Index Vakbarát Hírportál

Feltuningolta a módszereit a lányokat kódolni tanító Skool

2019. május 7., kedd 16:19

Öt éve indult el a Skool azzal a céllal, hogy a lányoknak is megmutatják, milyen menő dolog a számítógépes programozás. Azóta a nonprofit szervezet programjain 2252 fő több mint ötvenezer percet töltött el kódolással, és hogy ez megvalósuljon, számtalan hazánkban működő nagyvállalatot és 651 önkéntest vontak be segítőként.

Az egy-egy napos népszerűsítő programjaik mellett vannak tízhetes kurzusaik, nyári táboraik, és ma már az egykori résztvevők is visszaszivárognak mentorként, hogy elmondják a fiatalabbaknak, milyen az egyetemi élet.

Közben a módszertan is változott, és ebben a design learning, vagyis a tervezői gondolkodás bevezetése a legizgalmasabb, mert ezt az ismeretet a világ legnagyobb vállalatai is keresik, illetve aktívan alkalmazzák. 

„Eleinte úgy néztek ki a programjaink, hogy 9-re megérkeztek a gyerekek, volt egy kis ismerkedés, aztán rögtön elkezdtünk kódolni” - mondta Guzsaly Péter, a Skool partnerkapcsolati vezetője. „Most sokkal több időt hagyunk a tervezésre, ötletelésre, laptop és kütyük nélkül beszélgetünk arról, hogy milyen projektet tudnánk összerakni.” 

„A programokon háromfős csapatok állnak össze, és van, aki programozásban erősebb, más szívesebben rak össze dolgokat (programozható Arduino lapkával is dolgoznak, például robotokat raknak össze), valaki pedig az ötletelésben igazán erős. Minden csapathoz tartozik egy mentor, ők beszélik meg a beosztást, de semmi sincs kőbe vésve” - mondta Guzsaly Péter.

A mai munka világában is hasznos, hogy megtanuljanak úgy kooperálni, hogy előtte nem is ismerték egymást - mondta Guzsaly Péter. Elvégre ez történik a vállalatokban is, amikor egy magyar fejlesztőnek mondjuk egy amerikai kollégával és egy szingapúri értékesítővel kell végigvinni egy projektet.

Rovatok