Index Vakbarát Hírportál

Csütörtökön jön az újabb tudóstüntetés „Palkovics zsarolása” ellen

2019. március 19., kedd 12:48

Csütörtökre tiltakozó menetet szerveznek az akadémiai dolgozók az MTA székházától a Lánchídon át az Innovációs Minisztérium Fő utcai épülete elé. A délután kettőre meghirdetett demonstrációt az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) szervezi, szerintük a miniszter eljárása méltatlan, a megfogalmazott diktátum pedig elfogadhatatlan. Zsarolással nem lehet kikényszeríteni a Magyar Tudományos Akadémia átalakítását. Mint a felhívásukban írják:

Palkovics miniszter szabálytalanul játszik: mutassunk fel neki piros lapot!

Az MTA és a kormány között hónapok óta tart a vita, amióta Palkovics László innovációs miniszter egyértelművé tette, hogy el akarja venni az Akadémiától a hozzájuk tartozó kutatóintézeteket. Az elmúlt hetekben jött az áttörés: az MTA belement, hogy a kutatóintézeteket kiszervezzék alóluk egy olyan alapba, ahol nagyobb lesz a kormány befolyása. Bár több pontban kompromisszumokat is elértek, a kényszer alatt született megállapodást az ADF zsarolásnak tudja be, és úgy látják, abban nincsenek megfelelő garanciák a kutatók és a tudományos kutatás szabadságának védelmében.

Februárban már tartottak egy nagyobb tüntetést az Akadémia épülete előtt, akkor kutatók százai könyvekkel a kezükben tiltakoztak az átalakítási tervek ellen.

A szervezők most is készülnek hasonló performanszra. Miközben a mostani demonstrációt is elsősorban Palkovics László törekvései ellen tartják, nem véletlen a helyszín és az időpont: csütörtökön két órakor, a tüntetés időpontjában kezd ülésezni az Akadémia elnöksége, hogy döntsön arról, elfogadhatónak tartják-e a kutatóintézet-hálózat elvételéről szóló szándéknyilatkozatot.

A szervezők felhívása a tüntetés Facebook-oldalán:

Találkozzunk 14.00-kor az MTA székháza előtt, mutassuk meg az ülésező elnökségnek, hogy az Akadémia nem pusztán tégla és habarcs.

Az Akadémia mi magunk vagyunk!

Az átvonulás idejére a rendőrség várhatóan lezárja majd a Lánchidat, ez csütörtökön három körül valószínű, kb. fél órára.

Ha nem tudja követni az Akadémia körüli balhét, fussa át a témáról szóló szájbarágónkat:

Rovatok