Évek óta riogatnak minket azzal, hogy a robotok egyszer elveszik majd az emberek munkáját, ami rettentő társadalmi feszültségekhez fog vezetni. Ha ön is ettől retteg, akkor van egy jó hírünk: az underground mémkultúrában ez már rég megtörtént, és egészen csodálatos. Véletlenszerűen generált mémek, végtelen kreativitás, és az emberi agy folyamatos önbecsapása.
„Ezt a mémet most generáltam a Discord-botommal” – olvasom, aztán rákattintok a linkre, és azonnal elfog a kontrollálhatatlan röhögés, pedig valójában az égvilágon semmi értelme nincsen annak, amit látok. Egy liba, amire gesztikuláló kezek vannak szerkesztve persze önmagában is vicces, de azt nehezen lehetne állítani, hogy bárki így viselkedne, mikor felveszik az új munkahelyére, de nem tudja, hogy mit csináljon:
A tartalmi koherenciát persze kár is lenne elvárni, hiszen ezt a képet egy robot generálta, aminek egyetlen funkciója, hogy sablonokat párosít össze képekkel teljesen véletlenszerűen. Elsőre hülyeségnek hangzik, de a random generált mémek megdöbbentően sikeresek a közösségi oldalakon, és mára több százezer ember röhög naponta teljesen értelmetlen képeken és bejegyzéseken.
Az őrület hátterét elég nehéz megfejteni, az viszont biztos, hogy a jelenséget elsősorban egy ausztrál srácnak köszönhetjük, aki szabadidejében elkezdett tartalomgenerátorokkal szórakozni, aztán létrehozta a ShitpostBot 5000-et. Megkerestük őt, hogy meséljen kicsit az egész jelenségről.
Maga az oldal 2015 áprilisában posztolt először, de a rajongók által csak Botminként ismert alapítóval való beszélgetés során kiderült, hogy az ötlet ennél már korábban megvolt a fejében. Mint mondta, mindig is szeretett új dolgokkal kísérletezni az informatikában, főleg akkor, ha olyasmiről van szó, amihez hasonlót korábban még nem próbált.
Előtte asztali alkalmazásokat csináltam meg modokat videojátékokhoz, aztán elkezdtem a webfejlesztéssel szórakozni, és csináltam egy csomó tartalomgenerátort
– mondta, hozzátéve, hogy nem kell nagy dolgokra gondolni, csak kisebb szkriptekről volt szó, amiket egy ingyenesen regisztrált .tk domén alá gyűjtött össze.
Ekkor jött az ötlet, hogy ír egy olyan szkriptet, ami a legendás Who Would Win? mémekből (amikből egyébként kétségtelenül az 1 billió oroszlán vs. a Nap a legjobb) generál véletlenszerűen újabb verziókat, a haverjai azonban nem lelkesedtek különösebben a projektért.
Erre aztán nyilván az volt a logikus válasz, hogy ha ez nem érdekli őket, akkor majd csinál egy olyat, ami bármilyen mémet képes generálni. Így pedig megszületett az Everything Generator, ami azon nyomban el is kezdett tartalmat gyártani. A történetnek itt vége is lehetett volna, de a program olyan szórakoztató képeket csinált, hogy Botmint hirtelen elkezdték azzal bombázni a barátai, hogy csináljon hozzá egy Facebook-oldalt is.
Így született meg végül a ShitpostBot 5000 – amit egyébként azért hívnak így, mert ez volt az első dolog, ami eszébe jutott –, ez az oldal pedig az akkoriban az underground mémkultúra csúcsának számító, azóta már végleg megszűnt Orange Memes farvizén evezve
Ez a magyar helyzetet tekintve például egészen döbbenetes szám, a nagyon mainstream oldalakon kívül a közelében sincs senki. Nemzetközi viszonylatban sem mindennapos az, hogy egy, a 9GAG szintű humornál komplexebb viccekkel operáló oldal ilyen növekedést produkáljon,
főleg úgy, hogy rendes mémek helyett csak véletlenszerűen generált képeket lehet rajta nézegetni.
A véletlenszerű tartalomgenerálás egyébként önmagában nem volt újdonság, több webcomic paneljeiből – például a Cyanide & Happinessből és a Pandylandből – már évekkel ezt megelőzően is lehetett random képregényeket gyártani, a Cards Against Humanity házi szabályaiban pedig van egy Rando Cardrissian nevű kitalált játékos, aki minden körben kap egy fehér kártyát (és ezzel nem ritkán sokkal viccesebb dolgok jönnek ki, mint amit a játékosok raktak le).
