Index Vakbarát Hírportál

Két marsi napfogyatkozást is látott a Curiosity

2019. április 8., hétfő 11:59

A 2012-ben a Marsra érkezett Curiosity Mast kamerája (Mastcam) napszűrőkkel is fel van szerelve, amelyeknek köszönhetően közvetlenül a Napot is képes fotózni. Az elmúlt hetekben a marsjáró néhány igen látványos képet készített a Mars két holdja, a Phobos és a Deimos átvonulásáról – írja a csillagaszat.hu a NASA híre alapján.

A nagyjából 11,5 kilométer átmérőjű Phobosról 2019. március 26-án, a Curiosity küldetésének 2359. napján készültek a képek. A másik, 2,3 kilométer átmérőjű holdat, a Deimost pedig 2019. március 17-én, a küldetés 2350. napján fényképezte le a Curiosity. A Phobos nem takarta el teljesen a Napot, így a felvételeken egy gyűrűs napfogyatkozást láthatunk. A Deimos pedig olyan apró a napkoronghoz képest, hogy az általa előidézett jelenséget nem is napfogyatkozásnak, hanem átvonulásnak nevezzük.

Napfogyatkozásokat korábban is megfigyelhettünk már a Mars felszínéről. A jelenségek nemcsak remek látványt nyújtanak, de a megfigyelésük tudományos célt is szolgál: általuk pontosíthatjuk ismereteinket a holdak Mars körüli pályájáról. Amikor 2004-ben a Spirit és az Opportunity leszállt a Marson, még sokkal kevesebbet tudtunk a holdak pályájáról. Amikor először próbáltak a Deimos átvonulásáról felvételeket készíteni, rájöttek, hogy a hold 40 kilométerre van attól a helytől, ahova várták.

„Ahogy telik az idő, egyre több megfigyelés segíti a pályák paramétereinek megismerését” – mondta Mark Lemmon (Texas A&M Egyetem), a Curiosity Mastcam kutatócsapatának tagja. „A pályák folyton változnak a Mars, a Jupiter vagy akár a másik hold tömegvonzása miatt.”

A napfogyatkozások és az átvonulások a Mars ismertté tételében is szerepet játszanak. „A napfogyatkozások, napkelték és napnyugták, valamint az időjárási jelenségek teszik valóságossá a Marsot az emberek számára” – teszi hozzá Lemmon. Véleménye szerint a Mars nemcsak egy fejezet a tankönyvben, hanem egy olyan világ, ami könnyen összehasonlítható a Földdel.

A Spirit, az Opportunity és a Curiosity segítségével ezidáig nyolc alkalommal figyeltük meg a Deimos átvonulását a Nap előtt, a Phobosról pedig 40 hasonló megfigyelésünk van. A két holdnak még mindig vannak titkai, de ezek minden megfigyelt marsi napfogyatkozással egyre inkább feltárulnak.

Rovatok