A DNS-teszt elterjedése a bűnüldözői gyakorlatban alapjaiban változtatta meg a bűncselekmények elkövetőinek (sőt apasági perek „gyanúsítottjainak”) azonosítását. Hiszen a helyszínen talált (vagy a feltételezett gyermektől vett) DNS-minták szinte csalhatatlanul leleplezik az elkövetőt vagy az apát. De csak szinte, mert van egy csoport, az egypetéjű ikrek, akiket a konvencionális módszerekkel nem lehetett elkülöníteni egymástól. Egészen eddig.
Egy 26 éves nőt erőszakoltak meg 1999-ben egy michigani parkolóban, éjjel. Nem volt ujjlenyomat, és az áldozat sem tudott személyleírást adni, és noha találtak spermamaradékot, a DNS nem szerepelt a bűnelkövetői adatbázisban. Úgy tűnt, a bűnös megússza a dolgot. Csakhogy öt évvel később egy férfi, aki szexuális bűncselekményért ült börtönben, szabadlábra helyezési kérelmet nyújtott be a hatóságokhoz, és ehhez DNS-mintát is csatolt. Ez pedig megegyezett az 1999-es erőszak elkövetőjének örökítőanyagával.
Ekkor jött azonban a fordulat, emberünknek ugyanis történetesen volt egy egypetéjű ikertestvére, és igen elmésen arra hivatkozott, hogy ő nem bűnös, biztos a bátyja volt az elkövető. Aki természetesen pontosan ugyanerre hivatkozott, ellentétes előjellel. A bíróság nem tudott dönteni,
az ügy ma, 20 év elteltével még mindig megoldatlan.
2004-ben Holy Mary Adams apasági pert indított Raymon Miller ellen, gyerektartást követelve tőle. A szokványos DNS-teszt ki is mutatta, hogy valóban ő a gyerek apja. Csakhogy Miller fellebbezett a számára súlyos anyagi kiadásokkal járó ítélet ellen, és – talán már kitalálták – arra hivatkozott, hogy nem ő, hanem egypetéjű ikertestvére, Richard az apa, merthogy nagyjából ugyanakkor Adams mindkettejükkel lefeküdt. A DNS-teszt azt mutatta, hogy mindkettejük 99,999 százalékos eséllyel az apa, ami ugye azért elég valószínűtlen. Végül a bíróság egyéb, régimódibb bizonyítékok alapján úgy ítélt, hogy Raymon a valódi apa.
Nyilvánvaló, hogy az eddig használt DNS-teszteknek, amelyek általában gyakorlatilag halálbiztosan meg tudják egymástól különböztetni az embereket, beletörik a bicskájuk az egypetéjű ikrekbe. E probléma nem hagyta azonban nyugodni Michael Krawczak genetikust, a Hannoveri Egyetem kutatóját, és
azon kezdett töprengeni, hogy hol lehetne megfogni az egypetéjű ikrek közötti genetikai különbséget.
A sztenderd DNS-teszt a genom úgynevezett rövid tandem ismétlődések (STR) nevű szakaszait vizsgálja. Ezek olyan rövid, sokszor ismétlődő génszakaszok, amelyeknek kevés ismert funkciójuk van, ezért sokkal gyorsabban mutálódnak, mint a fehérjévé átíródó génszakaszok – vagyis kiválóan alkalmasak emberek elkülönítésére. Kiderült, hogy elég 13 STR-szakaszt megvizsgálni ahhoz, hogy 1:1 billió valószínűséggel azonosítani lehessen általuk egy embert. Így az azonosítási célú DNS-teszt már jóval a Humán Genom Projekt befejezése előtt elterjedhetett a gyakorlatban.
Csak egypetéjű ikreknél nem ér fabatkát se.
Pedig az ő genomjuk se tökéletesen egyforma, hiszen miután szétválnak a kezdeti megtermékenyített petesejt leánysejtjei, azok eltérő útvonalon kezdenek mutálódni. Ennek ellenére egészen idáig nem sikerült rálelni az ikreket megkülönböztető mutációkra. Az biztos, hogy egy ilyen tesztnek rendkívül precíznek kell lennie, és szinte a teljes genomot kell szkennelnie, hogy rátaláljon arra az esetlegesen meglévő néhány különbségre. Azt ugyanis tudni kell, hogy azonosításra nem jó bármilyen mutáció, amelyek az ikerpár tagjaiban életük során létrejöttek. Csak azok a genetikai változások alkalmasak a megkülönböztetésükre, amelyek az embrionális fejlődésük kezdeti szakaszában történtek. Hiszen csak ezek jelennek meg később szinte minden testi sejtjükben, illetve ivarsejtjeikben – ami az apasági perek és a nemi erőszak bizonyítása szempontjából kiemelten fontos.
A tesztek szerint általában alig néhány megkülönböztető mutációt találni az ikerpárok genomjai között, és az esetek 20 százalékában egyet sem. Az új módszert kidolgozó kutatók egypetéjű ikerpárokat toboroztak, ahol legalább az egyik félnek volt gyereke. DNS-mintát vettek tőlük, a gyerektől és édesanyjától is, és a módszer segítségével – amelynek fejlesztésébe ekkor már bekapcsolódott a genetikai teszteket áruló belga Eurofins cég is –
meg tudták mondani, hogy kitől van a gyerek.
Azóta már élesben is tesztelték a módszert. David Deakin, egy bostoni helyettes kerületi ügyész lépett kapcsolatba az Eurofinsszel, amikor a fentiekhez hasonló ügy vakvágányra került. Évekig próbálta bizonyítani, hogy egy 2004-es és egy 2007-es nemi erőszakot is egy Dwayne McNair nevű ember követett el, és ezt ki is mutatta a DNS-minta elemzése, amelyet egy McNair által elszívott cigarettáról sikerült szerezni. Csakhogy Dwayne-nek volt egy egypetéjű ikertestvére, Dwight (a szüleiknek pedig remek érzékük a névadáshoz). Megint csak nem lehetett bizonyítani, hogy ki az elkövető, és még amikor egy bűntárs, Anwar Thomas Dwayne ellen vallott, a védők azt is meg tudták kérdőjelezni azzal, hogy Thomas meg tudta-e különböztetni a két testvért.
Ekkor bízták meg az Eurofinst 130 ezer dollárért.
A teszt, bár 3 hónapot vett igénybe, végül kimutatta, hogy Dwayne bűnössége kétmilliárdszor valószínűbb Dwighténál. A vádlott védői azonban sikeresen érveltek az ellen, hogy a teszt eredményét figyelembe vegyék, mert, mint mondták, az még túlságosan új, és nincs rendesen tesztelve. Így a vádlottat más bizonyítékok alapján ítélték el tavaly 16 év börtönre.
A kutatók, noha csalódás volt nekik, hogy a teszt eredményeit nem vették figyelembe ebben az adott ügyben – pedig a bíróság által meghallgatott genetikus szakértők megerősítették, hogy mögötte megalapozott tudományos elvek állnak –, biztosak benne, hogy az újabb és újabb bizonyítékok fényében az ikreket megkülönböztető genetikai teszteket hamarosan rutinszerűen is alkalmazzák majd a bíróságok.