Index Vakbarát Hírportál

A Deep Mind mesterséges intelligenciája megbukott matekból

2019. április 5., péntek 09:09

A Google által felvásárolt Deep Mind által fejlesztett mesterséges intelligenciák az utóbbi években sorra alázták a legjobb emberi nagymestereket azokban a szellemi sportokban is (így a legkomplexebb táblás játéknak tartott góban), amelyekről eddig azt gondolták, hogy a számítógép soha nem győzheti le az embert.

Ezért különös, hogy az MI bicskája most látványosan beletört egy gimnáziumi szintű matematika-feladatsor példáiba.

Az algoritmus feladata az lett volna, hogy olyan aritmetikai, algebrai és valószínűségszámítási készségeket sajátítson el, amelyeket a 16 éves brit középiskolásoknak is birtokolniuk kell, hogy átmenjenek a magyar érettségihez hasonló vizsgán. Csakhogy az MI a 40 feladatból csak 14-et oldott meg helyesen, ami bizony bukást jelentett volna.

Voltak egészen elképesztő botlásai is. Az 1+1+1+1+1+1 összeadást helyesen megoldotta, de tévedett, amikor még egy egyest hozzáadtak a sorhoz. Másrészt hosszabb sorozatokkal, illetve sokkal nagyobb számokkal gond nélkül elbánt. Úgy tűnik, nagyon érzékeny a feladatok írásmódjára is: a „számítsd ki, mennyi 17×4.” kérdésre (ponttal a végén) helyes eredményt adott, de pont nélkül már 69-nek gondolta (egyébként 68, csak a rend kedvéért).

A kutatócsoportnak fogalma sincs, hogy mi okozza a hibákat, mindössze a tényt tudják konstatálni

Jelenleg a gépi tanulásos rendszerek, mint például a mesterséges neuronhálók elég gyengék az algebrai gondolkodásban

- ismerte el David Saxon, a kísérletért felelős kutatócsoport tagja. persze vannak más automatizált eljárások, amelyek jelenleg sokkal hatékonyabbak a matematikai műveletek elvégzésére (mondjuk a zsebszámológépek), ugyanakkor a kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy itt nem az a cél, hogy megtudjuk, hogy mennyi 17×4. olyan rendszereket akarnak alkotni, amelyek mindenféle előzetes instrukció nélkül, kizálólag a sikereikből és a hibáikból tanulva képesek alapvető gondolkodási készségeket elsajátítani.

Noha ma még nem ér fel a mesterséges intelligencia matematikai tehetsége még az érettségin épp átcsusszanó gimnazista tudásával sem, valószínű, hogy ez nem marad így sokáig. És akkor a matematikusok létjogosultsága is megkérdőjeleződik.

Ettől félek én is. már nem kell hozzá sok idő, hogy az MI felnőjön e területen is... Szóval a tudományterületemet egyáltalán nem érzem biztonságban

- nyilatkozta Marcus du Satoy, az Oxfordi Egyetem televíziós sorozatokban is gyakran szereplő matematikaprofesszora. du Satoy ugyanakkor hozzátette, hogy a matematikai tételek bizonyítása azért még sokáig kemény dió maradhat a számítógépek számára.

Forrás: New Scientist

Rovatok