Index Vakbarát Hírportál

A túl forró italok nyelőcsőrákot okozhatnak

2019. március 20., szerda 15:18

A nagyon forró, 60 foknál melegebb italok fogyasztása 90 százalékkal növeli a nyelőcsődaganat kialakulásának valószínűségét – állapítja meg egy igazán nagyméretű csoporton végzett orvosi kutatás.

Hét deci 60 fokos tea megivása szignifikánsan növeli a nyelőcsőrák esélyét azokhoz képest, akik alacsonyabb hőmérsékleten teáznak. Ezt az eredményt egy iráni minta kutatási adataiból hozták ki, bizonyára összefüggésben azzal, hogy a muszlim országban a forró teázásnak komoly gyökerei vannak. Ez azonban nem vallási-kulturális sajátosság, a túl forró italokat mindenhol érdemes kerülni.

Néhány éve már az egészségügyi világszervezet, a WHO is figyelmeztetett, hogy a nagyon forró italok karcinogének, azaz rákkeltők lehetnek. Ők akkor a nekünk szintén lehetetlenül forrón kedvelt dél-amerikai maté kapcsán hívták fel a figyelmet a veszélyre. A mostani vizsgálatban értelemszerűen a kutatási alanyok teaivási szokásait is figyelembe vették. Hosszútávú, 2004 és 2017 között folytatott vizsgálatról van szó, ebben a 14 éves időszakban közülük 317 embernél diagnosztizáltak rosszindulatú daganatot.

Hogy pontosan miért okozhat rákot a nagyon meleg ital, még nem világos a kutatók előtt sem. Az egyik feltételezés szerint a forró lé közvetlenül károsíthatja a nyelőcső mentén a sejteket. Az is elképzelhető, hogy dohányosoknál a forró tea oldja a cigarettakátrányt, és a szervezetbe mossa a káros anyagokat.

Rovatok