Ne fogyjon el a magyar
Sokasodjunk, szaporodjunk
Ne kelljen bevándorlókat fogadni
Kampányfogás, elterelés
Ne menjenek külföldre a magyarok
Mézesmadzag, eladósítás
Akik jól élnek, még jobban éljenek
Legyen nyugdíj!
Nem posztmodern vers – ez néhány tipikus válasz arra, hogy mi is a célja a kormány meghirdetett családvédelmi akciótervének. A tippek a családügyi kérdőívünk ezt firtató kérdésére érkeztek.
A Závecz Researchcsel és a Demnet Alapítvánnyalközös kutatásunk apropóját a kormány családvédelmi akcióterve adta, arra voltunk leginkább kíváncsiak, hogy mennyire azonosulnak az emberek a népesedéspolitika meghirdetett céljaival. Meg kicsit tágabban arra, hogy az államnak van-e egyáltalán szerintük beleszólása ezekbe a kérdésekbe, mit szólnak az olyan, különböző sugalmazású közhelyekhez, mint az „azé a Kárpát-medence, aki teleszüli”, vagy „a nőket csak szülőgépeknek nézik”. Miközben azt látjuk (mutatjuk is rögtön), hogy a nagy többség rezonál a „fogy a magyar” témára, arról is megvan a véleményük, hogy konkrétan kiknek kellene többet szülniük.
Igen, lesz cigányozás is.
Ami tehát rögtön látszik: komoly egyetértés van arról, hogy a népességfogyás az ország egyik legsúlyosabb problémája. Az is elég feltűnő, hogy a kérdőívünk egészénél feltűnően kevés volt a nem válaszoló – a családi kérdésekről, gyerekvállalásról gyakorlatilag mindenkinek van ilyen vagy olyan, de véleménye. Hogy ez a nemzeti konzultációs kampánynak és általában a téma átpolitizálásának is köszönhető-e, vagy korában is így volt, nem tudjuk, de az biztos, hogy nagy egyetértéssel találkozott a téma kijelölése.
Közvélemény-kutatásunkban a válaszolók legnagyobb csoportja, 43 százalék teljesen egyetértett azzal, hogy a népességfogyás az egyik legsúlyosabb probléma Magyarországon, miközben ezt alig minden 10. válaszoló tagadta.
Az iskolai osztályzáshoz hasonló skálán a most megkérdezettek 3,9-es átlagban értettek egyet azzal, hogy a „fogy a magyar” az egyik legsúlyosabb nemzeti probléma. Ugyanezt a négyest közelítő átlagot hozta az „az, hogy valaki akar-e gyereket, magánügy, az államnak nincs beleszólása” felvetés. A kettőből együtt azt látni, hogy bár a demográfiai kérdést a nagy többség hajlamos valós krízisnek tekinteni, a szüléstámogató állami politikáknak megvannak a maguk korlátai.
Van ugyanakkor egy kisebbség (ennél a kérdésnél a válaszolók 17 százaléka), amely a gyermekvállalást nem tartja teljesen magánügynek, szerintük abba az államnak igenis van beleszólási joga. Ez sokkal inkább a kormánypárti szavazókra jellemző: a fideszes nők ezt ötös skálán átlagosan 0,6 ponttal inkább gondolják így, mint az ellenzékiek. Ez elég tekintélyes különbség.
Nagyon sokan vannak ugyanakkor, akik szerint a népszaporulat állami forszírozása nem mindenekfelett való. Közel 40 százalék ért egyet azzal, hogy „a globális túlnépesedés nagyobb probléma, mint az, hogy egy országnak csökken a népessége”, további 30 százalék részben egyetért. Sokkal kevesebben vannak azok, akik a gyerekekről a territoriális harc, az etnikai vetélkedés fogalmaival gondolkodnának. Ezt mutatja, hogy az „azé a Kárpát-medence, aki teleszüli” gyakran hangoztatott tételével csak 2,3-es volt az átlagos egyetértés. Ez is nagy különbségeket mutat azonban szavazói csoportok szerint: az ellenzéki szavazó nők 1,6-os átlagával a fideszes nők 2,7-es átlagpontszáma áll szemben.
A felmérés 1000 fős országos reprezentatív mintán, telefonos megkérdezéssel készült március közepén az Index és a Demnet Alapítvány megbízásából, a maximális hibanagyság +/- 3 százalékos. A Závecz Research rendszeresen készít telefonos közvélemény-kutatásokat az Index megbízásából.
Ennél csak egy általunk vizsgált állítás volt népszerűtlenebb: a család meglétét a nagy többség nem akarja a politikába való belépés feltételéül szabni. Mostanában többször hallani olyan véleményeket, melyek szerint kevesebb joga van beleszólni az ország jövőjét befolyásoló kérdésekbe annak, akinek nincs gyereke. Időről időre még a gyermekek számához kötött plusz szavazati jogok ötlete is felmerül. Felmérésünkben erre is rákérdeztünk, de az jött ki, hogy a nagy többség nem kötné a politizálás jogát ahhoz, hogy van-e gyereke valakinek: a válaszolók közel fele egyáltalán nem értene ezzel egyet, és csak 13,5 százalék igen.
A kormány családvédelmi akciótervéről az emberek bő kétharmada hallott, Budapesten (79%) és a magasabb iskolai végzettségűek (84%) csoportjában többen, mint a falvakban és a kevésbé iskolázottak között. Úgy tűnik, a tervek népszerűségét nagyban befolyásolja, hogy azt a megítélése szerint igénybe tudja-e venni valaki. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a családvédelmi akcióterv a harmincasok körében a legnépszerűbb (3,7-es átlag ötös skálán), a negyvenes korosztálynál viszont a teljes népességben a legnépszerűtlenebb (2,7). Iskolai végzettség vagy településtípus szerint nincsenek markáns különbségek a kormány meghirdetett pontjainak megítélésében.
