Index Vakbarát Hírportál

A nők között már többen halnak meg tüdőrákban, mint mellrákban

2019. március 19., kedd 14:03

Csökkent a rák okozta halálozások aránya az Európai Unióban az elmúlt öt évben. A férfiaknál a rák okozta haláleset kockázata hat százalékkal esett vissza: 2014-ben 100 ezer férfira 139 ilyen haláleset jutott, idén már csak 131. A nőknél 3,6 százalékkal csökkent az arány, 86-ról 83-ra esett a 100 ezer főre jutó ilyen halálesetek száma – olvasható az Annals of Oncology című orvosi lapban megjelent tanulmányban. 

A halálesetek teljes száma ugyanakkor 2019-ben várhatóan 1,4 millió lesz (787 ezer férfi és 621 900 nő), ami csaknem 5 százalékos növekedés a 2014-es 1,35 millióhoz képest. A növekedés a népességszaporulatnak köszönhető.

A tanulmány szerint a nők körében idén több halálos áldozata lesz a tüdőráknak, mint a mellráknak. Előbbi várhatóan 96 800 főt, utóbbi 92 800 főt érint. Összességében a rákbetegség leghalálosabb formája ebben az évben is a tüdőrák lesz.

A mellrák esetében jelentős javulás tapasztalható 2014 óta az unió legnagyobb országaiban.

„Az egyértelmű, hogy a jó hír ellenére, miszerint a halálozás aránya a legtöbb ráktípus esetében csökkent, a rossz hír az, hogy a népesség növekedése és öregedése miatt növekszik azok száma, akik valamilyen rák következtében meghalnak” – idézi az MTI Fabrice Andrét, a párizsi Gustave Roussy Intézet munkatársát. „Ez hatalmas terhet jelent a társadalomra” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy több, a rákot megelőző intézkedésre van szükség, elsősorban a dohányzó és túlsúlyos emberek számának visszaszorításával.

Rovatok