A ShitpostBot ugyanakkor ezeknél egy fokkal ambiciózusabb volt, hiszen megvolt az az előnye, hogy bármit össze tudott párosítani bármivel, az oldal szárnyalása pedig a különféle fórumok bugyraiból a közösségi oldalak fősodrába repítette a véletlenül generált tartalmakat.
Azt már ebben a cikkben elmagyaráztuk, hogy mi az a mém, de érdemes azt is rögzíteni, hogy mi az a shitpost, mert a két dolog ugyan összefügg, de egyenlőségjelet nem lehet tenni közéjük.
A shitposztolás eredetileg a különféle fórumok tartalom nélküli, felesleges bejegyzésekkel való elárasztására utalt, mára azonban elsősorban a 2013-ban április elsejei tréfaként indult 4chanes board, a /s4s/ miatt a szürreális, kontextus nélküli posztokra használják, amik vagy azért viccesek, mert semmi értelmük nincsen, vagy mert ironikusan imitálnak valamit, aminek van.
A kezdeti siker után hamar kiderült, hogy a bot az akkori formájában képtelen elég tartalmat posztolni, így Botmin pár héttel az indulást követően összedobott egy honlapot, ahová már a rajongók is feltölthették azokat a képeket, amiket szerettek volna viszontlátni a mémekben.
Az oldal aztán sokat fejlődött az idők során: a második verzióba már felhasználói fiókok és egy szavazórendszer is került, ami könnyebbé tette a rengeteg feltöltött kép szűrését, a jelenleg is futó harmadik verzió pedig kapott egy elég komoly vizuális ráncfelvarrást. Ide egyébként kétféle képet lehet feltölteni,
A cikk elején látható képpel szemléltetve előbbi a szöveg, meg a fehér keret, utóbbi pedig értelemszerűen a gengszter liba. A lehetőségek tárháza persze szinte végtelen, ennél jóval komplexebb (és értelmetlenebb) képek is születhetnek, amit annál semmi sem illusztrál jobban, hogy a cikk írásakor a honlap szerint összesen
8 912 799 264 657 533 448 492 686 770 692 278 639 965 878 878 208 lehetséges kombinációt tudna létrehozni a bot a feltöltött képekből.
Persze ezeket megállás nélkül fogyasztja is a bot, 2015 áprilisa óta (majdnem) minden áldott nap félóránként kikerült egy kép az oldalra – és akkor a Twitteres botról még nem is beszéltünk –, vagyis naponta összesen negyvennyolc mém készül el anélkül, hogy arra közvetlenül bárki élő embernek ráhatása lenne.
Ez már csak azért is érdekes, mert az elmúlt pár évben eljutottunk arra a szintre, hogy az internetes humor csúcsát a szándékosan értelmetlen, kontextus nélküli és minimum öt-hat réteg irónián átszitált dolgok jelentik (elég csak az újhullámos doge mémekre, vagy bármelyik régebbi mém ironikus iterációjára gondolni), de sokszor még erre sincs szükség.
Pár éve az oldal adminja a Gizmodónak a mémek látszólagos visszafejlődése kapcsán azt a példát hozta fel, hogy már azon is képes nevetni, ha egy oldal kitesz egy képet egy Nintendo Wii-s Guitar Hero kontrollerről, de nem tudja megmagyarázni, hogy miért.
Ennek fényében teljesen érthető, hogy miért tudott befutni a ShitpostBot 5000: ha csak a posztjai tíz százalékát lehet mémként interpretálni, még akkor is több „jó” tartalmat állít elő, mint amire egy ember valaha képes lesz. Ez a bot ráadásul nem egy mesterséges intelligencia – mint például a Microsoft kérészéletű twitteres robotja –, nem tanulja menet közben, hogy mitől lesz jó egy mém, ez pedig
Ez utóbbival kapcsolatban egyébként kérdeztem is Botmint, mert a bot korábban már kétszer is megütötte a bokáját a Facebook moderációs elveinek köszönhetően (a jelenleg is futó oldal már a harmadik változat), de azt mondta, az oldal követői pontosan tudják, hogy nem egy mesterséges intelligenciáról van szó. Az persze bele tudna piszkálni ebbe, hogy a mémekhez felhasznált képeket a rajongók töltik fel, a rendszert azonban nem lehet meghekkelni: azon felül, hogy az egyértelműen sértő képeket azonnal leszavazzák, az is plusz védőhálót jelent, hogy a végleges adatbázisba soha nem kerülhet be semmi, amire Botmin személyesen rá nem bólintott.
