Index Vakbarát Hírportál

700 ezernél több nagysebességű netező a UPC-nél

2019. május 7., kedd 16:01

Az előfizetések és az ügyfelek száma, valamint az árbevétel is nőtt a UPC Magyarországnál 2019 első negyedévében. Egyedül az árbevétel összegét nem árulták el, arról annyit tudunk, hogy 6,6 százalékkal nőtt 2018 első negyedévéhez képest.

A legnagyobb előrelépést a mobilszolgáltatás piacán érték el, ott egy év alatt 23,3 százalékkal bővült az előfizetések száma. Ez azonban egészen máshogyan fog kinézni, miután lezárul a Vodafone akvizíciója: a mobilszolgáltató egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy megveszi a Liberty Global amerikai kábelszolgáltató magyar, német, cseh és román leányvállalatait, így a UPC Magyarország is a portfóliójukba kerül, amint a versenyhatóságok rábólintanak az ügyletre.

Szip-en, lassan

Az állami Szupergyors Internet Program (SZIP) fejlesztéseiben is aktívan közreműködik a UPC, az elnyert pályázatokon 14 település 12 ezer háztartásának optikai hálózattal való lefedését vállalta a cég. Ez a hálózatépítés hírhedt monori, dabasi és gyáli járásokat érinti, ahol éveken át nem történtek hasonló fejlesztések.

Az első negyedév végéig 8500 háztartásba jutott el a SZIP-es optika, a UPC közleménye szerint 9 településen a fejlesztések 70 százaléka megvalósult.

A UPC a fejlesztései során olyan speciális üvegszálas megoldással dolgozik (RFoG, Radio Frequency over Glass), amely megágyaz a gigabites képességeknek is.

Rovatok