers' Research Council of America (Amerikai Fogyasztói Kutatások Tanácsa, CRCA) cég a Top Surgeon (A legkiválóbb sebész) díjat adományozta, azt ígérte neki, hogy néhány napon belül elhagyhatja a kórházat, és nem is lesz szüksége semmilyen rehabilitációra. De semmi sem úgy történt, ahogy várták. A nőt rögtön a műtét után géppel kellett lélegeztetni, jobb oldalára lebénult, nem tudott beszélni, majd néhány nappal később meg is halt.
A vizsgálat során kiderült, hogy Tenny orvosi műhibát követett el az operáció során, bár a családdal kötött megállapodásban, amely révén egymillió dollár kártérítést kaptak, a szakmai felelősséget nem vállalta a balesetért. Az orvost a belső vizsgálat eredményeképpen kirúgták a kansasi kórházból, ahol a végzetes műtétet végrehajtotta.
Az ABC oknyomozása kiderítette, hogy Tennynek 1983 és Chase végzetes 2007-es műtéte között tucatnyi műhibaügye volt, ennek ellenére megkaphatta a Top Surgeon címet, sőt még öt évvel később is szerepelt a díj nyertesei között, és továbbra is orvosként praktizált.
Egy másik doktor, Earl Breadly a CRCA legjobb gyermekorvosokat soroló listáján szerepelt, noha korábban 103 gyermek molesztálása és megerőszakolása miatt ítélték 14-szeres életfogytiglanra.
Az ABC újságírói több mint 150 olyan orvost ellenőriztek, akit elítéltek korábban különféle szakmai és etikai vétségekért, vagy akár köztörvényes bűnökért. Kiderült, hogy harmaduk az elmarasztaló ítéletek ellenére is szerepel egy-egy, vagy akár több legjobb orvos listán is. Pedig több tucatnyian voltak közöttük, akiket csalásért, zaklatásért, szexuális erőszakért vagy pedofíliáért ítéltek el.
Ezek és számos hasonló eset rávilágítottak arra, hogy a fellengzősen hangzó Best Doctor, Top Doctor és hasonló kitüntetések birtokosai semmiben sem jobbak, mint kollégáik (sőt, valószínűleg rosszabbak, hiszen szükségét érzik, hogy efféle módokon szerezzenek maguknak reputációt). Persze a díjakat adományozó cégek – alsó hangon is tucatnyi működik közülük az Egyesült Államokban – persze azt hangoztatják, hogy rendkívül szigorú kiválasztási folyamaton kell átesniük a jelölteknek, míg megítélik nekik a címet.
Ott van például Mark Silverberg, aki bár fogorvos szakon végzett, valójában soha egy percet sem dolgozott fogorvosként, mert inkább aneszteziológusnak képezte át magát. Ennek ellenére a CRCA mégis Amerika legjobb fogorvosai közé választotta. Mindössze 183 dollárt kellett fizetnie nekik, hogy kapjon egy csilivili emléktáblát, amivel menőzhet a rendelőjében, és ami „bizonyítja”, hogy Amerika legjobb fogorvosai között tartják számon. Nem egyértelmű, hogy a CRCA jelenleg is működik-e még, a honlapjuk ki van kapcsolva.
még csak orvosnak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki egy ilyen cím tulajdonosává váljon,
derült ki a ProPublica újságírója számára, aki nem is orvos, bár egészségüggyel foglalkozik. Érthető módon először igencsak elcsodálkozott, amikor azzal kereste meg egy másik cég üzletkötője, hogy a Top Doctor címe miatt hívja, és az adatait szeretné vele egyeztetni. Elmondta neki, hogy a (közelebbről meg nem nevezett) pályatársai jelölték őt, majd a betegei értékelték a teljesítményét. Így minden kétséget kizáróan ő egy vezető orvos.