A ShitpostBot 5000 sikerén felbuzdulva egyébként rengeteg másik bot is létrejött az elmúlt pár évben, amiből párat Botmin csinált, a legtöbbet viszont az ő munkássága által inspirált emberek hívtak életre. Ezek közül elég sok a ShitpostBotot másolta le valamilyen más témával, de több olyan is előkerült már, amit látva csak arra tud gondolni az ember, hogy ez mégis hogy a fenébe jut eszébe bárkinek.
Az mindenesetre közös jellemzőjük, hogy elég szórakoztatóak, így amikor arról kérdeztem Botmint, hogy mik a kedvencei a sajátjain kívül, nem nagyon tudott dönteni köztük. Végül aztán két oldalt emelt ki, a két képen lévő arcokat kicserélő (illetve legalábbis erre törekvő) FaceswapBot 6656-ot és a r/Jokes alredditen viccekre oktatott JokeBot 7490-et, ami meglepő módon általában nem azért nem vicces, mert a Redditről tanult. Ezek egyébként tényleg a legjobbak között vannak, de van még pár említésre méltó bot, ezek a teljesség igénye nélkül (ha valaki a létező összes botot szeretné megismerni, az ide csatlakozzon):
„Oké, a jelenség létezik, az állítólagos trendekbe beleillik, de még mindig nem értem” – mondhatja bárki, aki nem követi szorosan az underground mémkultúrát, és hát elsőre tényleg elég nehezen lehet befogadni azt, hogy Facebookon robotok százai ontják magukból a véletlenszerűen generált tartalmat. Azt meg még nehezebben, hogy erre igény is van.
A botokra általánosan jellemző, hogy az is szórakoztató, ha nincs értelme annak, amit csinálnak, a katarzist pedig minden esetben az jelenti, amikor véletlenül van (bár azt hozzá kell tenni, hogy ezekben az esetekben is elég gyakran sokcsavaros, belsős poénokról van szó, úgyhogy laikusként ezek elenyésző része lesz valóban vicces).
Az ugyanakkor mindig látszik, hogy az emberek a teljesen értelmetlen posztokban is megpróbálnak értelmet keresni: a ShitpostBot esetében már évek óta külön mém az, ha valami olyat oszt meg, aminek kivételesen van értelme, akkor azonnal előkerül, hogy
öntudatra ébredt, vagy hogy ezeket a posztokat igazából az admin teszi ki az oldalra.
Botminnel való beszélgetésem során rá is kérdeztem ezekre, de újfent megerősítette, hogy itt csak egy sima botról van szó, ezek a dolgok pedig abból erednek, hogy az emberi agy mindenben mintázatot és értelmet keres. Ilyesmivel az élet más területein is lehet találkozni, elég csak arra gondolni, hogy emberek állandóan alakokat fedeznek fel a felhőkben vagy a reggeli pirítóson.
Ennek a jelenségnek egyébként neve is van, apopheniának hívják, és egy német pszichiáter, Klaus Conrad nevéhez köthető. Conrad egy 1958-as, a skizofrénia kezdeti stádiumáról szóló tanulmányában használta először a kifejezést, ahol úgy írta le, mint a kapcsolatok ok nélküli felfedezése, és az azok abnormális mértékű értelemmel való felruházása.
Azóta aztán sokat finomodott a jelentése, és egy vonatkozó cikk szerint mostanra inkább az emberi agy általános érvényű mintakeresésére használjuk, ami nemhogy nem abnormális, de kimondottan hasznos volt az emberek, sőt, más élőlények evolúciója során is. Erről egy Daniel Dennett nevű filozófus is írt 2006-os könyvében: példaként azt hozta fel, hogy ha valaki egy erdős területen sétál, és tudja, hogy az utóbbi időben több embert is kiraboltak a közelben, akkor nagy valószínűséggel egy rablóra hasonlító árnyékot is rablónak fog nézni.
A véletlenszerűen generált mémek esetében persze nem a túlélésünk múlik azon, hogy összekombináljuk az új munkahelyen érzett tanácstalanságot, meg egy gengszter libát, de az biztos, hogy egy idő után akaratlanul is röhögni fogunk, ha megpróbáljuk.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)