Index Vakbarát Hírportál

Nyilvános a NASA űrhajós ikrekkel végzett kutatása

2019. április 12., péntek 15:26

A hosszú tartózkodás az űrben nem károsítja tartósan az asztronauták egészségét és testi állapotát, közölte a NASA a Scott Kelly asztronautával (az ISS parancsnokával) és ikertestvérével, Markkal (űrsiklóparancsnokkal) végzett biomolekuláris, genetikai kutatásokkal kapcsolatban. A tanulmányon tíz, összesen több mint 80 kutatót magába foglaló csoport dolgozott 12 egyetemen – az ikerkutatás eredményeiről a Science című szaklap friss számában számoltak be részletesen.

Scott Kelly csaknem egy évet töltött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerint a legnagyobb különbségek, melyek felmerültek Scott űrben tartózkodása során, mint például a megváltozott génaktivitás, a misszió lezárultával megszűntek.

Scott 2015 márciusa és 2016 februárja között tartózkodott az ISS-en, majd nyugállományba vonult, de tovább dolgozott a missziót követő kutatásokon. Összehasonlítva Scott egészségi állapotát az ez idő alatt a Földön tartózkodó, alig néhány perccel idősebb és szintén nyugállományú asztronauta testvérével, Markkal, a tudósok azt vizsgálták, hogyan hat az emberi testre a hosszú időn át tartó űrutazás.

Az ikertanulmány egyedülálló, mivel bár összesen több mint 550 ember repült már az űrbe, csupán nyolc misszió tartott több mint 300 napig. Scott 340 napon át tartózkodott az űrben, ő és Mark pedig az eddigi egyetlen egypetéjű asztronauta ikerpár. A misszió előtt, alatt és után újra és újra megvizsgálták mindkettőjüket.

Ezek az ismeretek fontosak lehetnek a közeljövőben a Holdra, illetve a Marsra tervezett, több hónapig tartó űrutazással járó, emberes küldetések számára. Azzal a kutatók tisztában vannak, hogy többek között a súlytalanság és a sugárzás hat leginkább az emberekre a világűrben. Azt azonban egyelőre a mostani kutatás során sem nem tudták teljesen kideríteni, hogy ezeknek pontosan milyen hatása van a testre és milyen hosszan maradnak fenn a változások, de jó pár kulcsmomentumot azért kiemeltek.

A tanulmány főbb eredményei közé tartoznak a gének kifejeződésével (génexpresszió) kapcsolatos változásokkal, az immunrendszer reagálási képességével és az emberi DNS telomer szakaszának dinamikájával kapcsolatos megállapítások, amik mellett a kromoszóma-inverziókba rendeződő törött kromoszómákkal, valamint a kognitív funkció változásaival kapcsolatos megállapításokat emelte még ki a NASA, hozzáfűzve, hogy ezek közül sok összhangban van korábbi vizsgálatok adataival és más folyamatban lévő kutatásokkal.

Említésre érdemes megállapítás még, hogy megváltozott Scott Kelly szemgolyója, megvastagodott például egy ideg a retinájában. A szellemi teljesítőképessége is csökkent bizonyos területeken. Ezek a változások azonban nem feltétlenül vezethetők vissza az űrben való tartózkodásra, hangsúlyozta tanulmányában a Francine Garrett-Bakelman, a New York-i Weill Cornell Medicine tudósa vezette kutatócsoport.

A kutatás még közel sincs lezárva, hangsúlyozták a tudósok. Markus Löbrich, a Darmstadti Műszaki Egyetem kutatója egy kommentárban rámutatott, hogy a sugárterheltség egy Mars-misszió során jóval nagyobb, mint az ISS-en való tartózkodáskor, az egészségügyi következmények ezért részben mások lehetnek. Ezt további kutatásokkal kell felderíteni és azok alapján kell stratégiát kidolgozni.

Scott Kelly egyébként április végén magyarul is megjelenő Egy év az űrben című könyvében megírta: a visszatérés után úgy érezte magát, mint egy öreg ember, feldagadt lábaiban kegyetlen fájdalmakat, émelygést és bőrén égő érzést tapasztalt. (MTI/NASA)

(Borítókép: mark és Scott Kelly. Fotó: Robert Markowitz/NASA)

Rovatok