Három éve jelent meg A sci-fi politológiája (tavaly javított verzióban újra kiadták), amelyet Tóth Csaba, az ELTE ÁJK oktatója írt, és népszerű scifi univerzumok politikai rendszerét elemezte benne. Ezt követte egy évvel később a Fantasztikus világok, ami már tizenöt szerző több, kisebb tanulmányából állt. A harmadik rész a tavalyi Nevelj jedit! című, szintén többszerzős kötet, melyben a pedagógiát helyezték az elemzés középpontjába. Idén ezek folytatásaként jelent meg a Párhuzamos univerzumok.

A vaskos, 650 oldalas kötet elsőre pillantásra lerágott csontnak tűnik, különösebb izgalmakat nem ígér sem az új szerzők neve, sem az, hogy a korábban már elemzett klasszikusokat most nem csak a társadalomtudományok, de természettudományok szemszögéből is elemzik. Aztán hamar kiderül, hogy a politikatudomány, pedagógia, gyermekjog, szociológia elemzései meglepően jó egyensúlyt építenek ki a csillagászat, földrajz, asztrofizika vagy éppen a matematika területével. A kötet sokoldalúsága mind az írók személyében (pl. Vinkó József MTA-s asztrofizikus, a hatdiplomás Nagy Ádám, vagy a szerzőként korábban is felbukkant CEU-s történész-politológus, Filippov Gábor), mind az elemzésekben megjelenik, ami egyszerre válik a könyv előnyévé és hátrányává is, mert emiatt:

• Az írók stílusa is nagyban elüt egymástól, ami az olvasói élményt igazi hullámvasúttá teszi. Néha nagyon jó szövegek után jönnek olyan súlyos tizenvalahány oldalak, amiken kihívás átrágni magunkat;
• Másrészről gyakori a "sokat markol, de keveset fog" érzés. Nem egy olyan fejezet van, aminek elhagyásával nem veszítettek volna semmit

A hullámvasút minden többszerzős kötet esetén várható, a Párhuzamos univerzumokban teljesen különböző területekről írnak teljesen különböző emberek, így nyilván vannak benne gyengébb szövegek is. Ezeknek a legfőbb hibája, hogy annyira megpróbálnak belemenni a téma elemzésébe és nagy dolgokat kijelenteni, hogy végül nem mondanak semmit. Lásd:

Angela Merkel, Orbán Viktor vagy Barack Obama mind “jó vezetők” a szó bizonyos értelmében - karaktereik mégis rendkívül eltérők

vagy:

Persze a történet alaptétele, a “réges-régen" talán még szó szerint is vehető - bár az alkotók valószínűleg inkább az “egyszer volt, hol nem volt” gondolatát akarhatták elültetni a nézőben, amely afféle mesebeli, sosemvolt időbeliségre mutat.

De ilyen a Harry Potter gyerekjogi elemzésében az a rész is, ami szerint nem volt túl korrekt Harry Pottert a bántalmazó nevelőcsaládjánál hagyni, vagy az esszékben többször előkerülő következtetés, miszerint 

Van olyan szöveg is, ami nem a tudományosságból akart sokat behozni, hanem az univerzumokból. A tinédzserkor útvesztője című esszé például négy ismert filmsorozatot is megpróbál az elemzésébe sűríteni, ami a maga 40 oldalas terjedelmében nagyon kuszává tette a szöveget.

De vannak a könyvben nagyon jó olvasmányok is. Filippov Szolgálólány meséjének elemzése jól felépített és érdekes, Vancsó Éva Ki van a telefonfülkében című szövege pedig hihetetlen ügyesen vezeti le a gendertudományt a Doctor Who többévados történetén keresztül, valamint rámutat olyan érdekességekre is, mint hogy William Shakespeare szexuális orientációja évszázadok óta tartó vita tárgya, amelyet a tizedik Doktor és Martha Jones tapasztal meg személyesen.

A jelenet ellentmondásos, mert különös eltérés van az angol eredeti és a magyar fordítás között. Míg eredetileg a Doktor többes számban (“mi együtt”) fogalmaz, arra utalva, hogy Shakespeare vele is flörtöl, (...) addig a magyar szinkronban ez így hangzik el: “Flörtölni később is ráér!”, majd a Doktor hozzáteszi, hogy “hát mégis nőknek írta a szonetteket”

De nemcsak Vancsó szövege tartalmaz érdekességeket, az egész könyv tele van olyan kérdések megválaszolásával, amikkel megérthetjük az időutazást vagy a technológia gyors fejlődésének jövőbeni veszélyeit. Tudományos talajra helyez olyan kérdéseket, mint az űrlényekkel való kapcsolatbalépés, a diktatúra működése és úgy egészében a scifik elvontnak tűnő témái, mindezt olyan párhuzamokkal, mint amikor a Csillagok háborúja előzményfilmjeiben a köztársaság korrupciója, a csak saját magukkal törődő politikusok olyanok, mintha csak a kései Római Köztársaságról lenne szó.

A kötet talán legnagyobb erőssége az, hogy hasznos, de nem szükségszerű ismerni a Trónok harcát, a Star Treket vagy A szolgálólány meséjének történetét hozzá. Bár a történeteket sokszor jól elmagyarázzák - a spoilerezést többnyire ügyesen kikerülve - néhol felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miért kellett egyes tanulmányokat felhúzni a scifi szálra, anélkül is erősek és olvasmányosak lettek volna. Ettől kicsit olyan érzést ad a könyv, mint amikor

Ez az érzés elvesz az élményből, de nem rontja el el azt, így nyugodtan ajánlott mindenkinek kézbe venni a könyvet, aki olvasmányosan akar matematikáról, csillagászatról, időutazásról, genderről és scifi univerzumokról, Star Trekről és az Európai Unióról, utópiákról és a szerelemről, szóval lényegében majdnem mindenről tanulni.