A Journal of Neuroscience-ben megjelent tanulmány szerzői a hüllők neurális hálózatait akarták feltérképezni a szokatlan kísérleti dizájnnal. Arra voltak kíváncsiak, hogy a hüllők hogy lokalizálják a hangokat a természetes élőhelyükön. A hanglokalizáció sok gerinces fajnál, különösen az éjszakai életmódot folytatóknál nagyon fontos, hiszen nagyrészt ennek alapján tájékozódnak a sötétben.

A hangok helymeghatározása jelentős részben a két fülbe jutó hanginformációk különbségén alapszik. A hangforráshoz közelebbi fülbe, ha csak néhány mikroszekundummal is, de előbb ér el a hang, és ebben a fülben hangosabb is lesz. Az alapelv tehát hasonló, a neurális folyamatokban azonban már alapvető különbségek vannak az állatok osztályai között, a madarak hanglokalizációja például teljesen máshogy működik mint az emlősöké – írja a Vice.

A kísérletet végző kutatók a Louisanai Rockefeller Wildlife Refuge-ban először ketaminnal és a dexmedetomidin nevű altatóval kábították el a hüllőket, majd rájuk szabott fülhallgatókat tettek a fülükbe és elektródákat helyeztek a fejükre, hogy detektálni tudják a lejátszott hangok által kiváltott neurális válaszokat.

Az aligátorok vizsgálata azért is érdekes, mert az eredmények tízmillió évekkel ezelőtt kihalt fajok, így a dinoszauruszok hallására is utalnak. A dinoszauruszok legközelebbi ma élő rokonai ugyanis éppen a madarak és az aligátorok, a hasonlóságokból ezért következtetni lehet a közös ős, az archoszaurusz idegrendszeri működésére is. A ketaminos aligátorkísérlet eredménye szerint a hüllők a madarakhoz hasonlóan lokalizálják a hangokat, ebből pedig sejthető, hogy a T. rex és társai szintén olyan agyi mechanizmusokkal határozták meg sötétben a dolgok helyét, mint például a sötétbe kiválóan tájékozódó baglyok.