Index Vakbarát Hírportál

Az erősen füvezőknek komoly esélye van pszichózisra

2019. március 20., szerda 14:19

Az erős kannabisz napi fogyasztása jelentősen növelheti a pszichózis kockázatát – állapítja meg egy MTI által szemlézett nemzetközi kutatás.

A 11 központ részvételével készített tanulmány ismét bizonyította az erős kannabisz napi fogyasztása és a pszichózis kialakulása közötti kapcsolatot – írják.

A megbetegedés kockázata ötszörösére emelkedhet azokhoz képest, akik nem használnak kannabiszt

– mondta Marta Di Forti, a londoni King's College munkatársa, a Lancet Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője. A kutatásban olyan 18 és 64 év közötti páciensek adatait vizsgálták meg, akik 11 európai és brazil központban jelentkeztek kezdődő pszichózisukkal.

A pszichózis fő jellemzője, hogy a páciens elveszíti kapcsolatát a valósággal, lehet, hogy hangokat hall vagy olyan dolgokat lát, amelyek nincsenek jelen.

A résztvevőknél feljegyezték, milyen gyakran és milyen kannabiszt fogyasztanak. Ezután a marihuána pszichoaktív alkotóeleme, a tíz százaléknál alacsonyabb vagy magasabb THC-tartalom alapján két csoportot képeztek a fogyasztókból. A kontrollcsoportot 1237 fő alkotta, résztvevőinél nem diagnosztizáltak pszichózist.

A napi kannabiszfogyasztóknál nagyobb volt a pszichózis kockázata, mint a nem fogyasztók esetében, nagyjából 3,2-szeresére növekedett a rizikó. Ez az arány csaknem ötszörösére emelkedett a nagyon erős kannabisz napi fogyasztásával

– fejtették ki a kutatók. Az erős kannabisz napi fogyasztása nélkül a pszichózisos esetek aránya 12,2 százalékkal csökkenne. Amszterdamban például évente százezer főre 37,9 helyett 18,8 új eset jutna, míg Londonban ez a szám 45,7-ről 31,9-re esne vissza. A rendszeres füvezés hosszútávú hatásairól az index is írt korábban.

Rovatok