Index Vakbarát Hírportál

A világ legrégibb, 50 éves spermájával termékenyítettek meg juhokat Ausztráliában

2019. március 17., vasárnap 14:54

A világ legrégibb, 50 éve lefagyasztott spermájával ugyanolyan sikeresen termékenyítettek meg merinó juhokat Ausztráliában, mint frissen lefagyasztott hímivarsejtekkel - jelentette be vasárnap a Sydney-i Egyetem, írja az MTI.

Az egyetem közleménye szerint 56 nőstényt termékenyítettek meg az 1968-ból és négy kostól származó spermával, és közülük 34 hozott világra utódot, ami 61 százalékos eredményességi arányt jelent, a 12 hónappal korábban lefagyasztott spermiumok esetében szokásoshoz hasonlót.

A magas eredményességi mutató azt jelenti, hogy a folyékony nitrogénben lefagyasztott ondósejtek 50 évig is megőrzik megtermékenyítő képességüket - állapította meg Simon de Graaf kutató.

Kollégája, Jessica Rickard szerint valószínűleg a világ legrégebbi lefagyasztott ondójáról van szó, és egészen bizonyosan a legrégebbi olyanról, amelyből utódok születtek.

A kísérlet kultúrtörténeti érdekességgel is szolgált: az újszülött bárányok ráncos bőrűnek tűnnek, ami megerősíti, hogy a múlt század közepén a tenyésztők a ráncos egyedeket szaporították, hogy minél nagyobb legyen a gyapjút adó bőrfelület. A ráncos merinók később kimentek a divatból, mert egyenetlen bőrük akadályozta a nagyüzemi birkanyírást.

(Borítókép: Shutterstock) 

Rovatok