Index Vakbarát Hírportál

Ilyen szorgos robotot sem láttunk még

2019. március 29., péntek 08:39

A kedvenc állatszerű robotjainkat készítő Boston Dynamics újabb szerzeménnyel állt elő, és ezúttal rendes munkakörnyezetben mutatta be a robotot.

A két keréken guruló Handle úgy rohangál a raktárban, mint egy mérges strucc, ám szerencsére nem a többi munkást üldözi, hanem dobozokat pakol egyik helyről a másikra, mintha csak egy túlméretezett dzsengával játszana. Maga a Handle nem új, volt már hasonló kétkerekű szerkezete a Boston Dynamicsnak, de az első verziót igen alaposan átdolgozták.

Egészen döbbenetes a sebessége, illetve az, hogy ennek ellenére is ügyesen egyensúlyban tudja tartani magát a méretes farsúlyával, ami sokat hozzátesz a madárszerű kinézetéhez. Igazán odabiggyeszthettek volna még pár farktollat a végére.

Ezzel a robottal a raktári munkát lehet automatizálni, és a különleges fejével legfeljebb 12-13 kilogrammos dobozokat tud megemelni 1,2 méteres magasságba. Persze ez még csak prototípus, könnyen lehet, hogy nagyobb méretekkel is le tudják gyártani, hogy a fölső polcot is elérje.

Az mindenesetre biztos, hogy ahol ezek a gépmadarak rohangálnak, oda jobb nem bemenni. Még jó, hogy a Boston Dynamics négylábúakat is gyárt, így a terület védelme is rábízható a robotjaira.

Rovatok