Azok a nők tehát, akiknek a gyermekvállalását leginkább befolyásolhatja az akcióterv, pozitívan fogadják a csomagot. A képet árnyalja viszont, hogy a felmérésünkben vizsgált összes társadalmi csoport között éppen ők, a 18 és 39 év közötti nők gondolják a legkevésbé azt, hogy a népességfogyás kiemelt probléma. Ennél is fontosabb azonban a pártszimpátia: míg a fideszes nők átlagosan 4,1-re értékelték a kormánytervet, az ellenzéki szavazók csak 2,5-re. Ez jól mutatja, hogy
a politika ma minden mást felülír Magyarországon, fontosabb az életkornál, a nemnél, iskolai végzettségnél és még annál is, hogy valaki kedvezményezettje-e egy tervezetnek.
Miközben a döntő többség egyetért azzal, hogy az államnak támogatnia kell a gyermekvállalást, abban már egyáltalán nincs közmegegyezés, hogy kiket is kellene ebben elsősorban segíteni. A kormánykommunikációban is előkerül, de maga a bejelentett intézkedések is úgy vannak kitalálva, hogy elsősorban a középosztályt, a kritikák szerint annak is a felsőbb részét célozzák a társadalompolitikai javaslatok, legteljesebben ők tudják érvényesíteni majd a júniustól életbe lépő kedvezményeket.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy a magyar társadalomban mennyire népszerű a szociális és etnikai alapú diszkrimináció a születéspolitikában, magyarul, kiket kellene inkább és kiket kevésbé támogatnia az államnak a gyermekvállalásban a közvélemény szerint. Kérdésünkre, hogy lehetnek-e favorizált és kevésbé favorizált csoportok, megosztott válaszokat kaptunk: miközben csak 4 százalék mondja azt, hogy senkinek a gyermekvállalását ne támogassa az állam, a válaszolók bő harmada azon az elvi állásponton van, hogy mindenkit egyaránt támogassanak. Ennél jóval többen (57%) viszont úgy gondolják, hogy „vannak csoportok, amelyeket jobban, és vannak, amelyeket kevésbé kellene segíteni”.
Részletesebben is megnéztük, hogy azok, akik helyesnek tartanák a diszkriminációt a gyermekvállalásban, kiket favorizálnának és kiket részesítenének hátrányban.
Mint a táblázatból is látszik, a közvélemény nagyobb része nem akarja, hogy a jómódúakat ugyanúgy támogassa az állam, mint a többséget, és ugyanilyen sokan inkább a szegények javára fordítanák az állami kedvezményeket. Ez érdekes, hiszen a most meghirdetett családpolitika ezzel éppen ellentétes elveket követ. De még karakteresebb, hogy miközben majdnem mindenki kívánja a szegények támogatását, a cigányokat mégis kivennék ebből a körből: a diszkriminálók kétharmada közvélemény-kutatásban vállalja azt a véleményét, hogy őket másoknál kevésbé kellene támogatni.
A magyar közvéleménynek egy elég masszív része tehát szegénypárti, azonban etnikai alapon szelektáló, diszkriminatív családpolitikát szeretne.
A bevándorlók gyermekvállalását a cigányoknál is sokkal kevesebben támogatnák, ami a folyamatos propagandakampány miatt nem igazán meglepő, főleg, hogy a kormánykommunikáció retorikája kifejezetten a bevándorlással állítja szembe a születéstámogató politikát. Hogy a kormány ebben biztosra megy, az abból is látszik, hogy a „Magyarországnak több bevándorlót kellene befogadnia a népességfogyás csökkentése érdekében” kijelentést a döntő többség egyöntetűen utasítja el: ez az álláspont alig 1,5-ös átlagot kapott az ötös skálánkon.
A határon túli magyar családok állami támogatását is nagyon sokan utasítják el. Hogy ez a határon túliakkal szemben más felmérésekből is látszó szolidaritáshiánnyal függ össze, vagy inkább csak a családtámogatás itthon tartásának igénye jelenik meg ebben, a mostani kutatásunkból nem derül ki, a két szempont valószínűleg nem is igazán választható el egymástól. Az adat annak fényében mindenképpen érdekes, hogy a kisebbségi magyar közösségek demográfiai válsága az anyaországinál is nagyobb. A hazai népességdeficit egyik fő pótléka pedig kimondva-kimondatlanul, de éppen a Kárpát-medence többi részéből lehetséges.
A cigány és a határon túli magyar kisebbségekkel szemben a többség jóval inkább támogatná a nem hagyományos családformákban élők gyerekvállalását is. Az egyedülállókat és a házasságon kívül élőket is különösen támogatandónak tartja 70, illetve 55 százalék. Ez főleg a fiataloknál van így: míg a 60 év felettieknél a nem házasságban élők támogatása csak 20 százalékos, a 30 év alatti korosztályban 50.
Ezek alapján a magyar társadalom, főleg annak a fiatalabb, gyermekvállalási korban lévő része sokkal kevésbé ragaszkodik a „hagyományos családmodellhez”, sőt kifejezetten olyanok állami támogatását is szorgalmazza, akik nem felelnek meg ennek a képnek. Cikkünk folytatásában azt nézzük majd meg, hogy a nemi szerepekről, a kenyérkereső kilétéről, a házimunkát végző férfiakról is így gondolkodnak-e, és hogy kit okolnak azért, hogy nem születik elég gyerek.
(Borítókép: Bődey János / Index)