Index Vakbarát Hírportál

Kevesebb mobiltelefon fogy Kínában

2019. április 10., szerda 10:25

Jelentősen, éves összevetésben 6 százalékkal csökkent márciusban a mobiltelefonok kiszállítása Kínában, jelezve, hogy a gazdasági növekedés lassulása kedvezőtlen hatást gyakorol a szektorra. A kínai ipari és információtechnológiai minisztérium tudományos központja, az informatikai és kommunikációs kutatóintézet (CAICT) szerdán közölt adatai szerint márciusban 28,4 millió készüléket szállítottak ki, szemben az egy évvel korábbi 30,2 millióval. Az előző négy hónapban még erősebb, két számjeggyel mérhető ütemet ért el a visszaesés. Hasonló tendencia volt megfigyelhető az új készülékek esetében is: márciusban 52 új modell érkezett a piacra, ami 35 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A tavalyi év gyengén sikerült a világ egyik legnagyobb mobiltelefon-piacán. A CAICT adatai szerint 15,5 százalékkal csökkent a mobiltelefonok kiszállítása, és a halovány teljesítmény az idei évre is áthúzódott. Februárban hatéves mélypontra, 14,5 millióra zuhant a kiszállított készülékek száma, ami 19,9 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben. Ágazati elemzők általában annak tulajdonítják ezt a gyenge teljesítményt, hogy lassult a gazdasági növekedés, hosszabbak a fejlesztési ciklusok és pillanatnyi szünet állt be az innovációs folyamatokban, miközben a figyelem az ötödik generációs (5G) mobil távközlési rendszer elindításának előkészületeire összpontosul.

A kínai mobiltelefongyártók áremelésekkel és a felsőkategóriás készülékek felé való elmozdulással reagáltak a lassulásra, azt remélve, hogy javítani tudják a haszonkulcsokat. Tavaly a Huawei Technologies, az Oppo és a Vivo egyaránt nagyobb részesedést tudott kihasítani az 500-800 dolláros árkategóriában, amelyet egykor az amerikai Apple uralt. Az Apple, amely bevételeinek mintegy 15 százalékát szerzi Kínában, különösen megszenvedte ezt az időszakot. A tavalyi utolsó negyedévben éves szinten nagyjából egynegyedével csökkent a Kínában értékesített iPhone-ok száma. (MTI)

Rovatok