Index Vakbarát Hírportál

Tömegek hagyják el a Tumblrt a pornótiltás óta

2019. március 14., csütörtök 22:33 | öt éve frissítve

Mióta a Tumblr nevű közösségi oldal betiltotta a pornó és pornóként is azonosítható tartalmakat 2018 decemberében, drasztikusan visszaesett a látogatottság, írja a Verge.

A Statista adatai alapján az derül ki, hogy a Tumblr látogatottsága nagyjából 30 százalékot esett tavaly december óta. 

Míg 2018 júliusában 642 millióan látogatták meg az oldalt, addig 2019 januárjában már csak 437 millióan kattintottak.

A Tumblr tavaly december elején jelentette be, hogy megszabadul a pornótól és a pornográfnak is ítélhető tartalmaktól. Azóta rengeteg tartalmat távolítottak el, de voltak olyan esetek is, amikor az algoritmus mellélőtt, és egyáltalán nem erotikus tartalomnál kezdett el szirénázni. A Verge olvasói szerint viszont még mindig található pornó a közösségi felületen.

A bődületes sebességgel növekvől Tumblrt 2013-ban vásárolta fel a Yahoo. A tiltásról, valamint a Tumblr és a pornográf tartalom viszonyáról itt írtunk hosszabban.

Rovatok