A beszélgetés akkor vett igazán szürreális fordulatot, amikor az újságíró, Marshall Allen, felvilágosította az ügyintézőt arról, hogy ő valójában nem is orvos, hanem újságíró, és feltette neki a gúnyosnak szánt költői kérdést, hogy ez nem jelent-e problémát. A telefonáló azonban rövid gondolkodás után megnyugtatta, hogy nem, ettől még simán megkaphatja a díjat. Majd rögtön rátért a részletekre, jelesül, hogy inkább cseresznyeszínű emléktáblát szeretne arany szegéllyel, vagy a modernebb feketét krómozott szegéllyel. Persze mindez nincs ingyen. Van egy alapára a jelölésnek, amely a beszélgetés pillanatában éppen akciós volt, mindössze 289 dollár, és erre jön még a tábla 99 dolláros költsége. Mint a hölgy elmondta, „a tábla örökíti meg a teljesítményét, és még fontosabb, hogy ez közvetíti az érdemeit a betegei felé”. Ezzel az összeggel egyébként valóban jól járt, hiszen máshol 500 dollárnál is többet kell fizetni.
Nem lehet azt állítani, hogy minden orvos, aki több száz dollár regisztrációs díjat fizet azért, hogy szerepeltessék a kitüntetettek listáján, majd plusz költségért emléktáblát, hirdetéseket, kiemelt pozíciót, miegymást vesz magának, naiv áldozat lenne. Persze biztosan sokan vannak közülük, akik tudatában vannak önnön középszerűségüknek, és ezért önkéntelenül is megragadnak minden alkalmat, amely mégis a kiválóságukat bizonyítja. A többség azonban vélhetően meglátja a lehetőséget a kamukitüntetésekben, és
ezzel bűnrészessé válik a reménybeli páciensek megtévesztésében.
A cégek tevékenysége közvetlenül nem ütközik törvénybe, hiszen nagyon előrelátóan a díjak odaítélésekor kizárnak mindenféle jogi felelősséget, amely esetleg abból adódna, hogy a betegek a kitüntetés hatására választják az adott orvost. A megkérdezett cégvezetők egyöntetűen kijelentették, hogy ők – a díjak neve ellenére – nem állítják, hogy a díjazott valóban a legjobb lenne. Mindössze annyit mondanak, hogy „a legjobbak között van”, ami gyakorlatilag az összes orvosra igaz lehet, ha a legjobbak halmazát addig növeljük, míg az megegyezik az összes doktorok halmazával.
A Super Doctors nevű cég honlapjának alján olvasható, hosszas apró betűs disclaimerben gyakorlatilag bevallják, hogy az általuk adományozott kitüntető cím fabatkát sem ér, és így hiába perelik őket a hoppon maradt betegek, azzal semmit sem fognak elérni:
Nem állítjuk, hogy azon orvosok egészségügyi szolgáltatásainak minősége, akik e weboldalon szerepelnek, magasabb lenne, mint bármelyik engedéllyel bíró orvosé.
Bár a legtöbb cég – legalábbis névlegesen – működtet valamiféle jelölési rendszert (a reménybeli díjazottak magukat is jelölhetik, ehhez elég megadniuk elérhetőségi adataikat a rengeteg egy kaptafára működő honlap valamelyikén), azt a szakmában senki se gondolja, hogy a folyamatnak különösebb köze lenne az illető valós szakmai képességeihez. Még ha a cég valóban meg is keresi a jelölt egy-két kollégáját, hogy igazolják vissza, hogy ő tényleg egy „top doktor”, ez inkább az illető ismerettségi körét jellemzi, semmint a kvalitásait.
A díjkiosztó vállalatok szolgáltatásai egyáltalán nem érnek véget azzal, hogy egyszer beszedik a regisztrációs díjat, illetve az emléktábla árát Amerika „legjobb orvosaitól”. A legtöbb cégnél a szerepeltetés díját évente meg kell újítani, és jobbnál jobb reklámlehetőségeket is kínálnak a legkiválóbb klinikusokat listázó magazinokban, különösen a légitársaságok ingyenesen elérhető olvasnivalóiban. Ha egy orvos azt szeretné, hogy látványos helyen szerepeljen a honlapon, a TopDocs.com-ot üzemeltető cég akár 10 ezer dollárt is leakaszt róla, miközben az éves tagsági díj 1600 dollár.
Természetesen nem állíthatjuk, hogy csak névtelen senkik szerepelnek a legjobb orvosok listáin.
Hiszen Conrad Murrayt is büszkén sorolták a legjobb kardiológusok között, még évekkel azután is, hogy elítélték Michael Jackson megöléséért, amiért túladagolta neki a fájdalomcsillapítót.
(Borítókép: Consumers' Research Council of America (Amerikai Fogyasztói Kutatások Tanácsa, CRCA) emléktáblák.)