Index Vakbarát Hírportál

Az alkohol nem véd a sztrók ellen

2019. április 5., péntek 13:26

Valamiért nem képes kiveszni az a tévképzet, hogy az alkoholfogyasztás nem hogy káros, de egyenesen egészséges, és segít megelőzni egy sor betegséget, de leginkább a sztrókot. Ez azonban sajnos nem igaz, derült ki újfent az Oxfordi Egyetem által vezetett globális alkoholfogyasztási kutatás adataiból.

Ehhez a vizsgálathoz több mint félmillió kínai felnőtt adatait elemezték. Azért őket választották, mert az ázsiaiak nagyjából harmada olyan génvariánsokat hordoz, amelyek miatt sokkal nehezebben bontják le az alkoholt. Minthogy ez rendkívül kellemetlen élménnyé teszi az italfogyasztást, korábbi vizsgálatokból tudható, hogy ők jelentősen kevesebbet isznak az átlagnál. Így természetes módon előáll a társadalmon belül egy keveset, illetve egy többet ivó csoport.

Ez a fajta génvariáns véletlenszerűen fordul elő a kínai társadalomban, tehát ha az ő egészségüket és szokásaikat elemezzük, akkor jó eséllyel az eredmények nem lesznek torzítottak - ellentétben a hasonló epidemiológiai kutatások jelentős részével.

A kutatók tehát genetikai mintát vettek félmillió kínaitól, eközben rögzítették egészségügyi adataikat, illetve rákérdeztek az életmódjukra (ezen alkoholfogyasztási szokásaikra) is, majd 10 éven keresztül követték kórtörténetüket.

Az eredmények azt mutatták, hogy az alkoholfogyasztás nemhogy nem véd a sztrók ellen, de egyenesen növeli a veszélyét. Az egyik résztvevő kutató szerint

napi egy-két ital nagyjából 10-15 százalékkal növeli a sztrók esélyét.

Az is az alkohol szerepét erősíti a betegség megnövekedett kockázata mögött, hogy a génvariáns és a sztrók előfordulása közötti összefüggés a nőkre nem vonatkozik. Ehhez tudni kell, hogy az ázsiai kulturális tradíciók miatt a nők szinte sosem isznak alkoholt.

Forrás: Guardian

Rovatok