Mindenki ismeri az automata kasszákat, amikor az áruházban mi magunk olvassuk le a vonalkódot, és fizetés után máris távozhatunk. Ennek a rendszernek a jövőbeli verziójában már vonalkód sem lesz, csupán oda kell helyezni az árut egy olvasólámpára hasonlító eszköz alá, amely a beépített három kamerájával felismeri az árut, és egy érintőkijelzőn írja ki a tételes listát.

A végén bankkártyára sincs szükség, Ázsiában legalábbis így működik a rendszer kísérleti üzeme, mert az ott elterjedt WePay rendszerben elég a mobillal leolvasni a kijelzőn megjelenő vonalkódot, és máris ki van fizetve az egész.

A kamerás felismeréshez persze előre be kell tanítani a rendszert. A Lenovo szakértője szerint ezer termékkel körülbelül egy hétig tart a folyamat, zöldségeket és a gyümölcsöket is simán tudnak azonosítani, és a helyszínen ki tudtam próbálni, hogy a gyűrött csipszes zacskó sem jelent problémát a képelemző algoritmusoknak. Arra is figyelmeztet a rendszer, ha egymás alá kerültek termékek, a beépített mérleg adatai alapján ugyanis érzékeli, hogy a súly és a kamera által látott termékek valamiért nem stimmelnek.

Olyat is kitaláltak már, hogy a bolti kamerák felismerjék a vevő ruházatát, és amikor öt lépés múlva egy óriási reklámkijelző elé kerül, azon kimondottan neki való ruhák hirdetései jelenjenek meg. A ruhákra szerelt lopásgátló csipek is egészen meglepő dolgokra lehetnek alkalmasak. Ezekben általában egy passzív rádiós eszköz van, amely alapvetően csak a kapunál elhelyezett leolvasó közelében ad le jelzést, hogy hello, lopják az árut (ezeknek a csipeknek nincs saját áramellátásuk, a leolvasó rádiójelének energiáját felhasználva küldenek vissza adatot, általában egy primitív azonosítószámot).

Ha viszont több leolvasót is elhelyeznek a boltban, a kereskedő lépésről lépésre nyomon tudja követni az áru mozgását a bolton belül. Kezdve azzal, hogy levettük a polcról, sétáltunk vele egyet, aztán valamiért visszatettük, levettünk egy másikat. Ezek az adatok segítik a rendszer finomhangolását, és ha megtalálják bennük a logikát, növelhetik az eladásokat.

De van egy bökkenő: az erősödő adatvédelmi aggályok miatt ezeket az információkat érdemes helyben feldolgozni, a kameraképek felhőben való tárolása nélkül. Máshol pedig az jelent gondot, hogy bizonyos rendszerek nem állhatnak le, csak mert valahol a szomszédságban elvágtak egy kábelt, és megszakadt az internetelérés. Ehhez helyben kell hardvert telepíteni, amely ott a végeken végzi el a munkát. Ezt edge computing néven tolja mindenki, de az igazat megvallva sok esetben annyit jelent, hogy a boltban vagy az üzemben van egy kisebb-nagyobb pc, esetleg szerver, és az dolgozza fel az adatokat.

Persze ezek nem valami házilag sufnituningolt eszközök. A Lenovo ThinkCenter Nano pc-ben nincs mozgó alkatrész, bírja a rázkódást és az 55 Celsius-fokos hőséget, az orlandói rendezvényen nagy csinnadrattával bemutatott közepes szerver pedig, ami nagyjából akkora, mint egy gamer laptop, mozgásérzékelővel figyeli, ha éppen elszalad vele egy tolvaj, és törli magáról a titkosítási kulcsot, hogy ne férjenek hozzá kényes adatokhoz. 

Ugyanakkor az sem véletlen, hogy a boltok nagy részében nem találkozunk ilyen modern eszközökkel, a hardver ugyanis drága. Minden vállalkozásnak kihívást jelent saját tőkéjéből informatikai eszközökre költeni. Ha nem tudja kihasználni a gépet, akkor fölöslegesen áll benne a pénz, ha viszont mégis sikerült maximálisan kihasználni, akkor egy idő után újabb és nagyobb kapacitású hardverre kell költeni. Éppen ez hajtja a vállalatokat a felhőalapú számítástechnika felé, amelynél már most is rugalmasan, használat alapon megy a számlázás, és a működési költségekhez sorolható.

Na erre találta ki a Lenovo, hogy elkezdi a hardvert szolgáltatásként árulni a vállalkozásoknak. A TruScale nevű szisztémában megméri az elfogyasztott kilowattórákat, és az alapján kéthavonta nyújtja be a számlát, magyarán a cégek a rendszer terhelésével, kihasználtságával arányosan tudnak költeni. Mondhatnánk úgy is, hogy amelyik cégnek jól fut a szekere, az többet fizet, mint akinél csak porosodik a sarokban szerver, de csak akkor igaz, ha tényleg sikerül hasznos feladatokat bízni az eszközre. 

Ezt a lízingelési megoldást a hardverportfolió legtöbb elemére kiterjesztenék, megmaradva az ipari és a kereskedelmi cégek által használt eszközöknél - aki laptopot akar venni részletre, annak továbbra is ott a személyi kölcsön. A Lenovo azt reméli, hogy ezzel újra előtérbe kerül a hardver, amiből ők rengeteget legyártanak. Persze az ő szempontjukból akkor sincs minden veszve, ha ez a terv nem jön be, hiszen ezzel párhuzamosan gigantikus adatközpontokat és szuperszámítógépeket is építenek.