Néhány havonta fut egy nagyobbat a világsajtóban a klónozás egyik legjobban tálalható nagyprojektje, a mamutklónozás. A nem egész tízezer éve a génhibája és a túlvadászat miatt kihalt gyapjas mamut visszahozására több párhuzamos tudományos elképzelés is létezik. Az emberi fajteremtésről álmodó genetikai látnok mamut-elefánt hibridet csinálna génmanipulácós technikával, a genetika „svájci bicskájával”, míg mások különösebb génszerkesztés nélkül egyszerűen felélesztenék a kiásott mamutok DNS-ét.

Az utóbbi megoldás valójában legalább annyira bonyolult, mint az előző. Az éghajlatváltozásnak és a permafroszt olvadásának köszönhetően ugyan egyre több mamuttetem kerül felszínre Szibériában, a több tízezer éves fagyasztás azonban nem tesz jót sem a húsnak, sem a szerveknek, de még a sejtszerkezetet is károsítja.

Pedig az elmúlt években volt egy-két olyan mamutlelet, ami nagy izgalmat keltett a kutatók között is. Az egyik ilyen az a Yuka névre keresztelt kismamut, amit 2010-ben találtak jakut mamutvadászok. Mint az ezt az esetet és utóéletét feldolgozó dokumentumfilmből, az idei fesztiválon Magyarországon is bemutatott Genezis 2.0-ből is kiderül, ez egy különösen szerencsés találat volt: az agyarra menő kincskeresők értesítették a szibériai mamutmúzeum kutatóit, akik szakszerűen fogtak neki a szinte teljesen egyben maradt tetem kiemelésének. A kb. 28 ezer évvel ezelőtt elpusztult állat az örök fagyban annyira jó állapotban maradt meg, hogy kiásva még a vére is újra eleredt.

Ez a világ talán legjobb állapotban lévő kismamutja, aminek szöveteivel korábban Kínában és Koreában, most pedig Japánban kísérleteznek a klónozás lehetőségével. A Kindai Egyetem kutatói Kazuo Jamagata biológus vezetésével az elefánt-egér vicceket eszünkbe juttatva azzal próbálkoznak, hogy a mamut DNS-ét egerekbe ültetve keltsék életre. A fő problémát az jelenti, hogy a sejtszerkezet súlyosan roncsolódik ennyi idő alatt. A bomlásért felelős enzimek, ha lelassulva, de fagyott állapotban is működnek valamennyire, és akkor ott van még a normális háttérsugárzás, aminek a hatása sok idő után kumulálva szintén rombolja a DNS-t.

A japán kutatók a legkevésbé rossz állapotú sejtmagokat válogatták ki a mamutszövetből, majd ezeket egerekből származó petesejtekbe ültették. Arra játszottak, hogy a petesejtekben a DNS-replikáció és a sejtosztódás során a kisebb DNS-hibákat a mechanizmus automatikusan javítja, így a roncsolódások bizonyos korlátok között korrigálhatóak. Az egerek petesejtjének köszönhetően így érdemes volt megvizsgálni, hogy mi történik a mamut DNS-sel.

A március közepén publikált eredmények meglehetősen ellentmondásosak. A petesejtekben a mamutból származó DNS költői túlzással „életre kelt”, vagyis beindultak olyan kezdetleges folyamatok, amelyek a sejtosztódást előzik meg. A probléma azonban, hogy ezen a ponton meg is állt a folyamat, valódi sejtosztódásra már egyetlen esetben sem került sor. Márpedig enélkül ugye sem embrió, sem bármiféle klón, sem újszülött mamut nem lesz.

Az eredményeket most véglegesen különböző módon interpretálják. A japán klónipar nagy öregje, a 90 éves Akira Iritani arról beszél, hogy ugyan már a halálra készült, de most újjászületni látja álmait:

Mérhetetlenül boldog vagyok. Mintha Yuka csak engem várt volna, hogy megtaláljam

– idézi őt a CNN, romantikus-heroizáló képet festve a kitartó, magányos felfedezőről.

Izgalmasan hangzik, a gond csak az, hogy bár a sejtfolyamatok tanulmányozása szempontjából van haszna az egér-mamut sejthibridek vizsgálatának, a japán kutatócsoport tagjai maguk fogalmaznak úgy a Nature-ben megjelent tanulmányukban, hogy

az eredményeik világosan mutatják, hogy a jelenlegi sejtmagtranszferes technikával de facto lehetetlen a mamutklónozás.

Így vagy úgy, Japánban tovább dolgoznak Yuka szöveteivel. Szibériából egyébként nemrég előkerült egy (szintén kihalt) jó állapotú gyapjas orrszarvú is; a mamut mellett az is célja a klónozóknak.