Index Vakbarát Hírportál

Egyelőre nem lesz európai szintű IT-különadó

2019. március 12., kedd 16:26

Az európai uniós tagállamok pénzügyminisztereinek keddi döntése értelmében lekerült a napirendről a közösségi szintű digitális adó kérdése, mert több tagállam ellenállása miatt több hónap alatt sem sikerült megállapodni róla – írja az MTI.

A döntésről Eugen Teodorovici, az EU soros elnökségét ellátó Románia pénzügyminisztere számolt be, miután Dánia, Finnország, Írország és Svédország kedden is megvétózta a kezdeményezést, adópolitikai ügyekben ugyanis csak egyhangú szavazással lehet dűlőre jutni.

Teodorovici elmondta, arra fognak koncentrálni, hogy közös álláspontra jussanak egy globális szintű egyezményről a digitális nagyvállalatok megadóztatása érdekében, amelyről a tervek szerint 2020-ban születne megállapodás. A fejlett ipari államok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyébként jelenleg egy, az internetes cégek adóelkerülésének minimalizálására szolgáló egyezményen dolgozik, ha pedig ez elbukik, vagy elhalasztják, akkor az EU újra napirendre veszi majd az ügyet.

Az Európai Bizottság javaslatának egyébként az volt a lényege, hogy a digitális cégek ott is adózzanak, ahol a nyereségük keletkezik, nem csak ott, ahol a központjuk van. Ez nem is tűnik annyira elrugaszkodott ötletnek, a franciák és az osztrákok már kacérkodtak is az ötlettel, a magyar kormány pedig már három évvel ezelőtt uniós szintű szabályozást sürgetett a nemzetközi techcégekre.

Rovatok