Gyakori eleme az inváziós scifiknek, hogy a kolóniaszerűen rendeződött, egy központi agytröszt vagy királynő által irányított lények, szörnyek, zombik, akármik támadnak az emberiségre. A támadók sokszoros túlerőben vannak, és semmiféle félelem vagy morális megfontolás nem hátráltatja őket. De emberi hősök egy kis csoportja a vezetőhöz férkőzik, és megölve őt
egy csapásra semlegesítik a teljes támadó hordát.
Az efféle viselkedés koncepciója egyértelműen a kolóniában élő élőlényektől, főként rovaroktól, így a méhektől vagy a termeszektől ered. A közfelfogás szerint az euszociális rovarok (amelyek legtöbb egyede még az önálló szaporodás lehetőségét is feladja, annak érdekében, hogy a vele közel rokon királynőt szolgálja) léte csupán a vezetőtől, a királynőtől függ, és amint ő elpusztul, a dolgozók sem folytatják tovább a harcot.
Csakhogy ez teljes félreértés, mutatnak rá a New Jersey-i Műszaki Egyetem Rajlaborjában (Swarm Lab) dolgozó kutatók. Igaz ugyan, hogy a kolónia minden tagja a királynő szaporodási sikeréért munkálkodik, de a
működésük nem függ annak lététől, ha elpusztul, gyorsan helyébe lép más.
A scifi írókat azonban nem lehet vádolni azzal, hogy tudománytalan koncepciókra alapozták a műveiket (legalábbis ebben az egy esetben igaztalan lenne e vád), ugyanis az összeomló kolónia elképzelése már az 1930-as években átszűrődött a tudományos fantasztikum világába, míg a valóságos rajok tényleges biológiai struktúráit csak az utóbbi években kezdjük megérteni. Eddig a kutatók jó része is azt gondolta, hogy e közösségekben szigorú, megmásíthatatlan hierarchia uralkodik.
Egészen a kilencvenes évekig a legtöbb tanulmányban azt olvashatta az érdeklődő forgatókönyvíró, hogy a királynő a kolónia életének központi szervezője. Azóta azonban kiderült, hogy a helyzet sokkal bonyolultabb ennél, sokszor furcsább, mint maguk a scifik, nyilatkozta a New York Timesnak Guy Theraulaz, a franciaországi Paul Sabatier Egyetem rajintelligenciával foglalkozó kutatója.
Egyetlen méh vagy hangya sem rendelkezik ugyanis azzal az idegi kapacitással,
amely lehetővé tenné számára, hogy a kolónia teljes működéséhez szükséges irányítási folyamatokat észben tartsa, és mindenkinek ő parancsoljon. Ehelyett az egyedek egyszerű szabályokat követnek, amelyek meghatározzák azt, hogy hogyan működnek együtt a raj többi tagjaival. Noha egy-egy hangya esetében e szabályok végletesen egyszerűnek tűnnek, a rengeteg hangya együttesen egészen komplex, és tökéletesen koordináltnak tűnő akciókat képes végrehajtani anélkül, hogy bárki is parancsolna nekik.
Viszont e jellegzetesség egyúttal azt is jelenti, hogy a közösség ellenálló a külső beavatkozással szemben, hiszen a részfolyamatok működése nem függ semmiféle központi irányítástól, azok akkor is végbemennek, ha a kolónia nagy része (és velük együtt a királynő) elpusztul. Magyarul a rajnak nincs Achilles-sarka, egyetlen pont, amelynek bukásával elkerülhetetlen a teljes összeomlás.
A királynő valamiféle agytröszt helyett inkább a kolónia szaporítószervének funkcióját látja el.
Előfordul, hogy egy királynő elpusztulása után a kolónia lassanként kipusztul, de sokkal valószínűbb, hogy a tagok egyszerűen egy másik egyedet léptetnek a helyébe, és csinálják tovább a dolguk, a rendes üzletmenet szerint.
(Borítókép: Frank Rumpenhorst/AFP)