Index Vakbarát Hírportál

100 éve kezdődött a Tanácsköztársaság

2019. március 21., csütörtök 00:01

Leninék Kun Bélát először nem Pestre, hanem Bécsbe küldték, hogy elindítsa a világforradalmat, de az ottani kudarc után végül mégis Magyarország lett számára a műveleti terület. Hogy lehetséges, hogy miközben nálunk még igazán komoly munkásosztály sem létezett, a kommunisták mégis hatalomra tudtak kerülni, és 133 napig tartotta magát a világ második proletárdiktatúrája? Erről, a Tanácsköztársaság bizarr hétköznapjairól, káoszról, vörösterrorról, a düh mozgósító erejéről beszélünk az Index technika-tudomány rovatának podcastjében, a TNT második adásában.

Egyik történész vendégünk Hatos Pál, akinek igazán nagyot robbant a néhány hónapja megjelent könyve, az őszirózsás forradalomról írt Elátkozott köztársaság, a másik pedig Csunderlik Péter, aki a Tanácsköztársaság szellemi előzményének tekintett Galilei Körről („a Tanácsköztársaság bolsevik funkcionáriusainak a keltetője”) írt monográfiát, mostanában pedig azzal került bele a kultúrkampfba, hogy kritikusai szerint relativizálta a vörösterrort.

Erről, a terror természetéről, az emlékezetpolitikai harcokról és a kommunista propagandáról is beszélünk a műsorban, ilyen további kérdéseket érintve:

Ha mindez esetleg nagyon távolinak tűnne, egy idézet felvezetésként 1919-ből, ami akár mai is lehetne:

Ha nem kapjuk meg a Nyugat demokráciájától, ami minket megillet, akkor megkapjuk a Kelet diktatúrájától.

Mi a podcast és miért jó?

A podcast az interneten bármikor elérhető rádióműsort jelent, ami rendszeresen jelentkezik. A podcasthallgatást ma már okostelefonos alkalmazások és szolgáltatások segítik, amikkel az adások letölthetők, offline is hallgathatók, és amik megjegyzik, hogy hol tartottunk legutóbb egy műsorban. Podcastot hallgatni vezetés, házimunka vagy sportolás közben is lehet, míg olvasni nemigen. Kövesd az Index podcastjait!

Rovatok