A Vénusz, a Naptól számított második bolygó nem az a hely manapság, ahová a kellemes klímája miatt utaznánk nyaralni. A felszíni hőmérséklete 450 Celsius-foknál is magasabb, így nincs rajta folyékony víz - ami jelenlegi ismereteink szerint az élet alapfeltétele.
De nem volt ez mindig így - áll a NASA Goddard Űrközpont kutatóinak tanulmányában, amelyet a minap mutattak be a texasi Hold- és bolygótudományi konferencián. Ugyanis elképzelhető, hogy több milliárd évvel ezelőtt hatalmas óceánok hömpölyögtek a felszínén, amelyek több mechanizmus révén is képesek lehettek elegendően lehűteni, és egyenletessé tenni a bolygó éghajlatát ahhoz, hogy rajta kifejlődhessen az élet.
Sajnos ha ez igaz is volt, mára minden bizonnyal semmi sem maradt életben a hajdani lakók közül.
A Vénusz egykori óceánjai létére többek között a bolygó jelenlegi forgási sebessége utal. A Vénusz forog a saját tengelye körül a leglassabban a Naprendszer bolygói közül: egy teljes fordulatot tesz meg 243 földi nap alatt. A régmúltban azonban ennél gyorsabban foroghatott, illetve a geológiáját és a felhőrendszerét érintő megfigyelések arról árulkodnak, hogy a régmúltban más tekintetben is sokkal földszerűbb lehetett - így folyékony víz is lehetett a felszínén.
Michael Way és munkatársai a NASA-tól most kiszámolták, hogy a korábbi feltételezett óceánnak milyen ütemben kellett lassítania a Vénusz forgását. Úgy találták, hogy röviddel a bolygó létrejötte után a forgási sebesség olyan mértékű lehetett már, hogy az alkalmassá tehette az élethez.
Ahogy a földi óceánoknál, úgy a Vénusz tengereire is jellemző lehetett az ár-apály jelenség, amelyet az utóbbi esetében a Nap tömegvonzása okozott. Az ár-apály lassítja a bolygó forgását, és mivel a Vénusz sokkal közelebb van a Naphoz, mint a Föld, ott sokkalta erősebb lehetett a tengerszint periodikus ingadozása.
A kutatók úgy találták, hogy kezdetben a Vénusz nagyjából a Földével megegyező gyorsasággal forgott, majd ezek a hatalmas ár-apály ingadozások minden millió évben 5 földi nappal hosszabbították az egy fordulathoz szükséges időtartamot.
Ilyen ütemű lassulás mellett röpke 50 millió év elegendő volt ahhoz, hogy a Vénusz a mai sebességére lassuljon.
Ez a sebességváltozás rendkívül gyorsnak számít bolygókörökben, és drasztikus hatásai lehettek a vénuszi klímára nézvést. Az elpárolgó óceánok, a lassuló forgással együtt olyan nagy és sűrű párafelhőket hozhattak létre, amelyek visszaverték a Nap perzselő sugarainak jó részét, így azok nem tudtak megölni minden a felszínen élő teremtményt, ellentétben a jelenlegi viszonyokkal.
De ez a kezdetben jótéteménynek induló mechanizmus később csúnyán visszaütött, nyilatkozta Michael Way a New Scientistnek:
A Vénusz azért maradhatott hűvös, mert e felhők visszaverték a napsugárzást. Ez a hatás sokkal élhetőbbé tette a bolygót az ősi életformák számára. De aztán az elszabaduló üvegházhatás úgy felforrósította, hogy az élet lehetetlenné vált rajta.